belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

FELHÍVÁS - Élő történelem másként - múzeumok a virtuális térben

Felhívás együttműködésre működési engedéllyel rendelkező múzeum részére

 

Tisztelt Főigazgató/Igazgató Asszony/Úr! Kedves Kolléga!

Örömmel tájékoztatjuk, hogy az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkársága támogatásával a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ Élő történelem másként – múzeumok a virtuális térben címmel mintaprogramot indít el, melyre együttműködő múzeumok jelentkezését várja.

A hazai múzeumoknak a koronavírus-járvány idején, a kiállítások bezárása nyomán keletkezett helyzetben, majd azt követően is meg kell találniuk azokat a módokat, lehetőségeket, amelyekkel megmutathatják magukat közönségük számára. Online is elérhetővé kell tenniük múzeumi tartalmaikat, köztük gyűjteményeiket, múzeumpedagógiai foglalkozásaikat és élő történelmi előadásaikat is. Fontos, hogy behozzák a lakások falai közé és az iskolai tantermekbe is programjaikat, az élményt, amit a múzeum jelent. Az elmúlt időszakban új típusú megoldások születnek, kapcsolatrendszerek jönnek létre, vagy erősödnek meg az online terekben, a múzeumi tartalmakat új összefüggésbe és más perspektívába helyezve.

Az Élő történelem másként – múzeumok a virtuális térben című mintaprogram ezeket a folyamatokat kívánja erősíteni, így a projekt keretében múzeumokat hív együttműködésre, melynek keretében azok két kategóriában rövid filmeket és videókat készítenek élő történelmi foglalkozásaikból. A mintaprogram célja, hogy a múzeumok élő történelmi foglalkozásaikat az online térbe helyezve támogassák a köznevelési intézmények munkáját, valamint lehetővé tegyék az otthoni élményszerzést, továbbá népszerűsítsék a múzeumi tartalmakat a szélesebb közönség számára is.

Szeretnénk az érdeklődő és jelentkező múzeumok számára ezúton is figyelmükbe ajánlani az SZNM MOKK által kiadott, a témában releváns módszertani kiadványokat: Faár Tamara: Ott lehetsz, ahol akarod! – Élő történelem a múzeumban, Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ, Szentendre, 2019; Pacsika Márton (szerk.): Múzeumi iránytű 24. – Digitális múzeumi tartalmak a köznevelési szolgálatában, Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ, Szentendre, 2020).

 

A jelentkezés folyamata

A jelentkezés feltétele, hogy a múzeumnak érvényes, EMMI által kiadott működési engedélye legyen, valamint, hogy a múzeumi (országos múzeum, országos szakmúzeum, megyei hatókörű városi múzeum, területi múzeum, tematikus múzeum) szakmai besorolása legyen a jelentkezés beadásának időpontjában.

Két kategóriában várjuk az együttműködő múzeumok szakmai szinopszisait:

  1. kategória — Ebben a kategóriában elsősorban az alacsony költségvetésű  produkciókat várjuk: 1 kamera, 1 színész, 1 téma, minimum 3 - maximum 5 perc terjedelemben. Ide tartozhat egy képzőművészeti alkotás előtt elmondott vers, az alkotáshoz kapcsolódó történet, esemény felidézése előadóművészi narrációval vagy zenével, egyéb alkotóművészeti eszköz alkalmazásával. A témához kapcsolódó öltözék/jelmez lehetséges, de nem kötelező eleme a produkciónak. Ezen kategóriában, maximum bruttó 150.000 forint szolgáltatási összeget tudunk a jelentkező múzeumoknak biztosítani beadott szinopszisonként (a kategória teljes kerete: 1.800.000 forint). Ebben a kategóriában kb. 12 db jelentkezést tudunk befogadni.
  2. kategória — Élő történelem előadás, múzeumi kamaraszínház, a bemutatott témához igazodó öltözékben. Elvárás a professzionális fényképezés, a világítás- és hangtechnika, valamint az utómunka. A film terjedelme minimum 6 - maximum 8 perc lehet. Ebben a kategóriában összesen kb. 8 db, akár több részből álló produkció elkészülésére van lehetőség, szinopszisonként 400 000 Ft produkciós költséggel (a kategória teljes kerete: 3 200 000 Ft). 

