belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

2016-os MŐF értékelése

2016-os MŐF értékelése

2016-ban, a tizedegyedik Múzeumok Őszi Fesztiválján, szeptember 26. és november 13. között, hét héten át, az ország valamennyi régiójából, 157 múzeum, közel 1700 programmal várta a látogatókat és a szakembereket.

A Múzeumok Őszi Fesztiválja rendezési jogára a Nemzeti Kulturális Alap pályázatát 2016-ban is a Szabadtéri Néprajzi Múzeum nyerte el. A rendezvénysorozat koncepciójának, tematikáinak kidolgozását és az események lebonyolítását – 2016-ben 10. alkalommal – a múzeum egyik igazgatósága, a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) végezte.

A 2016-os Múzeumok Őszi Fesztiváljának üzenete: „Építs hidat! – HÍD, ami összeköt!

Célunk, hogy mind a szakma, mind a nagyközönség közelebb kerüljön a múzeumokhoz, mint az élethosszig tartó tanulás színhelyeihez, a múzeumokhoz, mint kutatási és tudásközpontokhoz, a múzeumokhoz, mint egy helyi közösség aktív életteréhez.

A Múzeumok Majálisa és a Múzeumok Éjszakája mellett sikerült egy újabb hagyományt teremteni a 2006-ban elindított, és azóta évente rendszeresen ismétlődő, hosszabb időszakon átívelő rendezvénysorozattal, amelyen a látogatók széles rétegei kereshették fel a múzeumok kiállításait, és vehettek részt különleges élményt nyújtó, változatos, szórakoztatva oktató programokon, többnapos rendezvények, családi hétvégék és rendhagyó tanórák keretében.

Múzeumok Őszi Fesztiválja 2016-os programeloszlása régiók szerint:

Régió

2015

2016

Közép-Magyarország és Budapest

199 esemény

10

264 esemény

9

Észak-Magyarország

74 esemény

12

97 esemény

17

Észak-Alföld

72 esemény

19

81 esemény

16

Dél-Alföld

72 esemény

9

74 esemény

11

Dél-Dunántúl

65 esemény

9

71 esemény

9

Közép-Dunántúl

80 esemény

9

91 esemény

12

Nyugat-Dunántúl

48 esemény

12

86 esemény

8

Összesen

610 esemény

80 település

764 esemény

82 település

Települések

2015

2016

Összesen

80 település

82 település

2016-ban a Múzeumok Őszi Fesztiválja alkalmából 82 településen 157 múzeum 764 féle programmal várta az érdeklődőket. Budapesten a 206-, míg vidéken 558 féle program várta a látogatókat (egy-egy programot több időpontban, több napon is megvalósítottak), így összesen 1700 programból választhatott az érdeklődő ez alatt a 7 hetes időintervallum alatt.

Újdonságok a Múzeumok Őszi Fesztiválján

A Múzeumok Őszi Fesztiválja 2016-ban „Építs hidat – HÍD, ami összeköt!” jelmondatot választva a legnagyobb magyar munkásságáról megemlékező Széchenyi-emlékévre is reflektált.

A Múzeumok Őszi Fesztiválja fő elemei

  1. Tematikus közönségprogramok
  2. Szakmai programok, konferenciák

Országos Múzeumpedagógiai Konferencia

Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó

Múzeumpedagógiai Nívódíj pályázat és Kiváló Múzeumpedagógus Díj elismerés

Új elemek 2016-ban:

Ősz(i)re Hangoltuk!

Az Ősz(i)re Hangoltuk tematika az idei év újdonságaként az iskolai őszi szünet aktív pihenéssel való eltöltésének lehetőségére és jelentőségére irányította a figyelmet. A muzeális intézmények az őszi szünet idejére gyermekeknek/iskolásoknak/családoknak szóló érdekes programmal készültek.

Az iskolai őszi szünet idején (2016. október 29. - november 6.) sok családban fejtörést okoz a gyerekek tartalmas időtöltésének biztosítása, a gyermekek munka melletti elhelyezése. Ebben az időszakban különösen nagy igény mutatkozik olyan színvonalas kulturális programokra, napközis táborokra, amelyeket a múzeumok az Őszire hangoltuk tematika keretén szerveztek. Kiemelt családi programok látogatását a Múzeumok Őszi Fesztiválja és a Magyar Turisztikai Ügynökség tervezett együttműködése még vonzóbbá tette, hiszen az elmúlt évek gyakorlatát követve a fesztivál ideje alatt kedvezményes szállásfoglalásra biztosított lehetőséget. Az együttműködés keretében több mint 80 szálláshely csatlakozott a fesztiválhoz különböző akciós ajánlatokkal.

A korábbi programok közül a legnépszerűbb témaköröket megtartottuk a 2016. évi fesztivál kínálatában is. Az óvodapedagógusokra és pedagógusokra továbbra is kiemelt figyelem irányult az Óvodapedagógusok Napjával, valamint a Tanárok Éjszakájával. Folytatódott a fiatalokat megszólító „16+ Múzeumi találkozások - Rejtély a múzeumban” tematika is. A „Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk és fedezd fel! – Kulturális tereink másként” programmal újból kapcsolódtunk az építészet világnapjához. Idén újra megelevenedtek a „Mesterségek nyomában” tematika keretein belül a mára már elfeledett, vagy kevésbé ismert, de egykor széles körben elismert és sokak által végzett tevékenységek, mesterségek. Az „Utazó Múzeum” tematika keretein belül az múzeumpedagógusok ismét az intézményük falain kívülre mentek, hogy távoli iskolák diákjai és az egyszerű járókelők számára is bemutassák, hogy a kultúra határtalan.

