belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Ilyenek voltunk – beszámoló az idei Közösségek Hetéről

A Közösségek Hete országos rendezvénysorozat mára már több száz település és még több közösség számára ismerősen csengő fogalom. Egy hét, ami rólunk, a településeinkről, közösségeinkről, értékeinkről szól.

A közösségi kezdeményezésekre, a közösség megtartó erejére hívta fel a figyelmet az immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Közösségek Hete országos rendezvénysorozat, melyet május 10–16. között „Egy szívvel egy lélekkel” mottóval rendezett meg a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ és együttműködő partnerei, az Országos Széchényi Könyvtár, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet NKKft.

A programokon keresztül a szervezők minden évben lehetőséget kapnak a bemutatkozásra, és tevékenységeik népszerűsítésére.

Ilyenek voltunk – beszámoló az idei Közösségek Hetéről

Idén a – tavalyi eredményeket messze felülmúlva – az ország 300 településéről 400 programszervező – köztük számos kulturális intézmény, önkormányzat, civil szervezet, kulturális és egyéb közösség – közel 700 programmal csatlakozott az egy hetes rendezvénysorozathoz. A programok kétharmada online, egyharmada szabadtéren – a megfelelő óvintézkedések betartása mellett – valósult meg.

A Közösségek Hete felvezető kampányának keretében – Keressük értékeinket! címmel kincskereső játékra hívtuk a települések lakóit. „Fotózzátok le a település azon értékeit, amelyek fontos szerepet töltenek be az ott élők összekovácsolásában és egy rövid leírással, vagy egy hozzá kapcsolódó emlék felelevenítésével osszátok meg másokkal is az esemény Facebook oldalán!” A népszerű online játékra beérkezett fotók és leírások a Közösségek Hete honlapján tekinthetők meg.

A szervezők számára hat tematika és számos témaötlet szolgált inspirációként a programok megálmodásához. Az alkotó, sport, életmód és zöld témák mellett kiemelt szerep jutott idén is a helyi értékek bemutatását célzó programoknak, de fókuszba kerültek az önkéntes programok is.  

 

Ilyenek voltunk – beszámoló az idei Közösségek Hetéről

A hazánk és településeink sokszínű szellemi és kulturális örökségét bemutató Keressük értékeinket! – Itthon otthon vagyunk  tematika volt idén a legnépszerűbb. Ennek keretében pédául az esztergomi Duna Múzeum – a Keresztény Múzeummal, a Vár Múzeummal és a Balassa Múzeummal karöltve – szabadtéri fotókiállítás keretében mutatta be az intézményeikben féltve őrzött kincseket, melyek közül a látogatók szavazhattak kedvencükre. Több programszervező, köztük a palotási Mihályfi Ernő Művelődési Ház és Könyvtár arra hívták a kirándulókat, hogy geocaching játék keretében fedezzék fel a települések és környékük nevezetességet. A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum jóvoltából egy közelmúltban felfedezett értéket, a salgótarjáni főplébánia templom mellett zajlott régészeti ásatások eredményeit, érdekes leleteit mutatta be az ásatás vezetője. A szabadtéren megrendezett előadás során a látogatók kézbe is vehették az előkerült leleteket.  A Göcseji Múzeum szintén a régészet iránt érdeklődő közönség számára szervezett nyílt napot. Az erről készült felvétel megtekinthető a múzeum FB oldalán. A Jósa András Múzeum és Mackó Boldizsár virtuális és valós kalandozásra hívta az érdeklődőket Nyíregyháza utcáin. A Marcali Múzeum – a Madarak és Fák napjához is csatlakozva – online minikiállítással készült. Az egy-egy közösséghez kapcsolódó tárgyak mintái a természetet szeretetéről árulkodnak. Számos település a helyben felfedezhető értékekre online kvízjátékkal hívta fel az ott lakók figyelmét. A linkre kattintva a Simontornyai várral ismerkedhetünk. 

Az Egy szívvel, egy lélekkel! tematikába illeszkedő programok az önkéntesekre, és az önkéntes szerepvállalás fontosságára kívánták felhívni a figyelmet. A Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely munkatársai az önkénteseik számára szerveztek programot, melyre meghívták a Keszthelyi Önkéntes Központ vezetőjét, és több önkéntesét, valamint a keszthelyi középiskolások IKSZ-es diákjait is. Programjukkal a múzeumi önkéntességet szerették volna népszerűsíteni. A szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársai játékra hívták a múzeum önkénteseit, mely akcióhoz a múzeum kollégái közül is csatlakoztak néhányan. A saját EMLÉKmúzeumukból válogatott tárgyakat kisfilmekben mutatták be, melyeken keresztül egymást is jobban megismerhették a játék résztvevői.

