![]() |
|
2018. január 1-től a Széchényi Ferenc Tájmúzeumban vagyok történész. Elsődleges feladataim közé tartozik a múzeum történeti, helytörténeti anyagának leltározása, kezelése, katalogizálása, statisztikai adatszolgáltatás, szakmai pályázatok felkutatása és készítése. Múzeumpedagógiai órákat tartok történeti és néprajzi témakörökben (elsődleges a Rákosi-kor, valamint az ünnepköröknek megfelelő hagyományok megismertetése). Rendezvényszervezésben és -lebonyolításban is részt veszek (kiállítás-megnyitók, emléknapok, Múzeumok éjszakája, Őszi Fesztivál). Jelenleg szakmai megvalósító vagyok az EFOP-3.3.2-2016-00044 „Ebes Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. a köznevelés eredményességéért” pályázatban.
2014. októbertől 2017. december 31-ig a püspökladányi Karacs Ferenc Múzeum Tagintézményben voltam történész-muzeológus, majd múzeumpedagógus. Az ott eltöltött több mint három év során múzeumpedagógiai órák százait tartottam, több tucatnyi rendezvény szervezésében vettem részt, segítettem a gyűjtemény gyarapításában, megismertetésében, valamint szakmai kiadványok szerkesztésében. Egy általam feldogozott, megírt kiadvány 2018 őszén jelent meg. A könyvbemutató ideje 2018. november 10.
Szakterületén elért eredmények
A Karacs Ferenc Múzeumban ottlétem alatt jelentősen megnőtt a múzeumpedagógiai foglalkozások mennyisége, valamint emelkedett a minősége is. Ez köszönhető volt a rendelkezésre álló műtárgy- és műtárgymásolat gyűjteménynek, valamint az egyre újabb és érdekesebb, játékos és szerepjáték megközelítésű múzeumpedagógiai óráknak. Nagy híve vagyok annak, hogy a jobb bevésődés és azonosulás érdekében
bújjunk a karakterek bőrébe, így jómagam is voltam pásztor, huszár és boszorkány. Nagy szerepem volt abban is, hogy a múzeum kiterjesztette a foglalkozásokat a környékbeli településekre is, így még több diákhoz eljutottunk a múzeum anyagával és az általunk nyújtható érdekes és értékes tudásanyaggal.
2017 őszén-2018 tavaszán részt vettem az IKSZ – Történetek a bőröndből c. múzeumi mintaprojektben, Püspökladányban, amelyben Berettyóújfalu és Hajdúnánás partnerei voltunk. Helyi szervező és lebonyolító feladataim voltak. Összesen négy szombati szakmai összevont foglalkozást tartottunk az érdeklődő diákoknak, a projekt zárásaként kiállítást rendeztünk. A projekt eredményei az „IKSZ – történetek a bőröndből” című kiadványban olvashatók (http://biharimuzeum.hu/muzeum/muzeumi-mintaprojekt).
2018. november 10-én tartottuk a püspökladányi múzeumban a „Majd vége lesz ennek is, mert kezdete volt” című forrástanulmányom bemutatóját. Ez a mű, ami a Karacs Ferenc Múzeum első önálló kiadványa, és az NKA-nak köszönhetően jelent meg, egy 226 darabból álló első világháborús levelezést mutat be.
A Széchényi Ferenc Tájmúzeumban végzett színvonalas szakmai munka elismeréseként meghívót kaptunk a X. Országos Múzeumpedagógiai Konferenciára, a Szenzációs Örökség programra, a Vajdahunyadvárba, ahol „Kitelepítettek a Hortobágyon” címmel vetítőképes előadáson bemutattam a hortobágyi zárt táborok szomorú történetére, valamint a Rákosi- és Kádár-korszakot ismertető múzeumpedagógiai foglalkozásaink egy részét.
