belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

III. Nemzetközi Szellemi Kulturális Örökség találkozó a Skanzenben!

Találkozás a nemzeti jegyzéken szereplő közösségekkel

Május 18-án 16 órakor a Skanzen Észak-magyarországi tájegység Magtárában megnyíló „Megragadni a megfoghatatlant” című szellemi kulturális örökség kiállítással és a miskolci Herman Ottó Múzeum matyó népművészetet bemutató vendégtárlatával indul a programsorozat.

Május 19-20-án az örökségüket megőrző és gyakorló hazai és külföldi közösségek bemutatkozására kerül sor. Mindkét napon az élő közösségek hozzák közel a nagyközönség számára a szellemi kulturális örökségükként elismert szokásaikat, kézműves és szóbeli hagyományaikat. A rendezvényen bemutatkozik mind a 13 örökség-elem, amely a hazai nemzeti jegyzéken szerepel.

A Skanzenben minden közösség egy-egy autentikus portának lesz a gazdája, amely ezáltal a kézműves foglalkozások, viseletpróbák, gasztronómiai bemutatók és tánctanulás helyszínévé válik. Így a közönség is aktívan bekapcsolódhat a rendezvény forgatagába. A programot egész nap felvonulások és színpadi bemutatók kísérik, szintén a közösségek főszereplésével.

A program célja, hogy a kétnapos múzeumi nagyrendezvényen az idelátogató többezer érdeklődő közvetlen élményt szerezzen a szellemi kulturális örökség változatos megnyilvánulásairól.

Gálaműsor: ünnepélyes UNESCO-dokumentum átadás

A rendezvény fénypontja a pünkösdvasárnapi gálaműsor lesz, ahol részt vesz minden folklór örökséget hordozó közösség, amely a nemzeti jegyzéken, illetve az UNESCO listáján szerepel. Látható lesz a kalocsai pünkösdölő, a sárközi lakodalmas, a mohácsi busók tánca, a matyó rózsa megszületésének története.

A gálaműsor egyben a 10 éves egyezmény ünnepi alkalma is, melyen dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke átadja a 2012-ben UNESCO reprezentatív listára került örökségelemet képviselő két közösség számára az erről szóló UNESCO dokumentumot.

Díszvendég: India

Az idei év kiemelkedő vendége India lesz. Élőben megismerhetjük az indiai Chaú táncot, amely az UNESCO reprezentatív listáján 2010 óta szerepel.

A részletes program a Skanzen honlapján megtekinthető.

Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság: az UNESCO egyezmény hazai megvalósítója

Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) 2003-ban fogadta el a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezményt, melyhez 2013 februárig 151 állam csatlakozott. Magyarország 2006-ban harminckilencedikként csatlakozott az egyezményhez.

Az egyezmény végrehajtását irányító akkori Oktatási és Kulturális Minisztérium (ma Emberi Erőforrások Minisztériuma) megbízásából 2009 áprilisától a Szabadtéri Néprajzi Múzeum koordinálja az egyezmény állami végrehajtásához kapcsolódó szakmai feladatokat, melynek során a múzeum szervezeti egységeként létrejött a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság.

Az igazgatóság feladata az UNESCO szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezményének hazai szakmai megvalósítása és ennek koordinálása.

Kapcsolódó cikkek
Ragadjuk meg a megfoghatatlant a Magtárban!