belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Pályázat együttműködésen alapuló művészeti projektek megvalósítására

Ludwig Múzeum – Kreatív Európa program
CAPP (Collaborative Arts Partnership Programme)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
együttműködésen alapuló képzőművészeti projektek megvalósítására

A Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum pályázatot hirdet a Kreatív Európa által támogatott CAPP Művészeti Együttműködési Program keretében együttműködésen alapuló művészeti projektek megvalósítására.

A CAPP Művészeti Együttműködési Program keretében a Ludwig Múzeum olyan, 2017-ben megvalósuló projektek támogatását tervezi, amelyek a művészet eszközeivel szólítják meg a társadalom valamely csoportját annak érdekében, hogy az adott közösség a saját kreativitását megélve keressen egy-egy társadalmi problémára megoldást, valamint az alkotó folyamat közben megtapasztalhassa a közösség támogató erejét.

A CAPP együttműködésen alapuló, közösségek bevonásával megvalósítandó
projektjének főbb célkitűzései:
• A projektben résztvevő művészek társadalmi elkötelezettségének erősítése és támogatása a marginalizálódott, perifériára került társadalmi csoportok és közösségek irányában.
• A közösségek életminőségének javítása a művészek kezdeményezésére folytatott társadalmi párbeszéd segítségével.
• Új közönség építése.
• A projektek bemutatása a hazai és nemzetközi közönségnek.
• A művészek mobilitásának elősegítése.

Kiket várunk:
Olyan művészek vagy művészcsoportok jelentkezését várjuk a kortárs képzőművészet területéről, akik elkötelezettek a társadalmilag érzékeny művészet elméleti és gyakorlati kérdései iránt, és aktívak a közösségi alkotás területén. Új, vagy már meglévő koncepció továbbfejlesztésével is lehet pályázni. A későbbi nemzetközi kapcsolatépítési lehetőség miatt az angol nyelv társalgási szintű ismerete előny a sikeres pályázathoz, de nem előfeltétel.

A pályázatok beérkezési határideje: 2017. január 30.

A PÁLYÁZATI KIÍRÁS TELJES SZÖVEGE INNEN TÖLTHETŐ LE.

forras: ludwigmuseum.hu

Nyitólap

eseménynaptár


  MÁJ 21
  kedd
 
PR, MARKETING, KOMMUNIKÁCIÓ A KÖZGYŰJTEMÉNYEKBEN
  MÁJ 22
  szerda
 
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI MÚZEUMOK A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ DIÁKOKÉRT
  MÁJ 26
  vasárnap
 
Családbarát Múzeum
  MÁJ 30
  csütörtök
 
Műtárgyak Éjszakája
  JÚN 01
  szombat
 
MADARAK JÖNNEK, MADARAK MENNEK - találkozó óvodapedagógusokkal a Barcsay Múzeumban
  JÚN 03
  hétfő
 
Megyei szakmai nap a Pannonhalmi Apátságban
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031

MÁJUS

21

KEDD

legfrissebb híreink


2019. 05. 21.
Először adták át a Közösségi múzeum elismeréseket a Múzeumok Majálisán
2019. 05. 20.
Tanulmányút Grazba a Cselekvő Közösség projekttel júniusban
2019. 04. 26.
Már lehet jelentkezni a Cselekvő Közösség projekt dániai tanulmányútjára!
2019. 04. 02.
Már lehet jelentkezni a Cselekvő Közösség projekt következő külföldi tanulmányútjára!
Magyar Múzeumok


2019. 05. 21.
Hangfegyverek kiállítás a MODEM-ben
2019. 05. 21.
Játszani is engedd… Régi korok játékaiból kiállítás
2019. 05. 21.
EGY NAP A BIODIVERZITÁS JEGYÉBEN
2019. 05. 20.
Szakmai elismerés a Tomory Lajos Múzeum első művészeti állandó kiállításának
Skanzen hírek


2019. 04. 03.
Emlékülés a Skanzenben Sabján Tibor tiszteletére
2019. 03. 22.
Önkénteseknek tart képzést a Skanzen
2019. 03. 22.
Tavaszi napközi a Skanzenben zöldcsütörtökön és húsvét kedden
2019. 03. 22.
Tavaszváró kerti hétvége a Skanzenben