belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Ötletek a programszervezéshez

Múzeumok Őszi Fesztiválja 2018

(2018. október 1. – november 11.)

A Múzeumok Őszi Fesztiválja programjainak szervezéséhez szeretnénk segítséget nyújtani azzal, hogy minden egyes tematikához összegyűjtöttünk programötleteket, továbbá közreadjuk a korábbi években kiemelkedő eredményeket hozó programokat. Reméljük, hogy ez az ötlet-gyűjtemény inspirációként szolgál ahhoz, hogy az egyes múzeumok sajátosságaihoz igazítva újszerű, látogatókat vonzó programok szülessenek.

A 2018-as Múzeumok Őszi Fesztiválja jelmondata: „Szenzációs örökségünk!”

A 2018-as évet Magyarország Kormánya a Családok évének nyilvánította, így a Múzeumok Őszi Fesztiválja 2018-ban ehhez is kapcsolódni kíván. A fesztivál egész ideje alatt arra szeretnénk inspirálni a múzeumokat, hogy hiteles válaszokat adjanak a kérdésre: milyen speciális élményekkel lehet elősegíteni a minőségi szabadidő családi körben és múzeumi környezetben való eltöltését. Fontosnak tartjuk, hogy ezáltal is hozzájáruljunk a meglazult családi kötelékek megerősítéséhez, a szülői minták formálása révén pedig a múzeumi szocializációhoz.

A fiatalok és a gyermekek önbizalmának, önkifejezésének, kompetenciáinak fejlesztésére irányuló múzeumi programok szervezését is javasoljuk. Az idősek számára pedig a hasznosság érzését és a társaságot jelentő programok meghirdetését, ezen felül az eltérő generációk közötti párbeszédet generáló intergenerációs programok szervezését ugyancsak szorgalmazzuk a Fesztiválhoz csatlakozó muzeális intézmények körében.

Feladatunknak érezzük az önkéntesek, illetve az iskolai közösségi szolgálatot teljesítő diákok (IKSZ-esek) bevonásával zajló múzeumi programok szorgalmazását. Így a múzeumoknak lehetősége nyílik olyan csoportok megszólítására is, amelyek eddig alulreprezentáltak voltak a múzeumlátogatók között.

 

2018-ban összesen 11 központi témát ajánlunk, melyhez kapcsolódhatnak a múzeumok.

1. Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk! – Örökségi barangolás

Az idei kiemelt tematikához kapcsolódó programokkal a múzeumok a kulturális örökség évéhez is illeszkednek és a helyi közösségi és kulturális életben vállalt szerepüket is erősítik azáltal, hogy kirándulásokat szerveznek a tágabb környezetükben található kulturális örökségi helyszínek, építészeti gyöngyszemek, történelmi emlékek felfedezésére. A programmal erősíteni kívánjuk a múzeumok és településük kapcsolatrendszerét, a helyi múltról szóló ismeretek élményszerű és egyben egészségtudatos bővítését.

Idén a Nemzeti Kulturális Alap alapításának 25. évfordulójához kapcsolódva azt javasoljuk a kiemelt tematikához kapcsolódni kívánó muzeális intézményeknek, hogy szervezzenek 25 km-es, illetve a kisgyermekes családokra igazítva 2,5 km-es kulturális sétákat, kerékpáros barangolásokat, élménytúrákat.

A helyszínek kiválasztásánál fontos szempont, hogy az intézmény kulturális örökségi helyszínként látogatható legyen, múzeumok, levéltárak, könyvtárak esetében a kulturális örökség rájuk legjellemzőbb elemei (az épület belső terei, kiállításai) megtekinthetőek legyenek a túrázók számára ingyenesen vagy kedvezményes belépővel az intézmény által megadott nyitvatartási időben.

