belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Akik már jól jártak a KultúrBónusszal

Mostanra (2019. május eleje) már közel 1700 gyermek vett részt ingyenesen múzeumpedagógiai foglalkozáson a KultúrBónusz nevű kísérleti programnak köszönhetően, melynek keretében az év végéig összesen 6000 tanuló részesülhet Észak-Magyarország és Észak-Alföld régióban múzeumi tudástartalmakban. A kísérleti program 35 muzeális intézmény és 40 közoktatási intézmény részvételével zajlik azzal a céllal, hogy növelje a közoktatásban érintett valamennyi csoport, kiemelten a hátrányos helyzetű gyerekek kultúrához illetve múzeumi tudáshoz való hozzáférését, és erősítse az iskolai területre vonatkozó kulturális alapellátást.

Akik már jól jártak a KultúrBónusszal

A kísérleti programot koordináló Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ munkatársai kamerájukkal elkísérték a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium 11. osztályos tanulóit a miskolci Thália-házban (Miskolci Színészháztörténeti és Színészmúzem, Herman Ottó Múzeum), ahol a diákok Teátrum-tréningen vehettek részt. A múzeumlátogatásról forgatott kisfilm „Emojik helyett legyezőjáték” címmel az alábbi linken tekinthető meg:

http://mokk.skanzen.hu/emojik-helyett-legyezojatek-a-szineszmuzeumban-jartunk-a-kulturbonusszal-xii-videohirlevel.html

Akik már jól jártak a KultúrBónusszal

A programban résztvevő iskolák is rendszeresen beszámolnak Facebook felületeiken arról, hogy milyen élmények érték őket a KultúrBónusz által ingyenesen igénybe vehető múzeumpedagógiai foglalkozásokon.

A Kölcsey Ferenc Általános Iskola tanárnője, Harbula Dóra Kölcséről vitte el a hajdúnánási Móricz Pál Helytörténeti Gyűjteménybe az iskolai osztályát. A Facebookon az alábbi sorokkal számolt be a KultúrBónuszos kalandjukról:

„A KultúrBónusz kísérleti program keretében jutott el az osztályunk Kölcséből Hajdúnánásra – az aranyszalma városába –, és eredtünk „A Kalapkötők nyomába”. A projekt szerint „minden egyes köznevelésben tanuló diák – évente egy meghatározott érték erejéig – ingyenesen vehetne részt múzeumi foglalkozásokon”. Ma ennek keretében végigkövethettük a búza útját az aratástól a kenyérsütésen át a szalma értékesítéséig. Beszélgettünk, nevettünk, kirándultunk, szalmát fontunk, jól éreztük magunkat, közben észrevétlenül annyi mindent tanultunk! Köszönjük a segítséget kolleganőimnek, az iskola vezetőségének és a lehetőséget a projektnek!”

A múzeumpedagógiai foglalkozáson készült fotók az alábbi linken keresztül tekinthetők meg:

https://www.facebook.com/dora.harbula.3/media_set?set=a.2915180208706481&type=3

A tiszaszentimrei Vasvári Pál Általános Iskolából 28 tanuló a KultúrBónusz jóvoltából a debreceni Déri Múzeumban A sírkamra rejtélyei-Egyiptom világa című programon vett részt, melyről a Facebookon található beszámolójuk szerint elégedetten távoztak:

„Bátran mondhatom, hogy minden részt vevő kellemes élményekkel és tapasztalatokkal gazdagabban tért haza!”

A berettyóújfalusi Arany János Gimnázium 10. és 12. évfolyamos diákjai Egerben jártak a Dobó István Vármúzeumban, ahol az Egri csillagokkal, illetve a vár ostromával kapcsolatos honfoglaló játékon vehettek részt:

 

„Miután a játék alapjául szolgáló táblát közösen kiraktuk nagy puzzle darabokból, négy csapatra osztva játszhattunk a győzelemért. A játék nagyon szórakoztató volt, végül pedig a magyarokat képviselő csapatok nyerték a vár ostromát. Ezután átmentünk a kazamatákhoz, amit egy egyórás idegenvezetés keretein belül bejártunk. Az alagutakban kiállított tárgyakról, makettekről, illetve az idegenvezetőnk által elmondott történetekből rengeteg érdekes dolgot tudhattunk meg a várral kapcsolatban.”

„Az egri Dobó Vármúzeum a 12.H osztályt fogadta múzeumpedagógiai foglalkozáson. Az egykori használati tárgyakat is bemutató óra érinthető közelségbe hozta a török idők Magyarországát. Megismertük az egykori levelezési, öltözködési, tisztálkodási, étkezési szokásokat, képet kaptunk a nők szerepéről, feladatairól. A program tárlatvezetéssel zárult a kazamatákban, ahol Gárdonyi Egri csillagok regényéből készült film kulisszatitkaira is fényt derült. Megtudtuk, ki a regény valódi történelmi szereplője és ki csak fikció. Megnéztük a 16. századból fennmaradt, de még ma is üzemképes ágyúkat. Az érdekes részleteket feltáró előadás és tárlatvezetés után csak remélhetjük, hogy ebből a témakörből kell majd az érettségin számot adni. Ez a kirándulás is a KulturBónusz múzeumi pályázat támogatásával valósult meg.”

A szintén berettyóújfalusi Bihari Múzeum munkatársai iskolákba kiutazó Bőröndmúzeum foglalkozásokat kínálnak a KultúrBónusz program keretében. Facebook felületükön is hírt adtak az Arany János Gimnáziumban tartott múzeumpedagógiai foglalkozásukról, melynek Bessenyei György munkássága állt a középpontjában.

A KultúrBónusz kísérleti programban résztvevő muzeális intézmények teljes programkínálata az alábbi linken érhető el:

http://programok.kulturbonusz.mokk.skanzen.hu/

*

A KultúrBónusz kísérleti program a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című, EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú európai uniós projekt múzeumi komponenséhez kapcsolódba zajlik.  A projekt kétmilliárd forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból valósul meg 2017. február 1. és 2020. január 31. között a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár konzorciumi együttműködésében. A projekt megvalósítói elkötelezettek az esélyegyenlőség szerepének növelése, a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása és a kulturális javakhoz való egyenlő hozzáférés lehetőségének megteremtése mellett.

A miskolci Színészmúzeumban jártunk a KultúrBónusszal.

Kazincbarcikai gimnazisták a miskolci Színészmúzeumban.
Kazincbarcikai gimnazisták a miskolci Színészmúzeumban.

Nyitólap

 

 

HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930

SZEPTEMBER

26

KEDD

eseménynaptár


  SZEP 28
  csütörtök
 
KULTÚRPALETTA Múzeumi Börze Sopronban
  SZEP 29
  péntek
 
Konferencia Marosvásárhelyen: MÚZEUMI ÖRÖKSÉG ÉS MÚZEUMI KOMMUNIKÁCIÓ
  OKT 02
  hétfő
 
ÚJ MÚZEUMI IRÁNYOK 7.0 Veszprémben
  OKT 12
  csütörtök
 
Megyei szakmai nap Dunaújvároson
legfrissebb híreink


2023. 09. 08.
Arany Süni Vándordíj
2023. 09. 05.
Kurta Mihály: Múzeumandragógia reziliencia – Szakandragógia-történeti visszatekintés
2023. 08. 17.
Most mutasd meg!
Skanzen hírek


2023. 09. 11.
Hagyományaink vendégségben
2023. 08. 23.
Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje a Skanzenben