belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Rejtőzködő értékeink – helyi hagyományok, szellemi, anyagi és kulturális értékek feltárása és nyilvánosságra hozatala kisközösségek együttműködésével

Nyíregyháza Nyíregyháza

Aki az ország másik végéből, átutazóban jár erre, vagy csak pár napot tölt el itt, már annak is feltűnhet ezen táj és város egyedülálló mivolta a magyar városok, tájak sokszínű szőttesében. Alföldi a táj, alföldi a város, de már látótávolságban vannak a zempléni hegyek, a tokaji hegy, sőt a Kárpátok vonulata is. A homok, a szél különös tájformákat alakított ki, nem egyhangú lapos a táj, mint az Alföld nagy részén, hanem dombokkal, völgyecskékkel szabdalt. A nagy mocsarak többségét lecsapolták, de még mindig számos tó, tavacska, mocsár rejtezik akár Nyíregyháza közepén is, de a külterületeken még nagyobb számban. Maga a város nem rendelkezik túl sok régi műemlékkel, viszont a XIX-XX. század fordulójáról származó, szecessziós, polgári ízlést felmutató, míves épületekkel, régi hangulatú utcákkal annál inkább. A boldog békeidők hangulata nemcsak ezen épületeken keresztül, de Sóstófürdő műemlékein keresztül, a Múzeumfalun, és a Jósa András Múzeumon keresztül is megérinti a látogatót. Rengeteg a szép fasor, a zöldterület a városon belül is, számos köztéri szobor, park gyönyörködteti a szemet és a lelket.  

Nyíregyháza az Észak-Alföld harmadik legnagyobb városa, dinamikusan fejlődő megyeszékhely. A Nyírség fővárosának is mondják. Jellegzetes alföldi településszerkezettel, körúttal és hosszú, egyenes utcákkal rendelkezik. Számos, a szemnek is kedves műemlékkel büszkélkedik történelmi belvárosa, meglepően sok a szépen karbantartott park, zöldterület, természetvédelmi terület. A külterületen is több horgásztó, vízfelület található. Turisztikai központja a város északi részén, a több évszázados múltra visszatekintő tölgyerdőben található Sóstógyógyfürdő, számos turistacsalogató, magas színvonalú intézménnyel: élményfürdő, strand, Sóstói Múzeumfalu, Állatpark. A város járási központ is, több kisebb-nagyobb, helyi és országos értékkel egyaránt gazdagon ellátott község veszi körül. Lakóinak nemzetiségéből kiemelnénk a magyar többség mellett a tirpák, szlovák származású, valamint a roma kisebbséget is. Régebben jelentős volt a zsidó vallásúak száma.

Sok ember úgy éli az életét, hogy a helyi értékekkel nincsen tisztában, azokat talán sosem látta, azokról sosem hallott. Ha a hiányos ismeretekkel rendelkező lakos beletörődik abba, hogy lakhelye egy „unalmas, szürke alföldi város” úgy ez kihathat távlati céljaira, motiváltságára: pl. könnyebben elvándorolhat, nem tudja megvédeni saját lakóhelyének érdekeit a releváns konfliktusokban, kihathat komfortérzetére, testi-lelki jóllétére, társadalmi, mikróközösségi létére, demokratikus jogainak gyakorlására is. Ezzel párhuzamosan viszont vannak olyan helyi, lelkes lokálpatriótákból, lakosokból álló baráti társaságok, kisközösségek, vagy éppen formális közösségek, egyesületek, amelyek különféle területen (kultúra, hagyományőrzés, túrázás, természetvédelem, stb.) működnek, a saját vagy tágabb szakterületük helyi értékeivel tisztában vannak. Ezek a közösségek azonban ritkán találnak egymásra, kiadványaik, munkájuk dokumentációja kevés embert ér el. A közösségek együttműködésének hiánya nem összehangolt, egymásnak akár ellentmondó fejlesztésekben, programokban nyilvánulhat meg, az elszigetelt programoknak kisebb a megszólító ereje, hosszú távú hatása. Ebből következően nincs olyan egységes fórum, ahol ezek a helyi értékek mintegy bemutatásra és dokumentálásra, megőrzésre kerülhetnek. Ezért a Rejtőzködő Értékeink című projekt Nyíregyháza és a környező települések rejtett művelődéstörténeti, természeti értékeinek, helyi hagyományainak feltárása és bemutatása a helyi közösségek együttműködésével.

Rejtőzködő értékeink mintaprojekt kisfilm (rövid)

Rejtőzködő értékeink mintaprojekt kisfilm (hosszú)

Rejtőzködő értékeink - mintaprojekt kiadvány