ötletek a programszervezéshez:

  • A felfedezőút elvezet a település kiemelt alakjainak emlékhelyeihez, szobraihoz, miközben számos titkot megtudunk az életükről.
  • Csatangolás a településen játszodó irodalmi művek helyszínein, kicsit részeivé válva az alkotásoknak. A nagyobb beleélhetőség kedvéért a helyszíne(ke)n felolvasás az érintett műből. A történet alapján akár szerepjáték is megvalósulhat a helyszínen.
  • Kulturális geocaching: A geocaching igen népszerű a fiatalok körében, ezért ennek integrálása a tematikába megszólíthatja a fiatalabb korosztályt. A geocaching egy lehetséges megvalósítása, amikor egy lezárt ládikát (borítékot, kis dobozt) a programot szervező intézmény munkatársa elrejt egy általa kiszemelt, valamilyen szempont szerint megismerésre, felfedezésre érdemesnek ítélt helyen, és a megfelelő módon rögzíti a rejtekhely pontos koordinátáit (esetleg egy térképre berajzolja az adott pontokat). Ezt a kiindulási adatot feladatokba ágyazva feltöltheti a facebook oldalra, vagy feladatlapként kinyomtathatja, hogy a továbbiakban a játékosok ezek alapján megkereshessék a rejtekhelyet. A kincses ládában található egy jegyzettömb, egy íróeszköz és egy olyan, a múzeumhoz/gyűjteményéhez köthető feladat, ami alapján a játékos közelebb kerülhet a következő ládikához. A feladatsor megoldásának végére a játékosok ismeretei bővülnek a múzeumról, továbbá érdeklődésük is felkelthető egy adott múzeumi program, kiállítás iránt.)

Sikeres Sétálj, gyalogolj… programokról szóló beszámolóink a korábbi évekből itt olvashatók:

2016: http://mokk.skanzen.hu/setalj,-gyalogolj,-bringazz-sikeres-programok3.html

2015: http://mokk.skanzen.hu/setalj,-gyalogolj,-bringazz-sikeres-programok2.html

 

2. A lámpás én vagyok – Tanárok Napja

A 2013-ban hagyományteremtő céllal elindított Tanárok éjszakája című tematika mostanra beérett: jelentősen növelte a pedagógusok körében a múzeumok ismertségét és tudatosította a múzeumi helyszínek varázsát. Továbbra is célunk, hogy a múzeumi élmények hatására a jövőben mind több pedagógus használja aktívan a múzeumot, mint alternatív tanítási helyszínt, ezért a sikeres programot továbbra is folytatjuk, de a célcsoport és a múzeumok igényeihez igazodva Tanárok napjára kereszteltük át.

A Pedagógusok világnapjához illeszkedve október 5-ére javasoljuk a kapcsolódó programok megtartását. Amennyiben egy településen több muzeális intézmény is megszervezi a Tanárok Napját, javasoljuk, hogy a programokat egymással összehangoltan - közös helyszínen vagy csúsztatott kezdéssel - a környékbeli iskolák és óvodák munkatársait is bevonva tervezzék meg. Ez lehetőséget biztosít a pedagógusoknak, hogy egyszerre több intézmény kínálatával is megismerkedjenek. A börze jellegű esemény egyúttal a személyes kapcsolatépítésre is alkalmat teremt.

ötletek a programszervezéshez:

  • a rendezvény megszervezése előtt a programot szervező intézmények régión, városon belül egyeztetnek, ezáltal egy jól átjárható programkínálat jön létre a pedagógusok számára. Az átjárható programok a programot szervező kulturális intézmények számára az együttműködés lehetőségét biztosítják, ráadásul így kiküszöbölhető a program elmaradása vagy elkerülhető az alacsony látogatottság is.
  • Városi vagy kistérségi “kul-túra”, melynek során a pedagógusok a különböző helyszíneken, különböző feladatokat megoldva pontokat gyűjthetnek. A csapatokat egy-egy iskola tanári gárdája alkothatná, így a térség pedagógusai, csapatépítő tréninggel egybekötve, vetélkedő jelleggel mérhetnék össze tudásukat.
  • Tanár-diák szerepcsere, diákok válnak a tanárok idegenvezetőivé.