Az előző három évhez hasonlóan a résztvevő intézmények saját maguknak tölthették fel és frissíthették programjaikat a Múzeumok Őszi Fesztiválja központi honlapján, ezzel biztosítva, hogy a látogatók mindig aktuális információkhoz juthassanak. A látogatói kérdőívek kiértékelésétől kezdve a szakmai és pénzügyi beszámolóig mindent az erre a célra kifejlesztett regisztrációs és elszámoló felületen keresztül kértünk be az intézményektől.

Programok:

Közönségprogramok:

A múzeumi szakma valamennyi területét érintő témák a múzeumi programpaletta sokszínűségét jelzik, és ezáltal egy szélesebb látogatói kör megszólítására, bevonására, érdekeltté tételére nyílt lehetőség a programsorozat időszakában.

„A lámpás én vagyok”: Tanárok Éjszakája

A múzeumok szórakoztató, könnyed, szakmai programokkal tarkított kínálattal várták a pedagógusokat, hogy bemutassák, milyen szórakozva tanulni, illetve hogyan tudnak a múzeumok szórakoztatva tanítani.

Számos múzeum rendezett „fordított” napot, többen szakmai előadásokkal készültek, bemutatásra kerültek innovatív ötletek, továbbá kötetlen beszélgetések, múzeumi foglalkozások, kézműves foglalkozások gazdagították a programkínálatot.

A Tanárok Éjszakája tanulságai

A 2014-es visszajelzéseket figyelembe véve idén sem jelöltünk ki külön napot a Tanárok Éjszakája eseményeinek. A múzeumok így lehetőséget kaptak, hogy a környező iskolák pedagógusainak menetrendjéhez igazítsák programjaikat, megtapasztalják az együtt szervezés és elkerüljék az egymásra szervezés lehetőségét. A múzeumok éltek is a lehetőséggel, mert változatos időpontban tartották programjaikat, melynek átlag látogatószáma 30 fő volt. A beszámolók alapján a pedagógusok hasznos információkkal távoztak az eseményekről, a tematika fogadtatása idén is pozitív volt.

Óvodapedagógusok Napja

A program célja, hogy az óvodapedagógusok megismerjék, hogy miként tudnak a múzeumok az óvodai neveléshez kapcsolódni, továbbá, hogy az óvónők egy kötetlen, oldott hangulatú programon találkozzanak, kapcsolatokat építsenek, és információkkal gazdagodjanak. A legfiatalabbaknak szóló, különböző tematikákhoz kapcsolódó játékos órák száma egyre növekszik a múzeumok kínálatában, ezért ez a rendezvény arra is alkalmat adhat, hogy az óvodapedagógusok a foglalkozások során szerzett tapasztalatokat megosszák egymással, beszámoljanak élményeikről, és javaslatokat tegyenek az óvodai nevelési tervbe még jobban illeszkedő programok kidolgozására.

Az Óvodapedagógusok Napja program tanulságai

Pozitív visszajelzésekkel zárult az tavalyi évben debütált Óvodapedagógusok Napja, sokan hasznosnak találták a témakörben megszervezett programokat. A tavalyi 897 látogatószámot bőven felülmúlta a témakör (1307). Összesen 38 intézmény rendezett valamilyen eseményt a tematikán belül, az átlag látogatószám 39 fő volt, ami a tavalyi 22 fő átlagnál lényegesen jobbnak tekinthető. Úgy gondoljuk, hogy érdemes folytatni az Óvodapedagógusok Napját.

Alkossunk együtt!

A magyar múzeumok először 2009-ben csatlakoztak a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében a nemzetközi kampányhoz (Kampány a Rajzolásért/The Campaign for Drawing). 2016-ban a nemzetközi Nagy Rajzolás kampányt (Campaign for Drawing) koordináló angol szervezet megváltoztatta a nemzetközi logó használatának feltételeit (intézményenként min. 50 angol fontot kér licencdíjként), amely összeget a résztvevő múzeumok helyett az NKA költségvetés terhére központilag átvállalni nem tudtunk, ezért ezt a tematikát idén Nagy Rajzolásként már nem hirdethettük meg. A tematika tartalmában maradt a közös alkotásra felhívás, elnevezésén azonban változtattunk: „Alkossunk együtt” tematikaként szerepeltettük.

A múzeumok olyan programokat szervezhettek, melyek a résztvevők számára a kollektív formában gyakorolt kreativitás örömeit nyújtják. Az alkotás témája szabadon választható volt, akár a Múzeumok Őszi Fesztiválja ez évi mottójához - Építs hidat - Híd, ami összeköt! - is kapcsolódhattak.

Az Alkossunk együtt! program tanulságai

Az előző évekhez hasonlóan idén is több ezer érdeklődőt szólított meg a Alkossunk együtt! program (3743 fő), bár a tavalyi látogatószámhoz képest, ez kisebb visszaesést tükröz (5014 fő).

Sok múzeum kiajánlotta ezt a programot iskoláknak, óvodáknak, és számukra pályázatok kiírásával tette még vonzóbbá. Emellett a családok számára is nagyszerű programnak bizonyult, a közös alkotás élménye sokaknak motiváló volt.

