Májusfa, zöldfarsang, jakabág és a végtelen kreativitás
A májusfaállítás a tavaszi ünnepkörhöz tartozó, a magyar nyelvterületen széles körben elterjedt, a zöldágazás sorába tartozó szokás, mely meglehetősen nagy formai változatosságot mutat. Elsődlegesen a társadalmi kapcsolatok megerősítését célozta, alföldi és északkelet-magyarországi, valamint az erdélyi adatok szerint inkább udvarlási szándékkal állították a májusfákat a legények a lányos házakhoz (szerelmi májusfa), de középületek, kocsmák elé is kerülhettek a közösség identitását kifejező májusfák (közösségi májusfa). A két világháború közti időszakban a Dunántúlra inkább az utóbbi volt a jellemzőbb.
„Amikor béállott május, ahol vót a kocsma, annak az udvarán csináltak egy olyan fájin bolthajtásost nyírfából, nyírlapikból, s este 9-ig ott mulattunk”[1] (Kézdikővár, nő, sz. 1911.)
Egyes falvakban a szokásnak vallási vonatkozása is volt, Somogy több falujában a májusfát a templom előtt állítják föl, egyes gömöri templomok belsejét pünkösdkor azzal díszítették ki a bejárattól kezdve a főoltárig.
A Lajta Néptáncegyüttes táncosai májusfával a Skanzenben fotó: Deim Péter, Szabadtéri Néprajzi Múzeum (2011)
Mióta állítják?
A források szerint 1502-ből való az első hazai adatunk a májusfaállításról. A szokás eredetéről így számolt be 1867-es Magyarországi népszokások című szokásgyűjteményében Réső Ensel Sándor: „Szent Jakab és Szent Fülöp midőn térítgetni jártak, útitársuk lett Valburga nevű szűz hajadon; ezt ebbeli cselekményét a pogányok tisztátalan személynek nyilváníták, s rágalmazták. A leány azonban, hogy elűzze a gúnyolódókat, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, előtte letérdepelt, imádkozott, s erre alig múlt el egy-két óra, midőn a pogányok szeme láttára leszúrt bot kizöldült.[2]” Nagykörűn (Jász-Nagykun-Szolnok megye) a 20. század elején a vallásos öregasszonyok hasonló módon eredeztették a szokást. A katolikus csíki székelység is erősen őrizte a szokás vallásos aspektusát, Fülöp és Jakab tiszteletére zöldfarsangot tartottak.
Mikor állították?
A szokás időpontja nem volt egységes, de a magyar nyelvterület nagy részén május elsején, azaz Szent Fülöp és Jakab apostolok napján hajnalban állították a májusfát, melyet épp ezért jakabfának, jakabágnak vagy hajnalfának is neveztek. Hajnalfa néven egyébként húsvét hajnalán is állítottak májusfát a Székelyföldön. A magyar nyelvterület északi és nyugati részén, például a Tápió menti falvakban vagy Felvidéken, a Túróc-völgyben található településeken, Deresken és Lévárton a májfával nem május elsejére lepték meg a legények a menyasszonynak valót, hanem Pünkösd ünnepére.
A Stípa Egyesület által állított májusfa a vöcködni portáján fotó: Kustánné Hegyi Füstös Ilona, Szabadtéri Néprajzi Múzeum
Milyen fát állítottak?
A helyi adottságoktól függően a májusfának sokféle fafajtát felhasználhattak, nyárfát, nyírfát, fenyőfát, fűzfát, virágzó gyümölcsfaágat, orgonát. Legelterjedtebb a nyírfa használata volt, de hegyvidéki területeken a közeli fenyvesekből fenyőfát hoztak a legények. Például Nagykőrösön a májusfa leggyakrabban nyárfa volt, de állítottak vadkörtét, orgonát, vadpiszkét, Egerbocson az eladó lányoknak 12–15 méter magas gyertyánfát vittek. Ajakon szilva-, alma-, fűzfa is lehetett a májusfa, a lényeg az volt, hogy ne legyen száraz.
A májusfák formájában is voltak táji eltérések: az Alföldön és Északkelet-Magyarországon kisebb méretű, egész fákat állítottak, Nyugat-Magyarországon lehántott kérgű, lombos tetejű fa volt a jellemző vagy magas póznára erősített zöld ágakat használtak.[3] A fákat többnyire szalagokkal, pántlikákkal, zsebkendőkkel, virágokkal, teli üveg borral, hímes tojással, papírdíszekkel, esetleg kedveskedő ajándékokkal, például cukorral, fésűvel, tükörrel díszítették. Kalotaszeg falvaiban az első világháború előtt díszítetlen zöld ágakat használtak a zöldellés szokásához.
