belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

16+ Rejtély a múzeumban - sikeres programok

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum – Győr: 775 fő

Program címe: Rómerkvelle - élőzenei koncertek

A múzeum által megvalósításra került tematikán belül több koncert lebonyolítására is lehetősége nyílt a múzeumnak. Elsősorban a fiatalokat, középiskolásokat, felnőtteket célozták meg ezzel a szórakozási lehetőséggel. A program sikerességét a résztvevők létszáma, az eladott jegyek és a pozitív visszajelzések mutatják a legjobban. Vendégeink többsége internetes felületekről, a múzeum Facebook oldaláról értesült a rendezvényről, de voltak olyanok is, akiket ismerőseik invitáltak.

ÖTLET: hatékony kommunikáció

Damjanich János Múzeum – Szolnok: 774 fő

Program címe: Szolnoki múzeumi helyszínelők

November 2-án egy regisztrációs nap alkalmával vette kezdetét a „Múzeumi helyszínelők” című egyhetes, nyomozós történetre épülő játék. A programra a vártnál is nagyobb volt az érdeklődés a középiskolás diákok körében. Hat iskola több mint 170 tanulója alkotott csapatokat, hogy felgöngyölítse a múzeumi gyilkosság szálait. Minden nap más-más helyszínen várták a diákokat, ahol élvezetes, gyakran a logikai és ügyességi képességeiket igénybe vevő feladatokon keresztül túljutva kaphatták meg a következő napi útmutatásokat. A helyszínek között volt a Damjanich János Múzeum épülete, a Szolnoki Művésztelep parkja, a Tabáni Tájház és a Szolnoki Galéria is. A program végén egy hosszabb és bonyolultabb feladatsort vehettek a diákok a kezeikbe, amelynek megoldásához végig kellett járniuk az állandó kiállításokat. A múzeum munkatársai több alkalommal adtak interjút a helyi média képviselőinek, akik rendszeresen megjelentek és hírt adtak a játék történéseiről.

ÖTLET: megújult tematika, a program több helyszínen zajlott, média jelenléte, iskolákkal kapcsolatfelvétel

Magyar Természettudományi Múzeum – Budapest: 340 fő

Program címe: Az aranynégyszög rejtélye

A rejtvényfejtő játékkal a Titkok a föld alatt című ásványkiállítás kincseit fedezhették fel a látogatók. A sok szemkápráztató ásvány mindegyikéhez több történet, történelmi, tudománytörténeti esemény is kapcsolható. Ezek bemutatása túlmutat a kiállítás keretein, de a programok, felfedező játékok számára jó alapot biztosít. A rejtvényfejtő játékba a híres erdélyi Aranynégyszögből származó tárgyakat vonták be, hozzájuk kapcsolódtak a feladványok. A felfedező játék helyes megfejtőinek nyereménysorsolást ígértek, a legszerencsésebb résztvevő egy darab valódi termésaranyat, a további helyezett múzeumi bérletet vagy belépőjegyet nyerhettek.

ÖTLET: megújult tematika, nyereményjáték

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest: 222 fő

Program címe: Járjunk utána!

A nyomozós programot 2015. okt. 27-én és 29-én egész nap nyílt nap keretében hirdették meg mindenki számára, illetve ezeken túl rendelhető programként ajánlották elsősorban a tinédzser korosztály számára, amit 8 alkalommal igénybe is vett ez a korosztály és 2 másik alkalommal pedig felnőttek, csapatépítés keretében. A program keretében két különböző rejtélyre dolgoztak ki pályát, amelyek a kiállítások más-más részeit érintették. A programban a kiállított tárgyak megfigyelésével gyűjthettek a résztvevők információkat, majd némi logikával összeállíthatták a rejtély megoldását, megtalálhatták az elrejtett tárgyakat. Mivel a történet eredeti újságcikkek alapján lett kialakítva és a kiállítások kapcsolódó részeit érinti, ezért a nyomozás során a résztvevők sok információt kaptak észrevétlenül a korabeli életmódról, szokásokról is. Mivel egy-egy történeten belül 5 féle útvonalon közlekedhettek a játékosok, ezért a programban egyszerre akár egész osztályok is játszhattak, kisebb csoportokra felosztva. A programban a résztvevők a modern kommunikációs technológia adta lehetőségeket is kihasználták, az egyes nyomokat lefényképezték, hogy a későbbi játék során felhasználhassák. A játék az összedolgozásra, a csapattársak együttműködésére is épített.

ÖTLET: megújult tematika, iskolák bevonása