16+ Múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban

A fiatalokat célzó témakör már évek óta fontos részét képezi a fesztivál programkínálatának, hiszen ennek a korosztálynak a megnyerése kulcsfontosságú. 2015-ben a rejtélyt helyeztük a középpontba, ezt a gondolatot formáltuk tovább a 2016-os évben. Tapasztalatunk, hogy azok a múzeumi programok a legsikeresebbek a fiatalok körében, ahol a résztvevőknek rendhagyó módon nyílik lehetősége a múzeum felfedezésére, interaktív elemekkel fűszerezve, így a nyomozós játékok példáit használva, az intézmények különböző izgalmas, kalandos, rejtélyes csapatfeladatokat kreáltak.

A 16+ Múzeumi találkozások tanulságai

A programokon a célközönség a középiskolás és a fiatal felnőtt korosztály volt, de több múzeum jelezte, hogy a fiatalabb diákok (általános iskola felső tagozat) is szép számmal megjelentek rajta. Azok a múzeumok értek el erre a programra magas látogatószámot, amelyek felvették a középiskolákkal a kapcsolatot, és csoportos látogatást szerveztek. A tematika megújítása sikeresnek bizonyult: míg 2014-ben 37 programot szervezett múzeum a témakörön belül, 2015-ben már 45 programmal készültek, addig 2016-ban ez a szám 70-re emelkedett hiszen. A látogatószám is növekedett, hiszen tavaly 3700 fiatal vett részt a programokon, idén pedig ezt számot több mint megnégyszerezve 16464fővel zárt a tematika.

Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk és fedezd fel! – Kulturális tereink másként

Rendhagyó városnéző túrákat, kirándulásokat szerveztek a múzeumok, amelyeken a múzeumi szakemberek felhívták a résztvevők figyelmét a település, városrész kulturális, épített és természeti értékeire, mindezt múzeumi kötődéssel. Volt, ahol különleges járművel tették mindezt (italbringa, lovaskocsi, bringó hintó), volt, ahol az idegenvezető személye növelte tovább a program vonzerejét, és volt, ahol a geocaching rejtelmeibe vezették be a látogatókat.

Sétálj, gyalogolj, bringázz és fedezd fel! – Kulturális tereink másként program tanulságai

A program speciális jellege miatt sok múzeum korlátozta a programra jelentkezők számát és előzetes regisztrációhoz kötötte a részvételt, ezért ennél a programnál a látogatószámból nem lehet kiolvasni a valós igényt. Több múzeumban a túljelentkezés miatt plusz programidőpontokat kellett beiktatni, és azok létszáma is mind betelt. Minden évben visszatérő nehézség, hogy ezen a tematikán belül megrendezésre kerülő programok nagyban függnek az időjárástól. Többen jelezték, hogy időpontot kellett módosítaniuk a rossz időjárás miatt. Átlagban ezeken a programokon vettek részt a legtöbben (335 fő/program), amíg tavaly a tematikán 2298 fő vett részt, az idei látógatószám több mint megtízszerezte ezt (25165 fő), ez annak is köszönhető, hogy az intézmények saját „pincétől a padlásig” túráikat is e tematika keretein belül szervezhették meg.

Ősz(i)re Hangoltuk!

Újdonságként, ez a rendezvény adott alkalmat arra, hogy a múzeumok, tájházak és más kulturális intézmények az iskolai őszi szünet idejére (2016. október 29. és november 6. között), különböző kiemelt családi eseményeket, illetve gondolva a szülőkre, akik ilyenkor a gyermekeik munka melletti elhelyezésével küszködnek, napközis-, esetleg ott alvós gyermek táborokat szervezhettek. Sok múzeum nyitotta meg a gyerekek előtt gyűjteményeit, s mutattak be a látogatók előtt elzárt épületrészeket, sőt bekapcsolták őket a múzeumokban zajló munkákba.

Ősz(i)re Hangoltuk! program tanulságai

Az idén bevezetett tematikán belül megrendezett programokon közel 5000 látogató vett részt, ezzel is bizonyítva e tematika szükségességét. Tekintettel az egy hétre koncentrálódó (iskolai őszi zsünet) kimagasló látogatószámra, sikerprogram volt, a tematika folytatásra érdemes, ajánlatos az intézményeket tovább buzdítani a szünidei táborok szervezésre.

Mesterségek nyomában

A közönségnek szóló tematika, a Mesterségek nyomában célja mára már elfeledett, vagy kevésbé ismert, de egykor sokak által végzett tevékenység, mesterség újjáélesztése. Ebben a témakörben megvalósulhat egy hagyomány éltetés céljából szervezett program, kiállítás, régi mesterségek felelevenítése, vagy akár régi eszközök bemutatása, használatuk újratanítása.

A Mesterségek nyomában program tanulságai

A témakör egyértelműen idén is sikernek bizonyult, hiszen összesen 80 féle programot szerveztek a tematikán belül. A programra nagy igény mutatkozott, az eredmény a látogatószámban is tükröződött, amíg tavaly összesen 7575 fő vett részt a programokon, idén 16832 fő volt a látogatószám. A tematika folytatásra érdemes.

Múzeumi őszbúcsúztató

A 2014-ben közkívánatra újra visszahozott témakörrel idén is lehetőséget kívántunk adni a múzeumoknak, hogy olyan programot is szervezhessenek a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében, amely nem kapcsolódik szorosan egyetlen kiemelt témakörhöz sem.