Májusfa a sarrodi tájház előtt fotó: dr. Bereczki Ibolya, Szabadtéri Néprajzi Múzeum (2011)
Milyen céllal és hogyan állították?
Az esetek egy részében az udvarló legény ezzel a gesztussal jelezte komoly szándékát az eladó sorban lévő lány felé. A szándék már csak azért is komoly kellett, hogy legyen, mert igazi próbatételt jelentett és csapatmunkát igényelt a legényeknek a szokás gyakorlása. A megfelelő, csinos fákért erdőre kellett menni, akár fuvarost, segítőket is kellett fogadni, és többnyire titokban, az éj leple alatt kellett mindez megtörténjen, hiszen tiltott dolog volt a falopás.
„Este már sötétedés után a legények összegyülekeztek a kocsmában, majd elindultak a lovaskocsin az erdőbe. Sokszor négy-öt kilóméterre is elmentek, ahol szép magas nyírfákat előzőleg kiszemeltek. Az, aki előre kiválasztotta a megfelelő fát, annak nagyobb szerencséje volt, mert nem kellett a sötétben keresnie, s így gyorsan ment a fa kitermelése és éjfél után, egy óra körül már állott a két májfa, mivel párosával kellett állítani, hogy szép pár legyen a fiatalokból is… A májfa keresőket még egy-egy záporeső, zivatar is megzavarta, mivel ilyentájt elég gyakoriak a nyári zivatarok, s átázva, sokszor a hajnali órákban tértek haza csuromvizesen és még akkor kellett a fát felállítani, azonban ha az időjárás kedvezett, akkor a májfát színes papírszalagokkal is feldíszítették…Az erdőn való tartózkodásuk ideje alatt a vőlegényjelölt tartotta erősítő energiával a májfa kitermelőket, gondolva, hogy ez majd gyorsabban megy, de sokszor pontosan fordítva sikerült, mert a favágók a gyakori erősítő szedésben úgy eláztak, hogy a fákat már alig bírták felrakni a szekérre, s mire hazaértek, egyesek két májfa helyett négyet is láttak.”[4]
Adódhat a kérdés, hogy miért tettek ilyen komoly erőfeszítéseket az akkori legények. A különféle szempontok szerint (vagyoni helyzet, dolgosság, külső, magatartás, család híre) számukra legmegfelelőbb helybéli lányt próbálták megtalálni és felhívni magukra a figyelmét, és ez persze versenyhelyzetet generált közöttük.
„…nem egy fiú jött, aki udvarolt, a szobát úgy megtöltötték, hogy új leány vótam, hogy hazajöttem a szolgálatból, hát az új lányhoz annyian jöttek, hogy nem vót szék se, ahova leüljenek. Teli vót a ház minden este. De én úgy meguntam azt a sok vizitelést, me én úgy vótam kényszerülve, hogy kellett egész este kézimunkázzak, s egy helyben üljek. Nekem úgy fájt a fenekem, nem vótam szokva az üléshez, me ugye szolgálatban nem nagyon ültünk…”[5] – emlékezett vissza egy 1918-as születésű gyergyóremetei asszony rövid, ám annál kényelmetlenebb lányságára és a fonókra.
A lányos háznál állított májusfák egyben presztízstárgyak is voltak, számuk és küllemük egyértelműen jelölte azt, hogy mennyire népszerű az adott lány a házassági „piac”-on, van-e már komoly udvarlója, vagy esetleg több legény is szeretne udvarolni neki. A kevésbé népszerű lányok szégyenként élték meg, ha rajtuk kívül a többi koruk béli lány mind kapott májusfát. Persze ebben is voltak helyi eltérések, a mezőkövesdi matyó lányoknak például nem kellett ettől tartaniuk, közülük csak az ún. „híres lányok” kaptak májusfát, akiket a legények legjobban kedveltek és tiszteltek, voltak közösségek, ahol pedig a kislányoknak is állítottak májusfát. Normatív funkciója is volt a májusfa-állításnak, a rossz magaviseletűnek tartott lányok vagy a vénlányok szégyenfát, haragból, bosszúból tövisbokrot kaptak. Nagydobronyban a rossz hírű lánynak kiszáradt gallyra fazekat, rongydarabokat aggattak fel. Erdőhorvátiban karóra húzott lókoponyát vagy tojáshéjból készült láncot vittek májusfa helyett[6].
