belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Csodát nem teszünk, de fontos, hogy lehetőséget adjunk

Kinek, miért és mire jó a közösségi videózás a múzeumban?

Létezik olyan filmezéssel kombinált interpretáció módszer, melynek révén a múzeumi gyűjtemények pedagógiai hasznosítása eddig nem is gondolt irányokba válik kiterjeszthetővé? Például személyiségfejlesztésre használható speciális nevelési igényű diákok körében?

Igen! A közösségi videózás erre is lehetőséget kínál?

A nemzetközi porondon „participatory video”-nak is nevezett módszer lényege, hogy egy csoport a saját filmjét elkészítve valódi közösséggé kovácsolódik, hangot, pontosabban képet ad az őt foglalkoztató problémának, ügynek, miközben filmes eszközökkel történetet mesél el. Ennél a módszernél maga a folyamat a lényeges, az elkészült mű csak járulékos elem, nem is feltétlenül kerül nyilvánosságra. Egy dokumentumfilm elkészítésétől eltérően itt nem az esztétikai szempontok vagy az alkotói szándék az elsődleges, hanem a kreatív folyamat, melynek jóvoltából a filmet készítő közösség tagjai képesek lesznek kilépni saját pozíciójukból, és jobban rálátni problémáikra, megfogalmazni szükségleteiket, a több lépcsőből álló módszer révén erőt meríthetnek egy lehetséges megoldás kidolgozásához, saját érdekeik sikeres érvényesítéséhez.

Csodát nem teszünk, de fontos, hogy lehetőséget adjunk

fotó: Laczkó Dezső Múzeum

Társadalmilag marginalizált csoportok (például menekülttáborban vagy nyugdíjas otthonban élők) aktivizálásához vagy a közösségi tervezéshez már eddig is előszeretettel használták világszerte ezt az angolszász közegből indult módszert. Hazai múzeumi keretek között első ízben a Soproni Múzeum munkatársai, Szabadhegyi Zita és Martos Virág próbálták ki a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek projekt keretében megvalósított My Story – közösségi videózás a múzeumban című mintaprojekt során.

Csodát nem teszünk, de fontos, hogy lehetőséget adjunk Csodát nem teszünk, de fontos, hogy lehetőséget adjunk

fotók: Soproni Múzeum

A DiverCity Konferencián és workshopon megismert módszert Szabadhegyi Zita és Martos Virág soproni hátrányos helyzetű, speciális nevelési igényű diákokra alkalmazták öt alkalomból álló foglalkozássorozatokon. A néhány fős diákcsoportok a két múzeumi szakember irányításával, pontosabban facilitátori háttértámogatásával a Macskakő Gyermekmúzeumban vagy a Storno-házban egy műtárgyat, és hozzá kapcsolódó történetet dolgoztak fel újszerű módon, filmes eszközökkel, csoportmunkában.

A személyiségfejlesztést célzó mintaprojekt foglalkozásai múzeum környezetben zajlottak, így sikerült a hagyományos iskolai keretek közül kilépni, a tanulók kreativitását és aktív szerepvállalását interaktív, élményközpontú tevékenységek által ösztönözni. Ezen felül a módszer segítette az önértékelési problémák kezelését, az önismeret, önelfogadás, önkritika fejlesztését, a saját korlátok jobb megismerését. A diákok együttműködésével megvalósuló videófilmek hozzájárultak a nyitottság, a mások iránti figyelem és empátia kialakításához is, előmozdították a diákok önkifejezését, véleményük kreatív dramatikus megjelenítését.

Csodát nem teszünk, de fontos, hogy lehetőséget adjunk Csodát nem teszünk, de fontos, hogy lehetőséget adjunk

fotók: Soproni Múzeum

Volt például olyan dadogós diák, aki a filmen probléma nélkül mesélte el, miért pont azt a műtárgyat választotta ki a film központi elemének. Egy pszichológus által kezelt évismétlő fiú pedig végig nagyon aktívan dolgozott operatőrként és vágóként, a többi csoportnak is besegített. A gyermekek elfogadóak és támogatóak voltak egymás iránt, nem akadtak fenn például egy diszgráfiás kislány által a forgatókönyvben ejtett helyesírási hibákon sem.

A módszer sikeres kipróbálásához kulcsfontosságú volt, hogy a soproni közoktatási és szociális intézményeket, az Eötvös József Evangélikus Gimnáziumot és a pedagógiai szakszolgálatot megnyerjék együttműködőpartnernek. A bevont szakemberekkel kialakított konszenzus szerint ez a módszer nem nevezhető terápiás csoportfoglalkozásnak, de megfelelő szakmai támogatás mellett terápiás célókat is szolgálhat.

Csodát nem teszünk, de fontos, hogy lehetőséget adjunk Csodát nem teszünk, de fontos, hogy lehetőséget adjunk

Érzékenyítés a Pedagógiai Szakszolgálat részére. fotó: Soproni Múzeum

A diákokkal folyó munka ismerkedéssel és a videofelvevő használatának játékos elsajátításával indult, élő interpretációs tárlatvezetés során történt meg a múzeumi helyszín és műtárgyak felfedezése és a történet fókuszának együttes kiválasztása, majd a közös filmalkotás megtervezésével (feladatok delegálása, szereposztás, forgatókönyv-készítés, helyszínválasztás) folytatták, a forgatást a vágás és az utómunka követte, végül a közös alkotás bemutatása, a munka értékelése zárta a sort. Különösen szerencsés volt, hogy az egyik csoport nem hetente találkozott, hanem egy nyári tábor keretében próbálhatta ki a közösségi filmezést, így lehetőségük volt egy héten át naponta dolgozni a filmen, nem zökkentek ki a kreatív alkotási folyamatból.