Sikeres Tanárok Éjszakája programokról a korábbi évekből itt olvashatók:

2016-ban: http://mokk.skanzen.hu/tanarok-ejszakaja-sikeres-programok3.html

2015-ben: http://mokk.skanzen.hu/tanarok-ejszakaja-sikeres-programok2.html

3. Óvodapedagógusok Napja

A program célja, hogy az óvodapedagógusok megismerjék, hogy miként tudnak a múzeumok az óvodai neveléshez kapcsolódni, továbbá, hogy az óvónők egy kötetlen, oldott hangulatú programon találkozzanak és megosszák egymással tapasztalataikat, kapcsolatokat építsenek, és információkkal gazdagodjanak. Az esemény fontos előzménye lehet a későbbi közös munkának, ezen kívül tartalmas kikapcsolódást is nyújthat. Az esemény aktualitását az óvodapedagógusok ünnepi eseménye, a Brunszvik Teréz emlékét őrző - Teréz Nap (október 15.) adja.

ötletek a programszervezéshez:

  • A résztvevő intézmények régión, városon belül egyeztetnek, ezáltal egy jól átjárható programkínálat jön létre az helyi pedagógusok számára (hasonlóan a Tanárok Éjszakájához).
  • Gyermekpszichológus, grafológus előadás (akár gyerekcsoporttal is érkezhet, az előadás ideje alatt a gyerekek rajzolhatnak, a műveket a program végén az előadás alapján közösen kielemzik)
  • Gyermekrajz elemző Workshop

Sikeres Óvodapedagógusok Napja programokról a korábbi évekből itt olvashatók:

2016: http://mokk.skanzen.hu/ovodapedagogusok-napja-sikeres-programok1.html

2015: http://mokk.skanzen.hu/ovodapedagogusok-napja-sikeres-programok.html

4. Irodalmi találkozások a múzeumban

A 2017-ben nagy sikerrel bevezetett tematika kapcsán ismét lehetőség lesz múzeumi környezetben jeles írókra, költőkre emlékezni (2018-ban van Füst Milán és Tersánszky Józsi Jenő születésének 130., Szentkuthy Miklós születésének 110. és halálának 30. évfordulója, Mándy Iván pedig kereken 100 évvel ezelőtt született), és tovább boncolgatni az irodalom és a múzeumok kapcsolatát. Életre kelhetnek a hajdani szerzőkhöz kötődő kiállítási tárgyak, a kortárs irodalom aktív alkotói pedig megjelenhetnek a múzeumi terekben saját műveiket megszólaltatva vagy személyes hangvételű beszélgetés keretében reflektálva a múzeumokhoz illetve a kulturális örökséghez fűződő viszonyukra.

5. Mesterek és alkotók

A tematikának köszönhetően a közönség betekintést nyerhet abba, hogy mi zajlik egy művész vagy egy mesterember műhelyében. Régi, elfeledett mesterségek felelevenítésére, hajdani munkaeszközeik bemutatására, használatuk újratanítására szolgáló múzeumi program épp úgy megvalósulhat a tematika kapcsán, mint a kortárs alkotóművészek kreatív világába kalauzoló események, netán flow élményt nyújtó közös alkotó programok.

ötletek a programszervezéshez:

  • Egy-egy régi mesterség, foglalkozás összehasonlítása egy-egy modern technológiában működő, gépiesített megfelelőjével (pl. telefonközpontos kisasszony – mai mobiltelefonok működési háttere)
  • Betekintés egy kortárs művész műhelyébe, ahol a látogatók megismerhetik az alkotás fázisait, kipróbálhatják, megfoghatják az eszközöket, mellyel a művész dolgozik.