A legények olykor egymást is megtréfálták, főleg, ha egymás konkurenciái voltak, nem véltlenül alakult ki egyes vidékeken a májusfa őrzésének szokása:
„Elmentem, hoztam zöld ágat, feltettem szépen, s a másik, mikor én elmentem haza, megfogta, s elvitte a másik lánynak. Máskor vártam egész hajnalig, s akkor mentem haza, me másképpen elvitték vóna.[7]” (Torockó, Várfalva, férfi, sz. 1924)
Meddig állt?
A fa, ha rivális legények nem bontották el idő előtt, akkor állhatott néhány napig, de több hétig is, sőt, akár még ennél is tovább:
„Mikor a májfa már a rendeltetési helyén állott, a házigazda és a lánya behívták a májfa állító legényeket és itallal, kaláccsal, esetleg kolbásszal és szalonnával vendégelték meg őket, s a mulatás pedig reggelig tartott a lányos háznál. Mikor kivilágosodott, a lány és szülei jól körülnézték a fát, s ha tetszett a családnak, büszkék voltak a májfára, de a vőlegényjelöltnek is nagy büszkeség töltötte meg a szívét. A májfa pedig addig állott, míg teljesen el nem száradt.”[8]
Ahol viszont titokban állították fel a fát, jellemzőbb volt, hogy a felállítása után néhány héttel, például pünkösdkor rendeztek mulatságot, és kitáncolták a májusfát.
Csak díszítő funkciója volt?
A középkorban, s a célszerűségre törekvő paraszti kultúrában szinte a közelmúltig a növényeknek nem a színét, esztétikai szépségét értékelték, hanem a hasznosságukat, illatukat. Valószínűleg egyházi, illetve polgári hatásra terjedhetett el, hogy az ünnepek alkalmával mintegy díszlet-kellékként nyerjenek alkalmazást, némelykor akár jelképi tartalmakat is hordozzanak.
Verebélyi Kincső tipológiája szerint a májusfa a népszokások tárgyai között a mágikus funkcióval bíró céltárgyak vagy kimondottan rituális tárgyak csoportjába sorolható, mint ahogyan a lakodalmas vagy temetési életfa is.[9] A tavasz általános jelképeként a zöld ág, mint jel legáltalánosabban ismert változata a májusfa. Keresztény kultúrkörben a zöldágnak jelölő funkciója volt. A szokásmagyarázat szerint ezzel jelölték meg a hitetlenek azt a házat is, ahol Fülöp apostol megszállt Hierapolis városában, hogy másnap hajnalban rátámadjanak és megöljék. Reggelre azonban Isten angyala a város minden házára hasonló zöldágat tűzött ki.[10] A zöld ágak cégérként is funkcionáltak, a 19. században azokra a házakra, ahol bort mértek, zöld ágat tűztek ki. Házépítéskor az elkészült szintre kitűzött zöld ágak a gonosz távoltartását szolgálták, de idővel elhalványult mágikus-szakrális alapjelentésük. Ezzel állítható párhuzamba, hogy Csallóközben a májusfa nemcsak a szerelem jelképe volt, hanem bajelhárító funkciót is betöltött.
Folyamatosan változó, alakuló hagyományról van tehát szó, melynek funkciói a társadalmi kapcsolattartás és kapcsolatápolás felé bővültek ki. A szokás egyre inkább profánná vált, az archaikus–szakrális összefüggések fokozatosan elhalványodtak. A praktikum és a polgári minták hatására idővel virágcsokor, virágkosár, szerenád kezdte helyettesíteni a májusfát, megkímélve ezzel a vőlegényjelölteket a komolyabb fáradozástól. A szocializmus éveiben már a tavaszi népünnepély jellege dominált a május elsejéknek, a munka ünnepére szervezett majálisokon és a felvonulásokon ebben a kontextusban tűntek fel az eredeti jelentésükből kiüresedett májusfák.
136178 Fortepan/ ADOMÁNYOZÓ: SZITAKRI
1978. Magyarország, Budapest VII.,Budapest XIV. Ötvenhatosok tere (Felvonulási tér), május 1-i felvonulás.
A rendszerváltást követően több helyen újraéledt a hagyományos faállítás szokása, de inkább a közösségi májusfák állítása a jellemző, a szokáshoz gyakran kapcsolódnak lokális rendezvények, népzenei koncertek, népi táncos találkozók.
