belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol
Betűméret:

Korompai Hunor

Korompai Hunor, 13 éves, Debrecen

Az I. világháború emlékezete

A napokban családom tulajdonába kerültek dédnagyapám testvérének 1915-1918 között írt tábori postai levelezőlapjai. Nagymamámmal próbáltuk kibetűzni a néhol megkopott, ceruzás írást. A történet azonban akkor kezdett számomra igazán érdekessé válni, amikor a Bihari Múzeum kiállításán megláttam a besorozott bihari katonák hadba vonulásának térképét. Meglepődtem, hogy milyen messzire vitték a katonákat. Eszembe jutott Várady Gyula bácsi egyik tábori lapjának szövege: „Kedves Szüleim már nem soká a tethejre érünk, vannak ere ojan hegyek hogy a tetejét alig láttuk, itt a vagonba még idáig nagyon jó hejünk van, jó meleg van tüzelünk, egyebet mit is csinálnánk. Már 3 napja lesz, hogy hoz a gőzös oly messzi vagyunk, hogy még talán vissza se tudnánk menni, azt mondták, hogy Galíciába megyünk de már Doberdóba...” (1915. nov. 29 hétfő).

1916 januárjában pedig így írt: „...Nekünk is nagyon szomorúak voltak az ünnepek, mert még kenyerünk sem volt... Mink is azon kérjük a jó Istent hogy mielőbb véget vetne ennek a nagy háborúnak...”

2 évvel később (1918. jan. 9.) még mindig a frontról írt: „... Hej kedves Szüleim már nem lesz béke pedig már azt gondoltuk hogy a muszka már megköti de már biztosan nem lesz belőle semmi tessenek írni felőle valamit.”

1918. február 16-án pedig ezt írta: „... kedves Szüleim tessenek meg írni hogy igaz e hogy az orosz a békét meg kötötte oly örömünk volt mikor olvastuk. Kisem lehet mondani hogy egyszer már mégis csak meg kezdik már talán nem fogunk sokáig szenvedni...”

Ahogy a kiállításon az ólomkatonákat nézegettem, egyre csak azon gondolkoztam, hogy a 39. cs. és kir. gyalogezred 15. századába besorozott Várady Gyula hogyan volt képes ennyi időn át távol az otthonától a háború szörnyűségeit nap mint nap elviselni. Milyen volt az egyenruhája? És a fegyvere? Éhezett? Fázott? Megsebesült? Rengeteg kérdés merült fel bennem.

Amikor hazamentem, kutatni kezdtem a családi fényképek között. Azt hiszem, megtaláltam az én hősöm arcképét is.

Most már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit fogunk tanulni a történelem órán erről a háborúról. A most készített fotóimat és a tábori levelezőlapokat biztosan megmutatom, és remélem, hogy még a múzeumba is ellátogatunk.

Korompai Hunor

Korompai Hunor

Korompai Hunor

Korompai Hunor