Múzeumi Őszbúcsúztató program tanulságai

A tematika 2015-ös elsöprő sikere miatt, 2016-ban sem maradhatott ki a tematikák közül. Összesen 140 féle programot hirdettek meg ebben a témában, a látogatók száma 20.136 fő volt (átlagosan 186 fő/program). Főbb vonzereje az volt, hogy ez számított a legrugalmasabb tematikának, több típusú program elfért benne. A témakörön belül a múzeumoknak lehetőségük volt kiállítás megnyitót, művész-közönség találkozót, szűk szakmai réteget érintő előadássorozatot, jeles naphoz kötődő rendezvényt, vagy akár egy játékos családi délutánt is megszervezni. Egyértelműen érdemes folytatni ezt a tematikát.

Utazó Múzeum

A program célja, hogy a múzeum kilépjen a múzeum falai közül, és kivigyen kiállítást, múzeumpedagógiai programot, múzeumi foglalkozást, gyakorlati bemutatót, előadást a látogató helyébe – utcára, óvodákba, iskolákba, művelődési központokba, bárhova, ahol felkeltheti az érdeklődést a múzeum iránt.

Utazó múzeum program tanulságai

A múzeumok számára csábító volt ez a lehetőség, és a közönség is nyitottnak bizonyult. Ezt alátámasztja, hogy tavalyi magas látogatószám (9.843 fő), idén még tovább nővekedett (11579). A legtöbb múzeum iskolákban tartott kihelyezett foglalkozást, de voltak, amelyek a városok közterein mutatkoztak meg. Az intézmények jelentős része pozitív élményekkel zárta a tematikán belül megszervezett programokat, folytatásra érdemes a tematika.

Szakmai Programok:

Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó

A Múzeumok Őszi Fesztiválja nyitó eseménye volt 2016. szeptember 26-án, Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumában megtartott 14. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó, Széles merítés. Múzeumi megoldások az értől az óceánig címmel konferencia, melyet Závogyán Magdolna, kultúráért felelős helyettes államtitkár nyitott meg.

A résztvevők száma: 280 fő

A konferencián elhangzó előadásokkal és a délutáni gyakorlati bemutatókkal, workshopokkal a víz természeti, történeti, kulturális, funkcionális és közösségi szerepének lehetséges múzeumi interpretációit igyekeztünk bemutatni. A témában rejlő, a társadalmi hasznosításra és szemléletformálásra irányuló múzeumi tudománykommunikációs megoldások is középpontba kerültek. Hagyományosan ez a rendezvény adott otthont a múzeumpedagógia legmagasabb szintű elismeréseinek átadási ceremóniájának is.

Múzeumpedagógiai Nívódíjat idén 3 múzeum, elismerő oklevelet szintén 3 múzeum vehetett át.

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum által alapított Kiváló Múzeumpedagógus Díjat idén két szakember vehetett át.

Múzeumpedagógiai Nívódíj

A 2003-ban a Múzeumpedagógiai Nívódíj létrehozásának az volt a célja az alapító, a kultúráért felelős minisztérium szándéka szerint, hogy elismerésben részesítse mindazokat az intézményeket, akik kimagasló teljesítményt értek el magas színvonalú és újszerű múzeumpedagógiai programjaikkal és kiadványaikkal. A pályázóknak a pályázatra benyújtott múzeumpedagógiai programról videót is kellett mellékelniük, melynek az volt a célja, hogy a bírálóbizottság minél teljesebb képet kaphasson a programról, hogy döntését a lehető legtöbb információ birtokában hozhassa meg.

2016-ban 10 pályázat érkezett a Múzeumpedagógiai Nívódíjhoz. A korábbi évekhez hasonlóan a bírálóbizottság ülése során született döntés a nyertesekről. Az NKA idei határozata szerint a Nívódíj összegét az eddigi gyakorlattól eltérően 2016-ban egy következő múzeumpedagógiai program megvalósítására kell a díjazott intézményeknek fordítani, amely azt jelenti, hogy a megvalósított program költségeit lehet majd visszatéríteni az intézmények számára.

Ebben az évben a Múzeumpedagógiai Évnyitó keretében három Nívódíj és szintén három Elismerő Oklevél került kiosztása.

Az idei nyertes pályázatok:

Múzeumpedagógiai Nívódíjat kapott,

  1. Damjanich János Múzeum HátTérKép című programja, amely az első világháború idején a hátországban maradt családok sorsát mutatja be egyedi kivitelezésű vándorkiállítás és foglalkozás formájában. Szintén
  2. Dobó István Vármúzeum Egri Csillagok: kötelező olvasmány másképp... című kezdeményezése, amelynek célja a fiatalok ösztönzése a regény olvasására, és arra, hogy ne csupán kötelező olvasmányként tekintsenek a műre. A díjnyertes múzeumi kezdeményezés mindezen célok elérését interaktív, játékos módon segíti el.
  3. Herman Ottó Múzeum képviselői is Nívódíjat vehettek át az Éltető talaj című múzeumpedagógiai programért, amely a kiállításhoz kapcsolódó foglalkozások által ismerteti meg a gyermekeket a különböző talajtípusokkal és komposztálással.

A szakmai zsűri döntése alapján Elismerő Oklevelet három intézmény képviselője vehetett át a hétfői ünnepélyes díjátadón: a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria a Műhelytitkaink sorozatért, az Országgyűlési Múzeum a Szerepelj a történelem színpadán című programjáért, és a Tatabányai Múzeum pedig a Metamorfózis- Ember és természet kapcsolata az Által-ér völgyében című múzeumpedagógiai programjáért.