Mozdulj rá! témában is számtalan jó program érkezett. A Tatabányai Múzeum a tavalyi nagysikerű Bánya barangoló programjának folytatásaként egyhetes sportkihívásra várta az érdeklődőket, melynek során a város bányászati emlékeit, az un. „bányautat” kellett bejárni a jelentkezőknek. Kerékpáros tájékozódási versenyt szervezett a nyíregyházi Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület a Zöld Kerék Alapítvánnyal karöltve. A cél Nyíregyháza és Sóstó nevezetességeinek felkeresése volt. Az emlékhelyről a legfürgébb szelfit beküldők ajándékot kaptak. A százhalombattai Matrica Múzeum játékos értékkereső programjában a játékosok szerencsekerék segítségével saját maguk számára pörgethették ki a teljesítendő feladatot. A debreceni Újkerti Közösségi Ház tánccsoportok részvételével villámcsődületet szervezett. A kiskunmajsai Konecsni György Művelődési Központ, Tájház és Városi Könyvtár falukerülő helytörténeti sétára invitálta a helyieket, melynek során az egykori keresztjárás szép hagyományát is felelevenítették.

Az Alkotni öröm! – Ki mit tud? tematika programjai minden évben nagy népszerűségnek örvendnek. Ehhez kapcsolódva a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nkft. alkotópályázatot írt ki 10-14 éves gyerekek számára Világörökség gyerekszemmel címmel. Olyan alkotásokat vártak, amelyek bemutatják, hogyan látják a gyerekek a Pécs/Sopianae ókeresztény temetőjének emlékeit. A közös alkotás helyett idén több programszervező – így a dorogi Városi Alkotókör is – az otthon elkészített alkotásokat virtuális kiállítás keretében mutatta be. A szolnoki Tabáni Tájház vezetője rendhagyó online vertcsipke ​kiállításra invitálta a látogatókat, ahol minden nap egy egy alkotó mutatta be gyönyörű alkotásait. 

Zöld, zöldebb, legzöldebb programok a környezetünk megóvásának szükségességére hívták fel a figyelmet. Ennek keretében a Fenntartható Térségért Alapítvány palántacsereberét és magbörzét szervezett Békéscsabán, ahol virághagymák, vetőmagok és különböző palánták kerültek új gazdáikhoz. A rákövetkező nap palántaültetési ünnepet tartottak a közösségi kertben. A Csokonai Könyvtár programjaként a Főkert Zöldstratégiai referense, Zsolnai Balázs tartott előadást a budapesti zöldterületek működtetéséről és a közösségek ezzel kapcsolatos szerepéről, fontosságáról. Közös tavaszi nagytakarítást, szemétszedést hirdetett a helyi lakosok számára a Vas megyei Káldi önkormányzat és a nádudvari Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár is, bízva abban, hogy a jó példa ragadós és mások is összefognak, hogy széppé, tisztává varázsolják környezetüket.

S végül a Tiéd a terep! tematikán belül bármilyen, a rendezvénysorozat mottójához és szellemiségéhez illeszkedő ötletet megvalósíthattak a résztvevők. A Szennai Skanzen Komatál közösségét, köztük kismamákat és babáikat látta vendégül. A Berhidai Művelődési Ház és Könyvtár – Írók és költők nyomában címmel – például izgalmas online szabadulószobás játékot hirdetett. A soproni Széchenyi István Városi Könyvtár hagyományos, kipróbált receptek gyűjtésére, elfeledett ízek újra felfedezésére hívta nem csak a soproniakat, a Kisteleki Ede Városi Könyvtár pedig közös versmondásra invitálta az irodalomkedvelőket.

 

Az elmúlt öt évre visszatekintve összességében elmondhatjuk, hogy mára már több ezer közösség érezheti magáénak ezt a nagyszerű kezdeményezést.

Mi mást is kívánhatnánk, mint hogy találkozzunk jövőre is a Közösségek Hetén! Addig is jó kedvet, munkát, és sok közös élményt kívánunk!

Élménybeszámolókért, fényképekért kérjük, keresse fel a https://kozossegekhete.hu/beszamolok-2020-2021/ és a Facebook/Közösségek Hete online felületeinket.

Jó böngészést kívánunk!