belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Kis múzeum nagy tervekkel

A Vasvári Pál Múzeum kitűnő példa arra, hogy egy kis múzeum is merhet nagyot álmodni!

Honnan indultunk?

Az 1963-ban alapított tiszavasvári Vasvári Pál Múzeum már a kezdetektől az oktatás tekintette egyik fő céljának, a múzeumalapító Gombás András rendhagyó történelem órákat tartott az egykori Kossuth úti múzeumépületben. 1996-ban a mostani, Kálvin úti 18. század végén épült református parókiába került. Kezdetben elsősorban a helytörténeti emlékek után kutattak, majd az 1980-as évektől gyűjtőkörüket kiterjesztették a természettudományok és a régészet területére is.

Archiválták a világhírű Alkaloida gyógyszergyár működésére és történetére vonatkozó dokumentumokat. Jelenleg állandó kiállításban mutatják be a Nyíri Mezőség történetét az őskortól a középkorig, Szabolcs – Szatmár – Bereg megye Orvos- és Gyógyszerészettörténetét. A településen született márciusi ifjú, Vasvári (Fejér) Pálra külön kiállításban emlékezünk meg.

A múzeum érdekessége a Langaméta Óvodai Szakmai Munkaközösség által összegyűjtött mintegy 4000 db tárgyat számláló gyermekjáték gyűjtemény, melyet évente többször megújuló tematikus kiállításokban és hozzájuk kapcsolódó játszóházak keretében mutatunk be.

A jelen: szakkörök, múzeumi napok, táborok, tanfolyamok...

A Vasvári Pál Múzeum 2007 óta hirdeti meg tematikus múzeumpedagógiai foglalkozásait, melyek témái az iskolai tananyag menetéhez, az állandó kiállításaink anyagához, illetve az évszakokhoz köthető ünnepkörökhöz illeszkednek, ezért a múzeumi órák jól beilleszthetők a tanmenetbe vagy az osztályfőnöki órák kulturális programjai közé.

A foglalkozásokat kézműves tevékenységek teszik élményszerűvé, illetve feladatlapok is segítik az új ismeretek elsajátítását. Elnyert pályázataink által lehetőségünk nyílt szakköröket, múzeumi napokat és táborokat szervezni. 2012 óta a középiskolai korosztály számára tanfolyamok keretében pályaorientációs foglalkozásokat tartunk népi kismesterségek, néptánc és fotós témakörökben.

A jövő:

Álmodunk tovább, tele vagyunk tervekkel...

Célunk az élethosszig tartó tanulás jegyében a korosztályi sajátosságokat figyelembe véve gyűjteményeinken alapuló specifikus képzések beindítása.

Nyári tábor plakát

Nyári tábor a Vasvári Pál Múzeumban
Nyári tábor
Farsangolás
Fonó
Kabay János emlékhét vetélkedője
Március 15-i foglalkozás
Röptető

Nyitólap

eseménynaptár


  SZEP 09
  hétfő
 
VIII. Országos és IV. Nemzetközi Múzeumandragógiai Konferencia
  SZEP 16
  hétfő
 
Alternatív múzeumi erőforrások (AME30T)
  SZEP 18
  szerda
 
EGY ÚJ ÉVTIZED KÜSZÖBÉN C. Múzeumi információs nap
  SZEP 23
  hétfő
 
XVII. ORSZÁGOS MÚZEUMPEDAGÓGIAI ÉVNYITÓ
  SZEP 27
  péntek
 
Csongrádra megy a Múzeumi Játékmustra
  OKT 02
  szerda
 
Jelen leszünk Dijonban az ENCATC konferenciáján
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031

AUGUSZTUS

18

VASÁRNAP

legfrissebb híreink


2019. 08. 13.
Megváltozik az élet a Múzeumi Nívódíjtól?
2019. 07. 24.
Képzés a legmodernebb formában, a hatékony múzeumhasználatért
2019. 07. 19.
Tanulmányút Észtországba a Cselekvő Közösség projekttel augusztus végén
2019. 06. 25.
Kurátori tárlatvezetések az Art Capital 2019 szakmai napján
Magyar Múzeumok


2019. 08. 18.
Megnyílt Korniss Péter Változások című fotókiállítása Kolozsváron
2019. 08. 18.
DNS-teszt helyett: művészi installáció családi fotóalbumból
2019. 08. 17.
Mindent a Rákócziakról Sárospatakon
2019. 08. 16.
Autózás, szórakoztatás, látvány: élményközpontú brand-múzeumok
Skanzen hírek


2019. 04. 03.
Emlékülés a Skanzenben Sabján Tibor tiszteletére
2019. 03. 22.
Önkénteseknek tart képzést a Skanzen
2019. 03. 22.
Tavaszi napközi a Skanzenben zöldcsütörtökön és húsvét kedden
2019. 03. 22.
Tavaszváró kerti hétvége a Skanzenben