Kiváló Múzeumpedagógus Díj

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum által alapított Kiváló Múzeumpedagógus Díj kétévente kerül átadásra. A Díj méltó elismerést jelent a múzeumpedagógia területén kiváló múzeumpedagógia módszert kidolgozó, programot megvalósító, illetve kiadványt megalkotó szakemberek számára. Idén a szakmai zsűri két felterjesztett múzeumpedagógust is érdemesnek talált az elismerésre.

Pató Mária 1989 óta dolgozik a Damjanich János Múzeum munkatársaként, 1998 óta a Könyvtár- és közönségkapcsolati osztály vezetője és gyakorló múzeumpedagógus, emellett kiállítások rendezésével, tárlatok vezetésével is foglalkozik.

Szabics Ágnes képzőművész és múzeumpedagógus 2015-től a Budapesti Történeti Múzeum Budapest Galéria munkatársa, korábban a Magyar Nemzeti Galériában, a Műcsarnokban, a Ludwig Múzeumban, a Paksi Képtárban és további galériákban, kiállítóhelyeken szervezett múzeumpedagógiai programokat.

A Múzeumpedagógiai Nívódíj és a Kiváló Múzeumpedagógus Díj javaslattevő bizottság tagjai voltak:

  • Bárd Edit – Pulszky Társaság Magyar Múzeumi Egyesület képviseletében
  • Dr. Bereczki Ibolya – Szabadtéri Néprajzi Múzeum képviseletében
  • Turcsányiné Kesik Gabriellá– Országos Közgyűjtemények Szövetsége képviseletében
  • Éliás István – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ szakkoordinátora
  • Joó Emese – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ szakkoordinátora
  • Pató Mária– Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége képviseletében
  • Káldy Mária – Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ képviseletében
  • Sepsey Tamásné Dr. Vígh Annamária – Emberi Erőforrások Minisztériuma képviseletében
  • Závodi Szilvia– ICOM Magyar Nemzeti Bizottság képviseletében

VIII. Országos Múzeumpedagógiai Konferencia

A fesztivál másik kiemelkedő szakmai eseménye a minden évben megrendezésre kerülő Országos Múzeumpedagógiai Konferencia, melynek idén 2016. november 3-4-én a Magyar Nemzeti Múzeum biztosított helyet.

A nyolcadik alkalommal megrendezett konferencia „Történelem, emlékezet múzeumi térben – sorsok a XX. század második felében” címet viselte.

A két napos rendezvény középpontjába idén a XX. század második felében lezajlott sorsfordító történelmi eseményeknek – köztük, de nem kizárólagosan 1956-nak - az egyszerű és ismert emberek, köztük művészek, egyházi személyek, múzeumi szakemberek, valamint a muzeális intézmények, gyűjtemények sorsára gyakorolt hatását állítottuk.

Az első nap kilenc előadást, egy díjátadót, egy kerekasztal beszélgetést, két tárlatvezetést, egy élő múzeumi foglalkozást és egy koncertet tartottunk, míg a második napon tizennégy nyolcperces prezentáció bemutatására és egy megemlékezésre került sor. A résztvevők száma a konferencia első napján 120 fő, a második napon 100 fő.

2016 témakörei

Témakörhöz kapcsolódó programtípusok száma

Látogatók száma

2015

2016

2015

2016

„A lámpás én vagyok” – Tanárok éjszakája.

62

64

1336

1576

Óvodapedagógusok Napja

40

38

897

1307

Csak itt, csak most – Pincétől a padlásig*

61

-

5644

-

Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk és fedezd fel!- Kulturális tereink másként.

57

89

2298

25165

Utazó Múzeum

39

62

9843

11579

16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban

45

70

3700

16464

Múzeumi Őszbúcsúztató

106

140

15154

20316

Mesterségek nyomában

81

80

7575

16832

Ősz(i)re Hangoltuk! Újdonság 2016-ban

-

68

-

4641

Alkossunk együtt!

56

55

5014

3743

Szakmai programok, konferenciák.

52

98

5354

13981

Témakörökhöz tartozó programok száma

599

764

56.815

115.384

Témakörhöz nem kapcsolt látogatók.

103.789

48.624

Összes látogatószám

160.604

164.008

Célcsoportok:

Pedagógusok, tanárok

A múzeumok küldetése a tárgyi és szellemi örökség összegyűjtése, megőrzése és a felhalmozott tudás átadása a jövő generációjának, melyben kulcsszerepük van a pedagógusoknak. A múzeumok az iskolán kívüli kompetencia alapú oktatás legjobb helyszínei, ezért a pedagógusok részére „A lámpás én vagyok” – Tanárok Éjszakája témakör mellett több témakört és programot ajánlottunk:

  • Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó
  • Országos Múzeumpedagógiai Konferencia
  • Utazó múzeum – Múzeum a bőröndben

Az ország múzeumaiban a pedagógusok számára 274 féle programot szerveztek – ebből a kiemelt „Tanárok éjszakája” 64 volt. Ezen felül 98 féle szakmai rendezvény és további 58 féle közönségprogram szólította meg célzottan a pedagógusokat is.

