belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Salgótarján

Salgótarján

Salgótarján Megyei Jogú Város. Nógrád megye székhelye és legnagyobb városa. Népességét tekintve, Szekszárd után a második legkisebb megyeszékhely Magyarországon. A város neve a Salgó és a Tarján nevek összetételéből keletkezett. A Salgó a közeli Salgó várra utal, mely név a salgó (ragyogó, fényes) melléknévből származik. A Tarján a honfoglaló magyar törzsek egyikének a neve volt, amely ótörök eredetű szó, jelentése fejedelem, alkirály. Salgótarján a Karancs, a Medves és a Cserhát hegységek találkozásánál, a Tarján-patak és a Zagyva vízgyűjtőjének két szűk völgyében fekszik, amelyek „Y” alakot formáznak. A völgy kisebb völgykatlanokra tagolódik, ahol elhelyezkednek a városrészek.  Történetét a honfoglalás idejéig vezethetjük vissza. A 10. század első évtizedében a Tarján nevű törzs birtokolta, amelyet a belső gyepűvonal védelmére telepítettek ide. Salgótarján 1950 óta Nógrád megye székhelye. Ugyanebben az évben hozzácsatolták Baglyasalját. Ezt követően egyre több környékbeli település is a város részévé vált. A belváros mai képét a szocializmus időszakában kapta, amikor jelentős iparváros volt a település. A 19. század második felétől a város a bányavidék fontos központja volt, amíg a termelés a széntartalékok kimerülése és a magas önköltségi ár miatt meg nem szűnt. Nehézipara továbbra is hanyatlik, amely látszódik a városképben is. A csökkenő lakosság számára az ipar és a szolgáltatási szektor biztosítja a megélhetést. A rendszerváltás óta arra törekszik, hogy ipara alkalmazkodjon a változó körülményekhez, illetve a turisták idecsalogatása is fontos szempont. Salgótarjánnak 16 városrésze van. Ezek közül 5 egykori község, amelyeket a városhoz csatoltak. 

Egy újszerű közösség született meg, formálódott és fejlődött Salgótarjánban 2018 tavaszán. Tagjait a város jobbá tételének reménye motiválta. Együtt fogalmazták meg céljaikat, egy új, innovatív közösségi tér és egy állandó szabadtéri kiállítás létrehozását, amely találkozási pontként és értékközvetítő látványosságként is funkcionálhat a megyeszékhelyen. A Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. 2018-ban -széleskörű összefogással – több száz helybéli közreműködésével valósította meg ezt az álmot.  

A nógrádi megyeszékhely sok szempontból Magyarország halmozottan hátrányos településeinek egyike. A város a rendszerváltás nagy veszteseként a mai napig nem tudta feldolgozni a bekövetkezett gazdasági- társadalmi változást. Ennek következtében szinte állandósult helyi probléma a munkanélküliség és a fiatalabb generációk elvándorlása. A nehézségek a lakosság hangulatára is rányomja bélyegét, a mindennapi gondok tehetetlenné teszik az itt élőket a város jövőjének alakításában. Egyre kisebb az igény a valódi közösségi élmények megélésére. Mindezt csak fokozza, hogy az egyedi arculattal bíró, Hild-díjas városközpontban rengeteg az egyediséget, funkciót nélkülöző sivár közterület, a kultúra „nem jön csak úgy szembe” velünk a hétköznapokban.

Három, nagy múltú és jelentős szakmai tapasztalattal bíró, korábban már számos alkalommal együttműködő helyi közművelődési intézmény – a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft., a Balassi Bálint Megyei Könyvtár, a Dornyay Béla Múzeum – és egy, az innovációra nyitott,
fiatalos civil szervezet, a „Sakkozzuk ki!” Akciócsoport együttműködésének keretében indult el a Kerülj képbe! elnevezésű program Salgótarjánban.

Kerülj képbe! mintaprojekt kisfilm (hosszú)

Kerülj képbe! mintaprojekt kisfilm (rövid)

Kerülj képbe! mintaprojekt kiadványa