Csodát nem teszünk, de fontos, hogy lehetőséget adjunk

Ismerkedés a kamerával. fotó: Soproni Múzeum

A Laczkó Dezső Múzeum mentorált intézményként vett részt a Soproni Múzeum My Story – közösségi videózás a múzeumban című mintaprojektjében, a módszert a helyi viszonyokra adaptálták, fejlesztették tovább. A veszprémiek a soproniak által megtapasztalt módszertani buktatókat elkerülve valósították meg idén ősszel a Jendrassik-Venesz Szakgimnázium és Szakközépiskola 10. osztályos diákjainak bevonásával a saját közösségi videós mintaprojektjüket. A filmet a diákok a Laczkó Dezső Múzeum Vajkai Aurél emlékkiállításában forgatták. Mivel itt nem SNI-s diákok filmeztek, a módszer a terápiás célok felől inkább a közösségépítés, az egymás közötti kommunikáció, az értékteremtés és a befektetett munka által elérhető büszkeség megtapasztalásának irányába tolódott el.

Csodát nem teszünk, de fontos, hogy lehetőséget adjunk

fotó: Laczkó Dezső Múzeum

A szakmai tapasztalatokat, a módszer adaptálhatóságát egy december 11-én Veszprémben tartott helyi szakmai napon vitatták meg a projekt megvalósítói. A találkozón jelen voltak Szabadhegyi Zita és Martos Virág Sopronból, valamint L. Karsai Henriett, Hajdu Franciska, Király András és Schnitzer Miklós Veszprémből. A kerekasztal-beszélgetésen, amelyen részt vett Albert Orsolya, a Jendrassik-Venesz Szakgimnázium és Szakközépiskola tanárnője is, szó volt arról, hogy mikor merjen belevágni egy ilyen projektbe egy múzeum, milyen partnerekre, szakemberekre és eszközökre van szükség, hogyan történjen a bevont gyermekek kiválasztása, mi lehet a pedagógus szerepe a projektben, hogyan érhető el, hogy a gyerekek elkötelezettekké váljanak, milyen időkereteket szabjunk, hogyan lehet mérni a résztvevő gyerekek fejlődését.

Csodát nem teszünk, de fontos, hogy lehetőséget adjunk Csodát nem teszünk, de fontos, hogy lehetőséget adjunk

Martos Virág, Szabadhegyi Zita és Hajdu Franciska - fotók: Kajári Gabi

A beszélgetés konklúziója szerint ehhez a módszerhez kell némi bátorság, önkritikára és kísérletezésre is szükség van a múzeumi szakemberek részéről, de érdemes alkalmazni. Egy szakközépiskolában, ahol az utóbbi években lecsökkent a művészeti órák száma, a múzeumi foglalkozások sokat segíthetnek a kultúrához való jobb hozzáférésen és abban, hogy a diákok megszokják ezt a közeget, magabiztosan mozogjanak benne. Fontos szempont az is, hogy a pedagógiai szakszolgálat által standard módon lefolytatott foglalkozáshoz, vizsgálatokhoz képest itt tágabbak a keretek. Ez a játékos, kevésbé eredménycentrikus módszer lehetőséget ad a gyerekeknek arra, hogy döntsenek róla, mi az, amit meg akarnak tenni. Az így szerzett pozitív élmény akár arra is hatással lehet, hogy egy következő alkalommal jobban teljesítsen a gyermek a pedagógiai szakszolgálatnál.

Csodát nem teszünk, de fontos, hogy lehetőséget adjunk Csodát nem teszünk, de fontos, hogy lehetőséget adjunk

Albert Orsolya, Martos Virág, Szabadhegyi Zita - Schnitzer Miklós, L. Karsai Henriett, Hajdu Franciska és a kerekasztal további résztvevői- fotók: Kajári Gabi

Egy werkfilm a veszprémi projektről:

https://www.youtube.com/watch?v=J31GVcjBHyM&t=2s

Csodát nem teszünk, de fontos, hogy lehetőséget adjunk Csodát nem teszünk, de fontos, hogy lehetőséget adjunk

fotók: Laczkó Dezső Múzeum

A soproni mintaprojekt kapcsán készült videók:

HorrorStorno

https://www.youtube.com/watch?v=baFKml3YndQ&feature=youtu.be

Harc a kiralylányért

https://www.youtube.com/watch?v=g7PKeumCRiU&feature=youtu.be

A só:

https://www.youtube.com/watch?v=G_bCPjGrpYU&feature=youtu.be

Bővebben a soproni mintaprojektről itt olvashat:

http://mokk.skanzen.hu/soproni-muzeum-my-story-kozossegi-videozas-a-muzeumban.html

http://www.origo.hu/kultura/20180522-soproni-muzeum-my-story-mintaprojekt.html

Az írás címében szereplő idézet Albert Orsolyától, a veszprémi Jendrassik-Venesz Szakgimnázium és Szakközépiskola tanárnőjétől származik, és a december 11-én Veszprémben megtartott helyi szakmai napon hangzott el.

Fotók: Soproni Múzeum, Laczkó Dezső Múzeum, illetve Kajári Gabi (szakmai nap december 11-én)

Szerző: Kajári Gabi