Óvodapedagógusok

A pedagógusokhoz hasonlóan az óvodapedagógusok is fontos szerepet játszanak a tudás átadásában, a gyerekek gondolkodásmódjának formálásában. Nevelési, fejlesztési tevékenységeik kiteljesedhetnek a múzeumi lehetőségekkel.

Számukra dedikált kiemelt témakör:

  • Óvodapedagógusok Napja

További, óvodapedagógusokat is megszólító témakörök

  • Szakmai programok
  • Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó
  • Országos Múzeumpedagógiai Konferencia

Országszerte a múzeumok közel negyvenféle programmal várták kifejezetten az óvodapedagógusokat, az „Óvodapedagógusok Napja” keretében. Emellett még további 156 programfajta nyújtott hasznos tapasztalatokat a kisgyermekeket nevelő pedagógusok számára.

Gyermekek és középiskolás korosztály (5-16 éves):

Kifejezetten a gyerekek bevonzására szolgált az új tematika az „Ősz(i)re Hangoltuk, mely 68 különböző programot kínált az iskolai őszi szünetre, az október 29. és november 6. közötti időszakra, valamint a múzeumok további 258 programfajtával készültek ennek a korosztálynak.

Középiskolás, és fiatal felnőtt korosztály:

A múzeumok látogatói között még mindig kevés, de egyre növekvő a középiskolás és a fiatal felnőtt korosztály, ennek a generációnak a megnyerése kulcsfontosságú. Ők a jövő családanyái, családapái, akiknek a múzeumokhoz való hozzáállása példaként szolgál majd gyermekeik számára is.

Számukra dedikált kiemelt témakör:

  • 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban

Kifejezetten a középiskolások bevonzására egy tematikán belül 70 féle programmal készültek, de összesen 325 programféle szólt ennek a korosztálynak. Ezeken felül a múzeumok további 294 programfajtával a fiatal felnőtteket célozták meg.

Múzeumok Őszi Fesztiválja – kommunikáció

A rendezvény kommunikációs eszközei

Múzeumok Őszi Fesztiválja központi kommunikációja:

2016-ban a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében a következő saját kommunikációs felülettel rendelkeztünk.

  1. www.oszifesztival.hu - hivatalos honlap
  2. Múzeumok Őszi Fesztiválja 2016 Facebook https://www.facebook.com/2016muzeumokoszifesztivalja/?fref=ts
  3. MÖF országos terjesztésű programfüzet (Fidelio különszáma, 40.000 példány)
  4. MÖF plakát – központilag 50 db, múzeumok egyénileg – a honlapról letölthető sablon alapján – készített plakátjai kb. 3920
  5. MÖF szórólap – honlapról letölthető sablon alapján résztvevő múzeumok készítették és terítették környékükön - egységes arculat, de egyedi programok, saját nyomtatásban 45504
  6. www.mokk.skanzen.hu honlap
  7. MOKK hírlevél
  8. EVENT&HAND MŐF mobil applikáció
  9. Online kampányok: Google Adwords és Facebook kampányok
  10. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó – Magyar Természettudományi Múzeum
  11. Sajtótájékoztatók (szept. 22. MÖF indításáról és október 18. hatvani és gödöllői újságírói tanulmányút)
  12. Sajtóközlemények (A MŐF indulásáról szept. 22, Múzeumpedagógiai Nívódíjról szept. 26-án, „Széles merítés - Múzeumi megoldások az értől az óceánig” VIII. Országos múzeumpedagógiai Konferenciáról november 4-én.)

A fesztivál alacsony költségvetése idén sem tette lehetővé hatékony országos sajtókampány indítását, de a partneri megállapodásoknak köszönhetően 17.677.050 Ft értékben tudtunk megjelenni, amelyből mindössze 3.846.280 Ft-ot kellett kifizetnünk. Az idei évben új partnerként csatlakozott a fesztivál népszerűsítéséhez a 2016. szeptember 18-án induló M5 oktatási, kulturális és ismeretterjesztő csatorna. Az M5 csatorna 1,5 millió forint értékű megjelenési felületet biztosított a rendezvénysorozat számára.

1. sz. melléklet: Partneri megállapodás keretében kapott kommunikációs felületek

A program weblapja: www.oszifesztival.hu

Az előző évekhez hasonlóan a résztvevő intézmények saját maguk tölthették fel és frissíthették saját programjaikat.

www.oszifesztival.hu látogatottsága (szeptember 1. és november 30. közötti időszakot vizsgálva)

Év

Munkamenetek száma

Tényleges felhasználók száma

Oldalmegtekintések

2013

30 129

22 039

159 365

2014

23 473

16 616

132 998

2015

25 815

18 784

121 203

2016

32 838

24 479

119 522

A 2016-os esztendőben a fesztivál honlapjának látogatottsága jelentősen meghaladta a korábbi évek számadatait köszönhetően a programok sokszínűségének, valamint a bővülő múzeumi kínálatnak, és a látogatók digitális tartalom fogyasztási szokásainak változásának (az internet használók nagy része (76,6%) napi szinten fogyaszt digitális tartalmat - célirányosabban keresnek, könnyebben igazodnak el a netes felületeken).

A www.oszifesztival.hu honlapot 2015-ben több mint 16 000 felhasználó kereste fel, ezt mért

adatok alapján 2016-ban több mint 6 000 felhasználóval meghaladtuk, így idén közel 23 011 felhasználó látogatta a weboldalt.