Nagyon jó szakmai kapcsolat és együttműködés alakult ki a Széchényi Ferenc Tájmúzeum, a Bihari Múzeum, a Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény, a hajdúsámsoni Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Közművelődési és Muzeális Intézmény, a Déri Múzeum, a Rozsnyai István Muzeális Gyűjtemény között. A konferenciáknak és a szakmai látogatásoknak köszönhetően ez nem csak szakmai, hanem emberi kapcsolatokat is jelent. Kimondottan erős az együttműködés az ebesi, a püspökladányi és a berettyóújfalui intézmények között. Több vándorkiállítás (Cserkészet 110, Arany János balladái) miatt is kapcsolatban voltunk. Múzeumpedagógiai segédeszközökkel is támogatjuk egymás munkáját, verseny helyett az együttműködésre helyezve a hangsúlyt.
Egyéni szakmai célok bemutatása
Szívügyem a múzeumpedagógiai eszközeivel, a rendelkezésre álló műtárgyállomány segítségével az alternatív történelemoktatás. Úgy hiszem, hogy a történelmet a múzeumok és a múzeumpedagógusok valóságosabbá tehetik, hiszen az eszközpark, a helyszín és a szakember olyan lehetőséget nyújtanak a tantervi oktatás kiegészítésére, ami az én gyerekkoromban még nem volt meg, pedig szerintem lett volna rá igény. Lehetőségünk van arra, hogy korosztálytól függetlenül érzékenyebbé tegyük a diákokat az adott helység és az ország múltja iránt azáltal, hogy más nézőpontból mutatjuk be egy-egy akár kevéssé ismert szeletét. Ezen kívül fontosnak tartom, hogy azokhoz a gyerekekhez is eljusson a múzeum, akik településén nem található meg ez az intézmény. Rugalmasnak és mobilnak kell lennünk, és olyan programot nyújtanunk, ami közelebb viszi a múzeumot az emberekhez, mintegy társadalmasítja. Ezt tervezem csinálni rövid és hosszú távon.
A másik célom főleg a 19-20. század magyar történelmének kutatása és publikálása. Jelenleg a Rákosi-kor, azon belül is a hortobágyi zárt táborok, valamint a püspökladányiak deportálása és internálása a fő kutatási és érdeklődési területem. Úgy gondolom, hogy a nagy szintetizáló munkák mellett a 21. században a helytörténet, a mikrotörténelem kutatása és hozzáillesztése a világ eseményeihez az a terület, ahol lehet és érdemes nagyobb erőket kifejteni.
Koordinátorként a célom az, hogy a megyei kollégámmal összedolgozva a Hajdú-Bihar megyei munkacsoport szoros együttműködésben legyen. Úgy gondolom, hogy egymás kölcsönös segítése, támogatása (is) hozzájárul ahhoz, hogy a múzeumok és a múzeumi szakemberek között egyre jobb emberi és szakmai együttműködés jöjjön létre. Mindent megteszek azért, hogy a fontos információk eljussanak minden olyan intézményhez, amivel koordinátorként kapcsolatban állok, és szakmai kérdésekben segíthessem a kollégákat.
|
| ÁPRILIS 21 HÉTFŐ |
ÁPR 28 hétfő |
Közös többszörös – Közösségi kiállítások | |
MÁJ 05 hétfő |
Múzeumi műhelyek: Hozzáférhető múzeumok | |
MÁJ 05 hétfő |
LEHETSZ KÉK A MÚZEUMBAN! – felkészülés autista látogatók fogadására | |
MÁJ 24 szombat |
Múzeumok Majálisa 2025 |
2025. 03. 18. Ismét egy rendhagyó kiállítás Gödöllőn! | ||
![]() |
2025. 03. 10. Felhívás: Közösségek Hete 2025 | |
![]() |
2025. 03. 06. Felhívás: Múzeumpedagógiai Nívódíj 2025 |
![]() |
2025. 04. 19. Tavaszi szünet? Irány a múzeum – gyűjts emlékeket és matricákat! | |
![]() |
2025. 04. 18. Falu a városban – Barangolás Barcelonában |
![]() |
2025. 04. 03. Húsvéti fesztivál a Skanzenben | |
![]() |
2025. 03. 21. Márciusi sétálójegyes hétvégék a Skanzenben |