belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Kiállítás-éltetők Kecskeméten: Ki, hogyan és miről beszél a látogatóknak?

Tapasztalatcserére épülő információs napot tartottak május 5-én a kecskeméti Cifrapalota munkatársai pedagógusoknak és múzeumi szakembereknek. A Tiszántúlról és a Duna-Tisza közéről is érkezett vendégek, jobbára gyakorló tanítók és tanárok, egyfajta időutazásban vehettek részt Az ősembertől a honfoglaló magyarokig.

Kiállítás-éltetők Kecskeméten: Ki, hogyan és miről beszél a látogatóknak?A több mint harmincfőnyi alkotó közönséget Dr. Tombáczné Dr. Végh Katalin, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgató-helyettese köszöntötte. Ezt követően az Árpád népe – Gyula népe honfoglalás-kori kiállítást és annak múzeumpedagógiai programját és a különböző, kapcsolódó segédkiadványokat mutatta be Pató Mária, a szolnoki Damjanich János Múzeum közművelődési szakembere.

A délután második részében Varga András szegedi antropológus, a kiállítás ötletgazdája és rendezője vezette körbe a résztvevőket az Egyszer volt … az ősember című kiállításban. Az információs nap végén a kecskeméti rendezésű kiállításban rejlő múzeumpedagógiai lehetőségekről tartott rövid bemutatót a Cifrapalota múzeumpedagógusa és kommunikációs munkatársa: Merinu Éva és Bencsik Orsolya.

A program az Új Széchenyi Terv által támogatott „MÚZEUMOK MINDENKINEK” PROGRAM - MÚZEUMOK OKTATÁSI - KÉPZÉSI SZEREPÉNEK ERŐSÍTÉSE -Központi módszertani fejlesztés” című projekt fenntartási időszakában valósul meg.

Nyitólap

eseménynaptár


  SZEP 09
  hétfő
 
VIII. Országos és IV. Nemzetközi Múzeumandragógiai Konferencia
  SZEP 16
  hétfő
 
Alternatív múzeumi erőforrások (AME30T)
  SZEP 18
  szerda
 
EGY ÚJ ÉVTIZED KÜSZÖBÉN C. Múzeumi információs nap
  SZEP 23
  hétfő
 
XVII. ORSZÁGOS MÚZEUMPEDAGÓGIAI ÉVNYITÓ
  SZEP 27
  péntek
 
Csongrádra megy a Múzeumi Játékmustra
  OKT 02
  szerda
 
Jelen leszünk Dijonban az ENCATC konferenciáján
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031

AUGUSZTUS

24

SZOMBAT

legfrissebb híreink


2019. 08. 13.
Megváltozik az élet a Múzeumi Nívódíjtól?
2019. 07. 24.
Képzés a legmodernebb formában, a hatékony múzeumhasználatért
2019. 07. 19.
Tanulmányút Észtországba a Cselekvő Közösség projekttel augusztus végén
2019. 06. 25.
Kurátori tárlatvezetések az Art Capital 2019 szakmai napján
Magyar Múzeumok


2019. 08. 24.
Hogy állunk önkéntesekkel? - Körkép a hazai múzeumi önkéntességről
2019. 08. 24.
Hogy állunk önkéntesekkel? - Körkép a hazai múzeumi önkéntességről
2019. 08. 24.
Több mint ezer település, közel félezer újjáéledő közösség
2019. 08. 23.
Savaria Underground
Skanzen hírek


2019. 04. 03.
Emlékülés a Skanzenben Sabján Tibor tiszteletére
2019. 03. 22.
Önkénteseknek tart képzést a Skanzen
2019. 03. 22.
Tavaszi napközi a Skanzenben zöldcsütörtökön és húsvét kedden
2019. 03. 22.
Tavaszváró kerti hétvége a Skanzenben