belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

A programról szóló összefoglaló itt olvasható.

Hímes tojások húsvétra a Mezőgazdasági Múzeumtól

Interjú Radics Boglárkával a Mezőgazdasági Múzeum 2013-ban Múzeumpedagógiai Nívódíjra pályázott, "Hímes tojások húsvétra" című hagyományőrző múzeumpedagógiai foglalkozásáról.


A pedagógusok hogyan fogadták a pályázatban beadott múzeumpedagógiai kezdeményezést?

A zuglói gyermekek számára idén harmadik alkalommal tartottuk meg „Hímes tojások Húsvétra” elnevezésű programunkat, amelyen 2011-ben 500 kisiskolás, 2012-ben 780 óvodás, 2013-ban pedig már 825 óvodás vett részt. A számok magukért beszélnek, a pedagógusok számon tartják a foglalkozást, a program előtt egyre többen érdeklődnek és élnek is a Zugló Önkormányzata által biztosított díjmenetes lehetőséggel.

A gyerekektől, illetve a szülőktől milyen visszajelzés érkezett a programokkal kapcsolatban?

A zuglói intézményekben két-két csoportnak tudtunk lehetőséget biztosítani a foglalkozáson való részvételre, azonban több óvoda is jelezte, hogy három, esetenként négy csoportot szeretne küldeni a programra. A programról lemaradókat arra buzdítottuk, hogy a foglalkozás hátterét biztosító Húsvét Kiállítást tekintsék meg. A kiállítás ideje alatti folyamatos részvétel és a kézműves sarkok maximális kihasználtsága szerint javaslatunk meghallgatásra talált.

Hogy látják, a mai gyerekek miként viszonyulnak a hagyományokhoz, mennyire érdeklődnek a hagyományőrzés iránt?

A mai gyerekeknek, a jövő nemzedékének egyre inkább szüksége van arra, hogy ebben az ingerekkel teli világban egy picit lelassítson, és a múlt felé forduljon. Egy gyerek számára a hagyomány, az maga a mese. És ki látott már olyan gyereket, aki ne szeretné a meséket?


Nyitólap

eseménynaptár


  MÁJ 26
  vasárnap
 
Családbarát Múzeum
  MÁJ 30
  csütörtök
 
Műtárgyak Éjszakája
  MÁJ 31
  péntek
 
Pedagógiai alternatívák a hátrányos helyzetű roma fiatalok vizuális nevelésében
  JÚN 01
  szombat
 
MADARAK JÖNNEK, MADARAK MENNEK - találkozó óvodapedagógusokkal a Barcsay Múzeumban
  JÚN 03
  hétfő
 
Megyei szakmai nap a Pannonhalmi Apátságban
  JÚN 03
  hétfő
 
Szolgálató múzeumi és IKSZ-es jó gyakorlatok bemutatása a Cifrapalotában
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031

MÁJUS

26

VASÁRNAP

legfrissebb híreink


2019. 05. 24.
ZÁR(OL)VA
2019. 05. 21.
Először adták át a Közösségi múzeum elismeréseket a Múzeumok Majálisán
2019. 05. 20.
Tanulmányút Grazba a Cselekvő Közösség projekttel júniusban
2019. 04. 26.
Már lehet jelentkezni a Cselekvő Közösség projekt dániai tanulmányútjára!
Magyar Múzeumok


2019. 05. 26.
A leideni Rijksmuseum Boerhaave lett az év európai múzeuma
2019. 05. 26.
Erődbéli kalandokkal és a római kor titkaival érkezik a Mozaik Múzeumtúra Roadshow Komáromba
2019. 05. 25.
Szombaton kezdődik a 4. Art Capital fesztivál
2019. 05. 25.
Zár(ol)va - Egy kastély titkos élete (1950-1990)
Skanzen hírek


2019. 04. 03.
Emlékülés a Skanzenben Sabján Tibor tiszteletére
2019. 03. 22.
Önkénteseknek tart képzést a Skanzen
2019. 03. 22.
Tavaszi napközi a Skanzenben zöldcsütörtökön és húsvét kedden
2019. 03. 22.
Tavaszváró kerti hétvége a Skanzenben