A korábban Mesterségek nyomában néven megismert tematika programjairól itt olvashat:

2016: http://mokk.skanzen.hu/mestersegek-nyomaban-sikeres-programok1.html

2015: http://mokk.skanzen.hu/mestersegek-nyomaban-sikeres-programok.html

 

6. Pincétől a padlásig

A tematikához kötődő programok lehetőséget nyújtanak a színfalak mögé történő bepillantásra, a múzeumi kulisszatitkok megismerésére, eddig ismeretlen vagy szokatlan múzeumi tevékenyégek felfedezésére. Az intézmények számára ezzel bemutathatják, hogy a múzeum több, mint egyszerű kiállítási helyszín; a háttérben zajló kutatások és műhelymunkák biztosítják azt, hogy a tudás és a tárgyak a jövő generáció számára is elérhetőek és ezáltal a különböző korok még inkább megérthetőek legyenek.

ötletek a programszervezéshez:

A háttérben dolgozó szakértői gárda mesél munkájáról. Egyes tevékenységeket a látogató közönség személyesen is kipróbálhat, megtapasztalhat.

Miket rejthet egy múzeum pincéje, padlása? Milyen gyűjtemények bújnak meg a háttérben, hogyan kerülnek rendszerezésre, tárolásra az éppen ki nem állított tárgyak? A múzeumok milyen úton gazdagítják gyűjteményeiket?

Kulisszatitkok felfedezése fiataloknak: a látogatók elől elzárt tereket tárnak fel a közönség előtt – mindezt egy rejtélyes történettel körítve.

Sikeres Pincétől a padlásig programokról a korábbi évekből itt olvashat:

2015: http://mokk.skanzen.hu/pincetol-a-padlasig-sikeres-programok2.html

2014: http://mokk.skanzen.hu/pincetol-a-padlasig-sikeres-programok1.html

 

7. Utazó múzeum

A múzeum értékeit felmutató, a múzeumba csalogató program lényege továbbra is, hogy a munkatársak az intézmény falain kívülre kilépve a járókelők figyelmét is ráirányítsák a múzeumra. Az tematikához kapcsolódva lehet közterületekre kitelepülő vándorkiállítást rendezni, könnyed ízelítő programot, múzeumpedagógiai bemutatkozó foglalkozást vagy cserekiállítást szervezni. A figyelemfelkeltésen túl a program célja, hogy azokhoz is eljussanak a múzeumi értékek, akik nem tudják valamilyen ok miatt (betegség, hátrányos helyzet, anyagiak hiánya, stb.) felkeresni az eredeti helyszínt.

ötletek a programszervezéshez:

  • Szomszédolás

A múzeumi munkatársak egy-egy műtárgyat, múzeumpedagógiai foglalkozást, gyakorlati bemutatót, ismeretterjesztő előadást vagy utaztatható kiállítást magukkal visznek egy másik kulturális intézménybe, de maguk is befogadójává válhatnak egy másik intézmény produktumának pl. egy cserekiállítás révén. A kezdeményezésnek köszönhetően a múzeum olyan célközönséghez is eljuthat, amely az eredeti helyszínen nem tudta volna meglátogatni az adott programot.

  • Múzeum a bőröndben

A program keretében kiállítások, múzeumpedagógiai programok, múzeumi foglalkozások, gyakorlati bemutatók, előadások kihelyezése óvodákba, iskolákba, közösségi helyszínekre, közterekre, utcára, bevásárlóközpontba.

A nagyközönség számára a közterületekre kitelepülő múzeum rendezhet szabadtéri kiállítást vagy kedvcsináló kulturális programot, villámcsődületet (flash mob). A program célja, hogy a járókelők figyelmét ráirányítsa a múzeumra.