A mintaprogram költségeinek kerete 5 millió Ft, így a jelentkezések befogadásának a kereteit is ez határozza meg.

A beadott szinopszisok kizárólag olyan kisfilmekre és videókra vonatkozhatnak, melyek az együttműködő múzeum még nem készített el, és/vagy nem publikált.

A jelentkezéshez a következő dokumentumok benyújtására van szükség:

  • online űrlap kitöltése (szakmai szinopszis az online űrlapon tölthető ki)
  • jelentkezési lap aláírt és szkennelt verziójának feltöltése az online űrlap felületére
  • jelentkezési egy példánya (postai úton)

A postára adási határidő: 2020. augusztus 10. (postai bélyegző kelte), továbbá a beszkennelt változatot kérjük feltölteni a regisztrációs felületre 2020. augusztus 10. reggel 9 óráig.

A szakmai szinopszis minta ide kattintva  érhető el, a kidolgozott sziposzist az online űrlapon várjuk a megadott határidőig! Fontos, hogy a jelentkezési lap aláírt és szkennelt dokumentumát is ezen űrlapba kérjük feltölteni. Az eredeti jelentkezési lapból egy példányt postán kérünk megküldeni Milbich Andrea részére (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001 Szentendre, Pf. 63), Élő történelem másként jeligével ellátva.

Amennyiben a jelentkezési dokumentáció hiányos, úgy hiánypótlásra 2020. augusztus 6-ig van lehetőség. Üresen beadott vagy egyáltalán nem csatolt dokumentumok esetében nincs lehetőség hiánypótlásra, az kizárólag egyes adatok pontosítása esetén alkalmazható.

A jelentkezéseket egy múzeumi és színházi szakemberekből álló bírálóbizottság fogja elbírálni, a múzeumokat 2020. augusztus 14-ig értesítjük a programban való részvételük elfogadásáról. Azon múzeumokat, akik részvételét a programban a bíráló bizottság támogatja, 2020. augusztus 31-ig kötünk szolgáltatási szerződést.

Előnyben részesítjük:

-          a közösségi részvétellel megvalósuló munkákat (önkéntesek, IKSZ-esek, helyi lakosság vagy baráti kör tagok bevonása a munkába, így azok előkészítésébe, megvalósításba, szerkesztésébe, és az utómunkába. Ezek szakmai alátámasztását kérjük a folyamat végeztével igazolni.)

-          az angol nyelvű felirattal ellátott filmeket

Fontos: élő szereplős filmeket várunk, animáció nem támogatott!

 

A program megvalósításának és lezárásának folyamata:

A program megvalósítási időszaka: 2020. szeptember 01 – 2020. október 30.

Ezen időszakban a programban résztvevő múzeumok elkészítik élő történelem foglalkozásaikról a  rövidfilmeket és videókat, azokat feltöltik honlapjukra, valamint a feltöltés linkjét elérhetővé teszik az a Múzeumi à la carte oldalon is, utóbbihoz itt kérhető belépőkód.

A program keretében elkészült anyagokat 2020. november 9-10-én, a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezésre kerülő XII. Országos Múzeumpedagógiai Konferencia keretében is bemutatjuk.

A programok és a résztvevők pénzügyi és szakmai adminisztrációjára, így a teljesítésigazolások kiadására, számlák befogadására és a kifizetése, mely egyösszegben történik, 2020. november 1. és 30. között kerül sor. Fontos kitétel, hogy a teljesítésigazolást az esetben tudjuk kiadni, ha a program keretében elkészült film vagy videó felkerül a megvalósító múzeum honlapjára (vagy a közösségi megosztóra felhelyezett film linkje), minimum 3 évig nyilvánosan elérhető és a Múzeumi à la carte oldalon is megjelenik az online múzeumpedagógiai kínálatban.

A program lebonyolítója a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (Szentendre) a megvalósítók a koncepciót benyújtó, az értékelés során az elkészítésre felkérést kapó múzeumok.

Amennyiben a mintaprogrammal kapcsolatban további kérdéseik vagy észrevételeik vannak, kérjük, vegyék fel a kapcsolatot a program koordinátorával az alábbi elérhetőségeken: milbich.andrea@skanzen.hu e-mail címen, vagy a +36 30 248 0456 telefonszámon.

 

Szentendre, 2020. július 02.