Bőröndbe zárt múzeum
2018-ban Múzeumpedagógiai Nívódíjas program lett a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Bőröndmúzeum-programja is. Arról, hogy mit rejt ez a jelképes bőrönd, és hogy az elmúlt években hány településre jutottak el a foglalkozások és hány gyermek részesülhetett ezáltal múzeumi élményben, Molnár József múzeumpedagógussal beszélgettem.
- A Múzeumpedagógiai Nívódíjra hogyan raktátok össze a pályázati anyagot?
A pályázatot a kitöltési útmutató szerint állítottuk össze. Természetesen ez egy összegzést is jelentett számunkra, ezáltal át tudtuk tekinteni a korábbi években végzett munkánkat. Ez az ötödik Nívódíjunk volt, ezért van már egyfajta gyakorlatunk, hogyan kell erre a pályázatra az anyagot beadni, de az mindig problémát okozott egy picit, hogy az ember
összeszedje pontosan az adatokat, szakmailag megfogalmazza azokat.
- A Bőröndmúzeumhoz mi adta az alapötletet?
Az alapötlet onnan indult ki, hogy 2014 előtt volt egy pályázat, amelyik lehetővé tette, hogy hátrányos helyzetű településekről is eljöjjenek a Skanzenbe múzeumpedagógiai foglalkozásra a gyerekek. Miután ez a pályázat kifutott azt tapasztaltuk, hogy a tőlünk távol lévő, hátrányos helyzetű településekről nem érkeztek csoportok, mert a szülők és az iskola nem tudta számukra biztosítani a múzeumlátogatást. Nem akartuk elveszíteni őket, mert úgy tapasztaltuk, hogy rengeteg élményt adott számukra ez a program, és nekünk is sokat jelentett, hogy részt vehettek a múzeumpedagógiai foglalkozásainkon. Nagyon sokuknak ez volt az első múzeumi élménye. Itt kaptak először képet arról egyáltalán mi az hogy múzeum, hogy miért vannak a múzeumok, ezáltal rájöttek arra, hogy a múzeum érdekes és a saját életükre reflektáló hely.
- Milyen elemekből épül fel ez a múzeumpedagógiai foglalkozás csokor?
Nem a múlt lezárt történeteit vettük elő, hanem azt vizsgáltuk, hogyan tudjuk az adott gyermekcsoport szemléletét megváltoztatni, és milyen módon tudunk segíteni nekik a saját világuk megértésében. Szerettük volna, hogy egy iskola összes osztálya részt vehessen ezeken a foglalkozásokon, ezért kidolgoztunk három témát. Ezeket igyekeztünk úgy kitalálni, hogy egyrészt kapcsolódjanak a diákok életkori sajátosságaihoz, másrészt játékosak, élményszerűek legyenek és közük legyen a mindennapjaikhoz. Az első – másodikosoknak az Ünnepek, szokások, a harmadik – negyedikeseknek az Ételünk, életünk, az ötödikes – nyolcadikos korosztálynak pedig a Család és közösség foglalkozást dolgoztuk ki. Szervezési szempontból is úgy képzeltük el, hogy a településekre mindig négyen megyünk múzeumpedagógusok, ezáltal egy idősávban négy foglalkozást tudunk tartani. Ez tapasztalataink szerint jól bevált, mert a diákok ezeken az ingyenes foglalkozásokon élménnyel gazdagodtak, ezért úgy gondoltuk, hogy ez a múzeum társadalmi felelősségvállalásához hozzátartozik.
- Hány településre jutottatok már el ezzel a programmal?
Több mint hatvan, köztük húsz határon túli településen voltunk már. A négyszáz foglalkozáson több mint nyolcezer diák vett részt, ebből négyezer határon túli gyerek volt. Ez egy rendszerré vált a múzeumpedagógiai munkánkban, beépítettük az éves terveinkbe. A múzeum bezárása után, ősszel szervezünk kétszer három napos utat, és tavasszal, a múzeum nyitása előtt ugyanilyen időintervallumban szervezünk túrát. A célunk az, hogy azok a gyerekek, akiknek nincs módja eljönni a Skanzenbe, ők is kapjanak múzeumi élményt. Ezeknek a diákoknak sok esetben komoly tanulási nehézségeik is vannak, ez fokozottabb odafigyelést igényel. Ráadásul a családi hátterük sok esetben komplikált, bonyolult, nem kapnak szülői támogatást, a tanárok is komolyan küzdenek velük, ezért szeretjük, ha a tanárok bejönnek hospitálni, így a saját diákjaikon felfedezhetnek olyan képességeket, amiket aztán később a saját munkájukban kamatoztatni tudnak és ezáltal a gyerekeket sikerélményhez juttatják. Ugyanakkor az is fontos, hogy mi is bemehessünk hospitálni az iskolai tanórára, azért hogy pedagógiai problémák
ról valóban szakmai eszmecserét tudjunk folytatni.
- Az iskolák keresnek fel titeket vagy ti keresitek fel az iskolákat?
Amikor tanároknak tartunk továbbképzést MOKK-os előadásokon, nagyon sok esetben keresnek minket, hogy az ő iskolájukba is menjünk el ezzel a programmal. Mivel a célunk az, hogy halmozottan hátrányos helyzetű települések iskoláiba vigyük el ezt a programot ezért, mi keressük fel az egyes települések iskoláit. Olyan helyek ezek, ahonnan a Skanzen elhozott egy házat, vagy épületet. Ezzel a programmal visszaadunk nekik valamit, így csökkentve azt a hiányt, ami ezáltal keletkezett, és fenntartva ezzel a Skanzenhez való kötődést is.
- Ezekre az alkalmakra mit visztek a bőröndötökben magatokkal?
A három foglalkozástípus témáinak megfelelően, demonstrációs tárgyakat viszünk a bőröndben. Ezeknek a tárgyaknak az az előnye, hogy a gyerekek kézbe foghatják. A foglalkozásokon ezekből a tárgyakból indulunk ki és ezekből próbáljuk felidézni azt a világot, amelyben ezeket használták. Nem az a célunk, hogy lexikális tudást adjunk a diákoknak, hanem az, hogy gondolkodjanak. Megnézünk egy tárgyat és abban benne van az egész világ. A szemléletet akarjuk megmutatni.
Pifkó Szera