2015-ben jelentősen megnöveltük a Google Adwords kampányra fordított kiadásokat, 2016-ban pedig a Facebook kampányt is. A 2015-ös Adwords kampányból közvetlenül 2730, míg a Facebookról 2799 látogató kattintott a www.oszifesztival.hu honlapunkra. 2016-ban az Adwords kampány 4822, míg a Facebook 5624 interakciót eredményezett. Az online piac egyre nagyobb teret nyer, így érdemes jövőre is online marketingre költeni, mert jelentősen növeli a fesztivál ismertségét és a honlap látogatottságát.

  • Múzeumok Őszi Fesztiválja Facebook profil

2015. szeptember 7-én elindítottuk a Múzeumok Őszi Fesztiválja általános Facebook profilját, az 2016-os évben ezt aktualizáltuk. A kezdeti időszakban (a rendezvénysorozat indulásáig) beharangozó, kedvcsináló posztokkal szólítottuk meg az oldal kedvelőit, majd 2016. szeptember 26-tól november 13-ig Facebook kampányt szerveztünk. A kampány keretén belül hirdetésekkel, programokhoz kapcsolódó posztokkal, játékokkal irányítottuk a figyelmet a rendezvénysorozatra. A kampány sikeres volt, míg tavaly 614 lájkolója volt a profilnak, ez a szám az idei évben megduplázódott. Jelenleg 1378 követővel rendelkezik az oldal.

  • Múzeumok Őszi Fesztiválja sajtómegjelenései

2013

2014

2015

2016

Internet

11278

8003

3504

3318

Rádió

237

358

341

425

TV

117

291

254

301

Nyomtatott sajtó

526

334

326

1533

Összesen

12158

8986

4425

5577

A Múzeumok Őszi Fesztiválján résztvevő intézmények egyedi kommunikációja

  • Sajtótájékoztató: 19 intézmény rendezett sajtótájékoztatót
  • Sajtóközlemény: 39 intézmény adott ki sajtóközleményt
  • Beharangozás a médiában: 58 intézmény hirdetett a médiában
  • Szórólapok és kiadványok száma: 46757 db
  • Kiküldött meghívók száma: 80594 db
  • Plakátok száma: 3960 db

Az országos rendezvénysorozat időszakában 5577 megjelenés volt a médiában és körülbelül 117 ezer címre ment ki hírlevél. A legnagyobb tömegek elérése érdekében a kommunikációt idén is az online-offline összehangolt kampányára építettük. Minden marketing anyagunkon kommunikáltuk a honlap címet, hogy a látogatót a friss információkért a weblapra vezessük.

A használt kommunikációs eszközök hatékonysága

A rendezvény alatt kérdőíves kutatást végeztünk a látogatók között. Az 1444 kitöltött látógatói kérdőívet 240 budapesti és 1204 vidéki látogató töltötte ki. A kérdések egy része a fesztivál szervezésére vonatkozott, másik részében pedig arra voltunk kíváncsiak, milyen forrásokból értesültek a rendezvényről.

Az értesülés forrását vizsgálva néhány jelentős különbség mutatkozik a főváros és a vidéki területek között. A budapestiek még mindig vezetnek az internethasználat terén, arányait tekintve a budapestiek többet használták a világhálót a tájékozódásra, ellenben az internetes hírlevelek jobban szerepeltek vidéken. A közösségi oldalakon keresztül nagyjából ugyanannyian értesültek a programokról.

A Múzeumok Őszi Fesztiválja támogatók

2016-ban is sikerült együttműködési megállapodást kötni médiákkal, amelyek ingyenes, vagy kedvezményes megjelenési lehetőséget ajánlottak fel.

Ezek:

Origo, Modern Iskola, Tanító, Óvodai Nevelés, Sláger FM, Ridikül Magazin, Magyar Katolikus Rádió, M5 oktatási, kulturális és ismeretterjesztő csatorna, Civil Rádió, Klasszik és Jazzy rádió, Adwords és Facebook kampány, Index, Port.hu, Fidelio programfüzet, Magyar Turisztikai Ügynökség, ICO Zrt.

Partneri megállapodás keretében kapott hozzájárulás értéke: 17 677 050 Ft.

Az ICO Zrt a központilag szervezett, iskoláknak és a nagyközönségnek szóló alkotópályázatok díjait biztosította. A Magyar Turisztikai Ügynökség, azon felül, hogy az itthon.hu oldalon folyamatosan hírt adott a fesztivál aktuális eseményeiről, a belföldi szálláshelyeket is mozgósította az őszi fesztivál adta lehetőségek kihasználására. Országszerte több mint 80 szálláshely várta speciális ajánlatokkal (szállás múzeumi belépővel) a fesztivál idején a vendégeket.

Több médiapartner is felkeresett bennünket a Fesztivál nyitó sajtótájékoztatója hatására barter keretében történő együttműködés lehetőségével (IQ Press, Femina, Rock rádió), de az alacsony költségvetés, illetve a Nemzeti Kommunikációs Hivatal felé történő előzetes bejelentési kötelezettségünk miatt, a költségvetésbe előre be nem tervezett barteri ajánlatokat nem állt módunkban megfinanszírozni.

Következtetések

A Múzeumok Őszi Fesztiválja a korábban bevezetett újításokat alkalmazva jelentkezett 2016-ban is.