Sikeres Utazó Múzeum programokról a korábbi évekből itt olvashat:

2016: http://mokk.skanzen.hu/utazo-muzeum-sikeres-programok1.html

2015: http://mokk.skanzen.hu/muzeum-a-borondben-utazo-muzeum-sikeres-programok.html

8. 16 + múzeumi találkozások – Társas színtér

A 2015-ben megújított program 2018-ban némileg módosul. A múzeumok továbbra is olyan programokat kínálnak a fiatalok (elsősorban középiskolások és fiatal felnőttek) számára, melyeken akár önállóan, akár csoportosan lehetőségük nyílik a múzeum megismerésére. A hangsúly a krimik világát idéző interaktív nyomozós feladatokról idén a társasjátékra és a drámapedagógiára tevődik át, főszerepben a színpadi vagy azon kívüli játékkal, az improvizációval, a meghökkentő társas interakciókkal és a játékos megoldásokkal.

A program megtartására javasolt időszak: csütörtök, péntek délutánok, és az Őszi Szünet ideje, amikor a fiatalok sok szabadidővel rendelkeznek.

Sikeres 16+… programokról a korábbi évekből itt olvashat:

2016: http://mokk.skanzen.hu/16-rejtely-a-muzeumban-sikeres-programok1.html

2015: http://mokk.skanzen.hu/16-rejtely-a-muzeumban-sikeres-programok.html

9. Múzeumi Őszbúcsúztató

A korábbi években nagy népszerűségnek örvendő tematika 2018-ben sem maradhat ki a kínálatból. A múzeumoknak idén is lehetőségük lesz kiállítás megnyitót, művész-közönség találkozót, jeles napokhoz (pl. Vendel-nap, Dömötör-nap, Hubertus-nap, Márton-nap) vagy világnapokhoz (pl. Zenei világnap, Idősek világnapja, Állatok világnapja, Építészek világnapja, Látás vagy Lelki egészség világnapja stb.) kötődő nagyrendezvényt, játékos családi délutánt vagy akár szűkebb réteget vonzó előadássorozatot szervezni a tematika keretében 2018. október 1. és november 11. között.

ötletek a programszervezéshez:

  • jeles naphoz kötődő rendezvények szervezése (pl. Márton nap, szüret)
  • kiállításmegnyitók, művész-közönség találkozó megszervezése
  • gasztronómiai programok őszi ízekkel, múzeumi környezetben, kulturális kísérőprogrammal

Múzeumi Őszbúcsúztató programokról a korábbi évekből itt olvashat:

2016: http://mokk.skanzen.hu/muzeumi-oszbucsuztato-sikeres-programok2.html

2015: http://mokk.skanzen.hu/muzeumi-oszbucsuztato-sikeres-programok1.html

10. Múzeumi Szünetelő

A 2016-ban sikerrel bevezetett tematikához kapcsolódó múzeumok az iskolai őszi szünet idején (2018. október 29. - november 4.) különböző érdekes programokkal várják a családokat vagy a szünetelő gyermekeket. A programokon kiemelt szerepet kap a közös játék, a felnőttek is szabadjára engedhetik gyermeki énjüket.

Reményeink szerint a múzeumok a speciális élményprogramokkal generálni tudják az eltérő generációk közötti párbeszédet és a minőségi szabadidő családi körben, ugyanakkor múzeumi környezetben való eltöltését, ezáltal aktívan hozzájárulnak a digimodern korban az okoseszközök nem megfelelő használata miatt meglazult családi kötelékek megerősítéséhez, másrészt a szülői minták formálása révén a hiteles múzeumi szocializációhoz, vagyis ahhoz, hogy a múzeum családban maradjon. Az őszi szünet ideje alatt is dolgozni kényszerülő szülőknek pedig nagy segítséget jelentenek majd az őszi múzeumi napközis táborok.

Ötletek a programszervezéshez:

Egy-egy régión belül javasoljuk, hogy az intézmények csúsztatott illetve összehangolt kezdéssel indítsák programjaikat. A Múzeumok Őszi Fesztiválja és a Magyar Turisztikai Ügynökség várható együttműködése még vonzóbbá teheti a tematikát, amennyiben az előző évek gyakorlatát követve a Fesztivál ideje alatti kedvezményes szállásfoglalásra is lesz lehetőség.

