belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Varsány

Varsány

Egy kicsiny erdélyi település, Homoródkarácsonyfalva, valamint a palóc Varsány lakosai, közel egy évtizede kötöttek testvértelepülési megállapodást. Rendszeres találkozásaikban mindig ott rejlett és rejlik a lehetőséget arra, hogy egyre jobban megismerjék egymást és megtapasztalják azt a sokszínűséget, amit a közösségeik rejtenek. Ezáltal lelkileg és szellemileg egyaránt gazdagodnak. 

Varsány egy vendégszerető, kedves emberek lakta település Nógrád megyében, közel a szlovák határhoz. Számtalan kulturális és néprajzi értékkel büszkélkedhet. Azok közé a ritka települések közé tartozik, ahol még élő a népviselet, és ápolják a hagyományokat. Az év folyamán fesztiválokat rendeznek a varsányiak, amelyeket ma már több ezer ember látogat. Messze földön híres a varsányi túrós lepény és a Varsányi Muskátli Hagyományőrző Együttes. Varsány Szécsénytől délnyugatra, mintegy hat kilométerre fekvő, 1628 lakosú falu. Nem csak építészeti emlékeiről, hanem közeli, egyedülálló természeti ritkaságról, a tábiszomorú fűzről is nevezetes. A közel 2600 ha területű község, Nógrád megyében az Ipoly menti síkság és a Cserhát dombjainak találkozásánál terül el. Erdők, mezők és nagyrészt szántók határolják, amely mindig is ösztönözte az itt élőket arra, hogy kihasználva földrajzi adottságaikat, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozzanak. Varsány méltón viselhetné a Palócföld gyöngyszeme elnevezést, egyrészt mert Palócföld szívében helyezkedik el, másrészt, mert példaértékű gondossággal őrzi és ápolja hagyományait.

A Székely-Palóc lakodalom remek lehetőség a hagyományok ápolására, éltetésére és megismerésére. A három napos rendezvény során kiállítás készült a régi idők fotóiból, lakodalmas meghívóiból a Hagyományőrzők Házában. Az ide látogató vendégek megkóstolhatták a hagyományos székely és palóc ételeket, amelyek helyben készültek, majd végigkísérhették a régi szokásokat: a vőlegényes ház (Falumúzeum) előkészületeit és a menyasszony kikérőjét (Kézművesporta), ezt követően a lakodalmat és a mulatságot is. A program zárásaként a vasárnapi ünnepi szentmisét a két település tiszteletese és plébánosa közösen celebrálta. Elsődleges cél volt a hagyományok ápolása, megőrzése és ebben az esetben a különböző kultúrák bemutatása, megismertetése. A rendezvény helyszínei önmagukban is hagyományőrző és értékteremtő szereppel bírnak. Több helyi szervezet és közösség, illetve sok helyi önkéntes segíti a program sikeres lebonyolítását.

Székely–palóc lakodalom mintaprojekt kisfilm (hosszú)

Székely–palóc lakodalom mintaprojekt kisfilm (rövid)

Székely–palóc lakodalom mintaprojekt kiadványa