A látogatók és a résztvevő intézmények számának alakulása a 2006-2016 közötti időszakban:

Megnevezés

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012*

2013

2014

2015

2016

Múzeumok száma

49

75

110

160

168

171

96

170

168

150

157

Programok száma

300

410

625

997

1019

1 496

450

1515

1773

1600

1700

Látogatók száma

25 556

121 630

92 598

131 010

132 149

132 900

Nincs adat

121786

148725

160.604

164.008

forrás: SZNM MOKK (* A 2012-es adatok forrása: internet, kultúra.hu oldalon megjelent cikk)

Már a tavalyi évben arra a megállapításra jutottunk, hogy az őszi szünetben külön kihívást jelent a csoportos iskolai látogatások megszervezése, ráadásul a szünetben a családok szívesen töltik idén különösen hosszúra nyúlt ez az időszak, így az idei év újítása, a Ősz(i)re Hangoltuk! tematika is pozitív visszajelzéseket kapott, és már a jelentkezésnél érzékelhető volt, hogy nagy rá az igény. Az iskolai őszi szünet idején (2016. október 29. - november 6.) sok családban fejtörést okoz a gyerekek tartalmas időtöltésének biztosítása, esetleg a gyermekek munka melletti elhelyezése. Ebben az időszakban különösen nagy igény mutatkozik olyan színvonalas kulturális programokra, napközis táborokra, amelyeket a múzeumok az Őszire hangoltuk! tematika keretén szerveztek. Külön programajánlóval igyekeztünk megcélozni elsősorban a diákokat, családokat, illetve nagyszülőket-gyerekeket.

Kiemelt családi programok látogatását a Múzeumok Őszi Fesztiválja és a Magyar Turisztikai Ügynökség tervezett együttműködése még vonzóbbá tette, hiszen az elmúlt évek gyakorlatát követve a fesztivál ideje alatt kedvezményes szállásfoglalásra biztosított lehetőséget. Az együttműködés keretében több mint 80 szálláshely csatlakozott a fesztiválhoz különböző akciós ajánlatokkal.

A idei leglátogatottabb tematika (25165 fő) a „Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk és fedezd fel!- Kulturális tereink másként”.

A Múzeumi Őszbúcsúztató után a második legnépszerűbb tematika volt, összesen 140 féle program szerepelt a kínálatban. A programok megvalósulása után 20316 résztvevőről kaptunk visszajelzést, ezért úgy gondoljuk, hogy mindenképpen folytatásra érdemes.

A dobogó harmadik fokára a 2015-ben újdonságképp debütált Mesterségek nyomában tematika került, megduplázva a tavalyi látogatószámát (16832 fő). A tematikát a jövő évben is okvetlenül folytatni kellene.

A dobogóról csupán 400 látogató különbséggel lemaradva 16+ Múzeumi találkozások - „Rejtély a múzeumban.” Bár nem új tematika, a tavalyi évben jelentős változáson esett át a témakör. A számok alapján nem volt hiábavaló a fiataloknak szóló program megújítása és folytatása, hiszen a tavalyihoz képest a programfélék száma majdnem megduplázódott, a látogatószám több mint négyszereződött (16464 fő). A tavalyi 3700 résztvevőhöz képest ez a hatalmas növekedés a jövőre nézve is bíztató, sikerként könyvelhetjük el, hogy elértük, hogy az ifjúság is nagyobb számban legyen jelen a programokon.

A rendezvénysorozatra idén is elektronikus formában lehetett regisztrálni, majd jelentkezni, illetve a szakmai és pénzügyi beszámolókat is az erre a célra kialakított felületen (www.regisztracio.oszifesztival.hu) tudták a múzeumok benyújtani hozzánk. A programok feltöltése és frissítése a korábbi két évhez hasonlóan szintén online zajlott a www.oszifesztival.hu honlapon. A rendszer használata ismét nagyban megkönnyítette mind a résztvevők, mind a szervezők munkáját.

Az egységes arculat szerint kidolgozott, a honlapról letölthető plakát és szórólapsablonokat a múzeumok jelentős része használta, ezzel a fesztivál egységes kommunikációjához jelentősen hozzájárultak.

A Múzeumok Őszi Fesztiválja 2015-ben a tavalyihoz hasonlóan magas számú látogatót hozott, több mint 164 ezren voltak kíváncsiak a programokra. Ez jó eredmény, mert a rendezvény költségvetése pontosan megegyezett a tavalyival, de elmaradt az előző évek költségvetésétől: míg 2013-ban 18.500.000 Ft, 2014-ben 15.000.000 Ft, addig 2015-ben és idén is 14.700.000 Ft NKA támogatást ítéltek meg.

Bár idén több pénzt csoportosítottunk a központi kommunikációra, ez még mindig szűkös keret egy másfél hónapos, több mint 157 intézményt érintő rendezvény lebonyolításához. A Múzeumok Őszi Fesztiváljának nagy szüksége lenne magasabb ismertségre, amit azonban csak több kommunikációval lehet elérni. Médiára minimum 10 millió forintot kellene költeni. Ehhez azonban magasabb összegű NKA támogatásra lenne szükség – minimum az idei évi másfélszeresére.

A partneri megállapodások keretében kapott több, mint 17,5 millió Ft értékű kommunikációs felület nagyban segítette a központi kommunikáció megtervezését, ezért a következő években törekedni kell a partneri megállapodások megtartására, illetve további szélesítésére.

Ezúton is köszönjük az NKA támogatását, amellyel lehetővé tette a Múzeumok Őszi Fesztiválja megrendezését.

Kapcsolódó cikkek
A szakmai beszámolót részletesebben olvashatják ITT!