  • Múzeumi éjszakázás - Gyerekeknek

Múzeumpedagógiai, tematikus foglalkozás (filmvetítés, múzeumi mesék, szerepjáték, vetélkedő, elemlámpás tárlatvezetés), ami akár múzeumi bent alvással is társulhat, hiszen a múzeum egy varázslatos hely, ahol bármi megtörténhet.

Egy jó példa: https://www.youtube.com/watch?v=WNbE8T_6oas [1]

  • Múzeumi éjszakázás - Felnőtteknek

A tematika ebben az esetben az aktív, dolgozó fiatal felnőtt és felnőtt korosztályt (23-45 évesek) célozza meg a számukra ideális időpontban (18 óra után) kezdődő változatos múzeumi programokkal.

A regisztrációhoz köthető csapatépítő program csoportoknak kínál az esti órákban humoros feladatokkal és feladványokkal megspékelt csoportos tárlatvezetést, múzeumi foglalkozást, vetélkedőt, helyszínelő vagy nyomozós játékot.

A tematikus múzeumi randevún párok tölthetnek együtt minőségi szabadidőt és töltekezhetnek: tematikus vezetések és érdekességek, esetenként pikáns információk a benevezett párok számára az intézmény történetéhez vagy gyűjteményeihez kapcsolódóan.

Egy jó példa:

A New York-i Természettudományi Múzeum már nem csak a kicsiket vonja be programjába: igazi felnőttes pizsama bulin vehetnek részt a 18 év felettiek is. A zseblámpás túra során bepillanthatnak a múzeum üres csarnokaiba is, pezsgős fogadással, háromfogásos vacsorával és élő zenével is várják az érdeklődőket. A múzeum vendégei is vihetik magukkal a fogkeféjüket, hálózsákjukat, melyet kitekerve a kékbálna hatalmas teste alatt hajthatják álomra fejüket.

Múzeumi Szünetelő (korábbi nevén: Ősz(i)re hangolva) tematikáról itt olvashat:

2016: http://mokk.skanzen.hu/osz-i-re-hangoltuk-sikeres-programok.html

 

11. Szakmai programok

A Múzeumok Őszi Fesztiváljához csatlakozó intézmények szakmai rendezvények (kerekasztal beszélgetések, konferenciák, stb.) megszervezésével is kapcsolódnak a Fesztivál üzenetéhez „Szenzációs örökség!” és a kulturális örökség kiemelt témájához. Javasoljuk például a testvértelepülések kulturális örökségére reflektáló szakmai rendezvények megszervezését.

ötletek a programszervezéshez:

  • Már működő múzeumi tevékenységének új célokkal és tartalommal való megtöltése, újjáélesztése, tagságának frissítése, új múzeumbaráti körök létrehozásának szorgalmazása, a múzeum aktív közösségeinek, egyesületeinek összefogása, valamint a várost éltető civilek és civil szervezetek tudatos bevonása a múzeumi programok megvalósításába.
  • Nyugdíjasok, önkéntesek, iskolai közösségi szolgálatot teljesítő diákok, a fiatalok és a gyermekek bevonása a tárlatvezetési feladatokba, különféle múzeumi tevékenységekbe, munkafolyamatba. A fiatalok és a gyermekek esetében az önbizalom és beszédkészség fejlesztésének igénye, az idősek körében pedig a hasznosság és a társaság iránti fokozott szükséglet motiválhatja első sorban a programokba való bekapcsolódást.

 

Sok sikert és kellemes munkát kívánunk!

 

Az Múzeumok Őszi Fesztiválját érintő kérdésekben, regisztrációval, feltöltéssel kapcsolatos problémákkal kérjük, forduljon bizalommal Vörös Mónikához a voros.monika@sznm.hu e-mail címen, vagy a +36 30 272 0234 telefononszámon hétfőtől csütörtökig 9–16 óráig, illetve pénteken 9-13 óráig.