belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Könyvtár és múzeum a kultúraközvetítés szolgálatában

2018. október 18-án „Múzeumi és Könyvtári fejlesztések mindenkinek” projekt keretében került megrendezésre a Kultúraközvetítők együtt, egymás mellett elnevezésű találkozó. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi és Módszertani Központ és a Nádasdy Ferenc Múzeum, Művelődési Központ és Könyvtár jóvoltából létre jött eseményen a régióban megvalósított múzeumi vagy könyvtári mintaprojektről is beszámoltak.

A regionális találkozó célja, hogy a megyék múzeumi koordinátorai bemutatkozzanak, megosszák egymással tapasztalataikat valamint a jövőbeni együttműködések kialakításának elősegítése volt.

A Nádasdy Kulturális Központ házasságkötő termében Máhl Tivadar alpolgármester, Rozmán László, a tankerület igazgatója és Takács Zoltán múzeumigazgató köszöntötte a szakembereket. A múzeum vezetője a nap folyamán az országos múzeum koordinátori hálózat munkájáról is beszámolt.

Készülünk a KultúrBónuszra: első regionális találkozó tanároknak és múzeumoknak

A „Múzeumi és Könyvtári fejlesztések mindenkinek” két komponensből álló projektről az adott terület csoportvezetői tájékoztattak. Bolyácz Róbert koordinátorhálózati csoportvezető a „Mi Múzeumunk” projekt céljait, fejlesztési irányait mutatta be és beszélt a múzeumok kiállításai, gyűjteményei, valamint az ezekre épülő programok által az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges kompetenciák fejlesztésének fontosságáról is. A konzorciumi partner, Szabó Ervin Könyvtár részéről Tóth Judit szaktanácsadói hálózati csoportvezető a projekt „Az én könyvtáram” komponensét ismertette.

A nap további részében Zala, Győr-Moson-Sopron, Vas megye koordinátorai mutatkozhattak be. Németh Péter Múzeumpedagógiai és koordinátori munka a Balatoni Múzeumban című előadását hallgatták meg a résztvevők, majd Bartusek András Rómert Flóris Művészeti és a Történeti Múzeum koordinátora beszélt. Nádasdy Ferenc Múzeum részéről Molnár Andrea bemutatta az Egy páratlan program az iskoláknak – lépésről-lépésre mintaprojekt megvalósulását.

Készülünk a KultúrBónuszra: első regionális találkozó tanároknak és múzeumoknak

Az érdeklődők bepillantást nyerhettek a megyei könyvtári szaktanácsadói hálózat
munkájába, melyet a megyei intézmények munkatársai mutattak be, személyes élményeik, tapasztalataik alapján ismertették az egyes szervezetekben zajló projekteket, foglalkozásokat.

A programot a Sárvári Nádasdy Múzeum: Molytalanító Irodalmi Kimozdító jógyakorlat bemutatása, később szabadulópince és kurátori tárlatvezetés zárta.


Nyitólap

eseménynaptár


  JÚN 27
  csütörtök
 
Museum Tech 2019: Digitális Fesztivál júniusban
  JÚN 29
  szombat
 
Lyukas nap a Kiscelli Múzeumban
  JÚL 02
  kedd
 
Múzeumpedagógiai workshop a Tér-Mozgás-Játék című kiállításhoz
  JÚL 02
  kedd
 
A képzőművészet, a természettudomány és a múzeumpedagógia inklúziója
  SZEP 09
  hétfő
 
VIII. Országos és IV. Nemzetközi Múzeumandragógiai Konferencia
  SZEP 16
  hétfő
 
Alternatív múzeumi erőforrások (AME30T)
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

JÚNIUS

26

SZERDA

legfrissebb híreink


2019. 06. 25.
Kurátori tárlatvezetések az Art Capital 2019 szakmai napján
2019. 06. 25.
Kurátori tárlatvezetések az Art Capital 2019 szakmai napján
2019. 06. 07.
Tanúsítványátadó egy egyedülálló, személyre szabott múzeumvezetői képzés végén
2019. 06. 03.
Pont Itt - Ünnepélyes kurzuszáró kiállítás megnyitó a Skanzenben
Magyar Múzeumok


2019. 06. 25.
Múzeumpedagógiai Nívódíj 2019
2019. 06. 25.
A „Szöcske” légcsavarja a Vasváry-házban
2019. 06. 24.
Hamarosan befejeződik Szulejmán szultán Szigetvár melletti sírkomplexumának régészeti feltárása
2019. 06. 24.
A MuseuMap az Europeana akkreditált aggregátora
Skanzen hírek


2019. 04. 03.
Emlékülés a Skanzenben Sabján Tibor tiszteletére
2019. 03. 22.
Önkénteseknek tart képzést a Skanzen
2019. 03. 22.
Tavaszi napközi a Skanzenben zöldcsütörtökön és húsvét kedden
2019. 03. 22.
Tavaszváró kerti hétvége a Skanzenben