A Lajta Néptáncegyüttes táncosai május elsején a Skanzenben fotó: Deim Péter, Szabadtéri Néprajzi Múzeum (2011)
Májusfák a Skanzenben
Maga a Skanzen, mint a látogatók és közösségek valódi bevonására törekvő, közösségi részvételi múzeum szintén rendelkezik színes és kreatív hagyományokkal a májusfaállítást illetően.
Kustánné Hegyi Füstös Ilona, a Skanzenben évtizedek óta dolgozó, 2019-ben Múzeumpedagógiai Életműdíjjal is elismert múzeumpedagógus szíves közlése alapján tudható, hogy a Skanzen tavaszi rendezvényeinek sorában a május eleje és a májusfaállítás rendre jelen lévő programelem:
„A 80-as évek Flórián-napjain (május 4. környékén) az új tűz kötéllel és kovakővel történő hagyományos meggyújtásának fölelevenítése mellett, a „tüzes” mestereket összetoborozta, így a tűzoltókat is. Emlékezetes és hagyományteremtő volt az az összefogás, ahogy a környező települések akkori tűzoltó egyletei (9 helyről) hónapokon keresztül készültek a Skanzenben tartott megmérettetésre, ahol hagyományos tűzoltó fecskendőkkel kellett különféle látványos, izgalmas és egyben mulatságos gyakorlatokat végrehajtaniuk a látogatók csodálatától övezve. Ilyenkor felvonultak a csapatok – a Skanzen ifjú munkatársai is hagyományos tűzoltó egyenruhát öltöttek, és a tűzoltó zenekar muzsikájára felvonultak a Nagyrétre, ahol a verseny zajlott. Az összetartozást a közös ügyet, a jövőbe vetett hitet híven tükrözte az esetenként felállított májusfa is, ami röpködő szalagjaival a tüzet is jelképezte.”
1999-től 2016-ig a Skanzenben minden évben május 1-jén került sor a Kustánné Hegyi Füstös Ilona kreatív ötletei alapján évente változó téma köré szervezett Alkotónapokra, melyeken a májusfák rendszeresen megjelentek az adott évi tematikához kapcsolódó szituációknak megfelelően. 2001-ben például az öt őselem volt az Alkotónap témája, az azokat szimbolizáló színes szalagokkal (víz-kék, a tűz-piros, a levegő-fehér, a föld-barna, és a fa-zöld) díszíthették az alkotó- és vállalkozókedvűek a Kisalföld tájegység közepén felállított közös májusfát:
„A különféle kézműves helyszíneken az öt őselemet szimbolizáló színes szalagokat kapott az, aki elkészített valamilyen tárgyat. Ahová több szálon kapcsolódott a foglalkozás, ott annyi féle szalagot kaptak, majd a májusfát a látogatók közösen díszítették fel. A májusfán repdeső szalagok messziről hirdették, hogy melyik őselemmel hányan foglalkoztak.”
2016-ban május 1. éppen vasárnapra, Anyák napjára esett, így a család témáját körüljáró Alkotónap résztvevői az élő történelem interpretációs módszernek köszönhetően pedig tanúi lehettek a Skanzenben annak a tipikusan palócföldi szokásnak, miszerint az udvarló legény május elején májuskosarat küld az édesanyjával, esetleg nővérével vagy idősebb női rokonával a kiszemelt lánynak, esetleg ő maga bátorkodik átadni ajándékát.
„A díszes kosarat a Felföldi mezőváros tájegységben működő Kisbolt kereskedője választékos nyelvezettel és ceremónia kíséretében adta át szíve hölgyének. A későn érkezők a lány ablakában, mint kirakatban megpillanthatták a krizantémtól és muskátlitól viruló májuskosarat. A kosarat, amiben a virágok vannak, ki kell tenni az ablakba, hogy hirdesse: itt olyan lány lakik, akinek komoly udvarlója van. A virágok színe alapján azonnal meglátható, kapcsolatuk melyik" fázisban" van. A májuskosár beszélő színei: színes kosarat kap a lány, ha még nem mennyasszony, gyűrűs mennyasszonynak kizárólag fehéret lehet vinni, rózsaszín jelzi, ha következő évben megy férjhez a lány.”
