belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság: Szent Márton élete – libajáték, bábvarrás és aromakeverék készítés

Ki volt Szent Márton földi élete során, hogy formálódott kultusza, és ki ő ma számunkra? A válaszokhoz vittük közelebb az aktivitást kedvelő látogatókat. A program külön - önállóan is működő, egyben pedig komplexitást nyújtó - egységekből állt. A középkori libajáték alapján létrehozott térbeli fa társasjáték igényes megjelenése mellett meghozta a játék örömét, feszült izgalmát, de ugyanakkor elmélyülésre is helyt adott. A hagyományos kézműves munkának számító ujjbáb varrás során a társasjáték figuráit öntöttük formába. Az aromakeverék készítés Márton-napi lakomához sokféle fűszernövény felsorakoztatásával illatélményt nyújtott, kreativitást fejlesztett, valamint a tudományos hitelességgel kidolgozott étkezési szokások mutatója bővítette ismereteinket, és tágabb értelmezési utat nyitott meg a látogatók felé. A programon iskolások, családok, de még felnőttek, sőt középiskolások is megtalálták a kedvükre valót. Márton „megosztó” volt, de közösségépítő is. S így van ez mind a mai napig.


Nyitólap

eseménynaptár


  SZEP 09
  hétfő
 
VIII. Országos és IV. Nemzetközi Múzeumandragógiai Konferencia
  SZEP 16
  hétfő
 
Alternatív múzeumi erőforrások (AME30T)
  SZEP 18
  szerda
 
EGY ÚJ ÉVTIZED KÜSZÖBÉN C. Múzeumi információs nap
  SZEP 23
  hétfő
 
XVII. ORSZÁGOS MÚZEUMPEDAGÓGIAI ÉVNYITÓ
  SZEP 27
  péntek
 
Csongrádra megy a Múzeumi Játékmustra
  OKT 02
  szerda
 
Jelen leszünk Dijonban az ENCATC konferenciáján
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031

AUGUSZTUS

18

VASÁRNAP

legfrissebb híreink


2019. 08. 13.
Megváltozik az élet a Múzeumi Nívódíjtól?
2019. 07. 24.
Képzés a legmodernebb formában, a hatékony múzeumhasználatért
2019. 07. 19.
Tanulmányút Észtországba a Cselekvő Közösség projekttel augusztus végén
2019. 06. 25.
Kurátori tárlatvezetések az Art Capital 2019 szakmai napján
Magyar Múzeumok


2019. 08. 18.
Megnyílt Korniss Péter Változások című fotókiállítása Kolozsváron
2019. 08. 18.
DNS-teszt helyett: művészi installáció családi fotóalbumból
2019. 08. 17.
Mindent a Rákócziakról Sárospatakon
2019. 08. 16.
Autózás, szórakoztatás, látvány: élményközpontú brand-múzeumok
Skanzen hírek


2019. 04. 03.
Emlékülés a Skanzenben Sabján Tibor tiszteletére
2019. 03. 22.
Önkénteseknek tart képzést a Skanzen
2019. 03. 22.
Tavaszi napközi a Skanzenben zöldcsütörtökön és húsvét kedden
2019. 03. 22.
Tavaszváró kerti hétvége a Skanzenben