Közösségek Hete 2020 - Állíts májusi szeretetfát! készítő: Heim Krisztina, Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ
A májusfának azonban nem csak múltja, de jelene is van a Skanzenben!
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum igazgatóságaként működő Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) úgy döntött, hogy idén májusban is arra bátorítja a különféle közösségeket, civil szervezeteket, kulturális intézményeket, településeket, hogy csatlakozzanak a Közösségek Hete országos rendezvénysorozathoz, mely immár negyedik éve hívja fel május második hetében a figyelmet a közösségek fontosságára, a közösség megtartó erejére. A mostani, mindannyiunk számára embert próbáló helyzetben különösen fontosnak tartjuk a közösségi értékek hangsúlyozását, ám a közös ünneplésre a koronavírus-járvány miatt idén alternatív formában, virtuálisan, külön-külön, de mégis együtt lesz lehetőség május 11. és 17. között. A program csatlakozó eseménye lesz a Tájházak napja is.
A programsorozat felvezető eseményeként mindenkit arra hívunk, hogy ki-ki a saját otthonában állítson alternatív májusfát vagy készítsen májuskosarat május elsejétől. Erről szóló felhívásunk az alábbi linken olvasható:
https://kozossegekhete.hu/allits-majusi-szeretetfat/
A környezeti fenntarthatóságot is szem előtt tartva tehát a klasszikus májusfa állítás hagyományától való eltérésre biztatunk mindenkit. Nem kell élő fát kivágni, bármilyen növény, például kertben vagy ház előtt álló élő fa, erkélyen vagy ablakpárkányon nevelt cserepes virág is felhasználható. A májusfa a Közösségek Hete nyitónapjáig, május 11-ig szabadon díszíthető szeretetüzenetekkel, jó kívánságokkal, pozitív idézetekkel, fotókkal, rajzokkal, saját készítésű díszekkel. A májusfákról készült fotókat a Közösségek Hete Állíts te is májusfát! Facebook-csoportjának oldalára várjuk posztok formájában:
https://www.facebook.com/groups/1490869857749844/?fref=mentions&__tn__=K-R
A Kelet-magyarországi tájházak Facebook oldaláról idézve:
Köss szalagot kommentben (s mi rákötjük a valóságban is).
Legyen ez a májusfa "A REMÉNY MÁJUSFÁJA".
Kajári Gabi
kommunikációs munkatárs
Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ
[1] Gazda József 1980.127.
[2] Tátrai Zsuzsanna 1990.169.
[3] Tátrai Zsuzsanna 1990.169.
[4] Viczén István 1998.
[5] Gazda József 1980. 183.
[6] Tátrai Zsuzsanna 1990.172.
[7] Gazda József 1980. 336.
[8] Viczén István 1998.
[9][9]Pozsony Ferenc 2008.16.
[10] Bálint Sándor 2004.
Felhasznált források:
Bálint Sándor
2004 Ünnepi kalendárium I. A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából, Neumann Kht., Budapest
https://mek.oszk.hu/04600/04656/html/unnepiki0072/unnepiki0072.html
Gazda József
1980 Így tudom, így mondom A régi falu emlékezete Kriterion Kiadó, Bukarest
Németh Imre
1980 Májusfa. In Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon III. Akadémiai Kiadó, Budapest
Pozsony Ferenc
2008 A népszokások tárgyai. In: Pócs Éva (szerk.): Tárgy, jel, jelentés. L’Harmattan PTE Néprajz-Kulturális antropológia Tanszék, Budapest, p. 13-52.
Tátrai Zsuzsanna
1990 Jeles napok – ünnepi szokások. In.: Dömötör Tekla (főszerk.) Magyar Néprajz nyolc kötetben VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság. 102-264. Budapest
Verebélyi Kincső
én. Növények a magyar népszokásokban
http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Neprajz/82Vereb%E9lyi/nepszokas/hivatkozott_szovegek/36_vk_novenyek_a_magyar_nepszokasokban.html (utolsó letöltés: 2020. 02.26.)
Viczén István
1998 Májfaállítás. In: Gömör néprajza LII. Fejezetek két Túróc-völgyi falu – Deresk és Lévárt – néprajzához. Debrecen
http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Neprajz/82Vereb%E9lyi/nepszokas/hivatkozott_szovegek/41_vi_majfaallitas.html (utolsó letöltés: 2020. 02.26.)
| Kapcsolódó cikkek | |||
| Májusi recycling: alternatív májusfa otthon és online térben | |||
| A család az én közösségem | |||
