belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

MÖF 2013 értékelése

MÖF 2013 értékelése

Az ország összes régiójából 171 múzeum 1515 programmal várta a látogatókat és a szakembereket négy héten át szeptember 30. és október 27. között a Múzeumok Őszi Fesztiválján.

A Múzeumok Őszi Fesztiválja rendezési jogára a Nemzeti Kulturális Alap pályázatát 2013-ban a Szabadtéri Néprajzi Múzeum nyerte el. A rendezvénysorozat koncepciójának, tematikáinak kidolgozását és az események lebonyolítását – 2013-ban 7. alkalommal – a múzeum egyik igazgatósága, a Múzeumi Oktatási és Képzési Központ (MOKK) végezte.

A 2013-as Múzeumok Őszi Fesztiváljának üzenete: A múzeum legyen mindenkié!

Célunk, hogy mind a szakma, mind a nagyközönség közelebb kerüljön a múzeumokhoz, mint az élethosszig tartó tanulás színhelyeihez, a múzeumokhoz, mint kutatási és tudásközpontokhoz, a múzeumokhoz, mint egy helyi közösség aktív életteréhez.
A Múzeumok Őszi Fesztiválja 2013 mind szellemiségében, mind kommunikációjában erőteljesen eltért a korábbi évek gyakorlatától.

Újdonságok a Múzeumok Őszi Fesztiválján

2013-ban nem csak 4 új témakör szerepelt első ízben a Múzeumok Őszi Fesztiválján (Tanárok Éjszakája, 16+ Múzeumi találkozások - Diákok buli előtt, Tárgydoktor rendel!, Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk és fedezd fel! – Kulturális tereink másként), de számos meglepetéssel és innovatív megoldással is készültek a rendezvény szervezői.
A 2013-as fesztivál szlogenjét – „A múzeum legyen mindenkié!” – szó szerint értették a szervezők, hiszen olyan közönséghez is szerettek volna eljutni, akiket eddig közvetlenül a korábbi fesztiválok nem szólítottak meg. Ők a pedagógusok és a tinédzserek.

A Múzeumok Őszi Fesztiválja nem csak tartalmában, de megjelenésében is megújult. A fesztivál jelképeként korábban használt levél motívum modern megjelenést kapott, és az őszhöz kapcsolható kedves kabalaállat, a süni is bekerült a grafikai elemek közé. A programtémakörök vidám, színes piktogramjai lendületes, fiatalos megjelenést kölcsönöztek a 2013-as Múzeumok Őszi Fesztiváljának.

A rendezvény kommunikációja is új irányt vett. Annak érdekében, hogy a rendezvénysorozat híre minél szélesebb körhöz eljusson, a Múzeumok Őszi Fesztiválja történetében először intenzív facebook és Google kampányt indítottunk. Ezen felül az egyik leglátogatottabb hírportál, az Origo egy hónapon keresztül programajánlókkal, cikkekkel, bannerekkel hívta fel a látogatók figyelmét a fesztiválra. A legismertebb turisztikai portál, a www.itthon.hu az összes őszi fesztiválos múzeumi programot a fesztivál idejére elérhetővé tette. A www.magyarmuzeumok.hu pedig programajánlókkal, érdekes cikkekkel tartotta fenn a látogatók érdeklődését a fesztivál végéig. Folytathatnánk még a sort további internetes megjelenésekkel, rádiókkal, napilapokkal, hetilapokkal, amelyek lelkesen vállalták a rendezvény folyamatos kommunikációját.
A fesztivál honlapja is újjászületett: a www.oszifesztival.hu programkereső oldal olyan menüpontokkal is kiegészült, amelyek még érdekesebbé tették a fesztivált a látogatók számára: háttér információk, játékok, pályázatok és mini webáruház is helyet kapott a honlapon.
A honlap a múzeumok számára is újdonsággal szolgált: 2013-ban először önállóan szerkeszthették a www.oszifesztival.hu honlapra feltöltött programjaikat, ezzel biztosítva, hogy a látogatók mindig az aktuális információkhoz juthassanak.

A fesztivál kommunikációjának sikerében nagy szerepe volt a programban résztvevő múzeumok kommunikációjának is. Korábban a múzeumok rendezvényeit a látogatók csak az országos terjesztésű, de korlátozott példányszámú Múzeumok Őszi Fesztiválja programfüzetből és a kevés számú fesztivált hirdető általános plakátokon keresztül ismerhették meg. 2013-ban a kinyomtatott programfüzet mellé készültek olyan plakát és szórólap sablonok, amelyek az Őszi Fesztivál arculati elemeit tartalmazták, és minden múzeum önállóan szerkeszthette a program leírás részét, ezzel lehetőséget adva arra, hogy a saját programjaikat egységes arculattal hirdessék.

Múzeumpedagógiai Évnyitó

A Múzeumok Őszi Fesztiváljának központi nyitó nagyrendezvénye szeptember 30-án az immár 11. alkalommal megrendezett Múzeumpedagógiai Évnyitó volt, „16+ Célkeresztben a múzeumok” címmel, melynek a Magyar Nemzeti Múzeum adott otthont. A rendezvény sikerét mutatja, hogy a 300 fős díszterem zsúfolásig megtelt.

2013-ban az Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó tematikája szorosan kapcsolódott a Múzeumok Őszi Fesztiválja egyik kiemelt célcsoportjához, a 16+ korosztályhoz (a felvételihez közelálló diákok és felsőoktatási intézmények hallgatóihoz), ezért olyan előadókat kértünk fel a konferencián való közreműködésre, akik jelentős szakmai tapasztalattal és ismeretekkel rendelkeznek e korosztályról.
Szokás szerint az Országos Múzeumpedagógiai Évnyitón került sor a legújabb, korszerű múzeumpedagógiai kezdeményezések elismerésére, a Múzeumpedagógiai Nívódíjak átadására. A díjazottakról bővebb információ itt olvasható.

Ugyancsak ezen a rendezvényen, – de 2013-ban először – került sor a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum által alapított Múzeumpedagógiai Életműdíj odaítélésére, melyet olyan, a múzeumpedagógia területen dolgozó, több évtizede a pályán lévő szakember kaphatott meg, aki saját múzeumi keretein túlmutató, kimagasló szakmai eredményeket ért el. Az életműdíjat a kuratórium döntése alapján 2013-ban dr Vásárhelyi Tamás a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa érdemelte ki.

Az Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó meghívója és programja itt tekinthető meg, az elhangzott előadások anyaga innen letölthető.

A 2013. évi programok értékelése

2013-ban a Múzeumok Őszi Fesztiválja alkalmából 94 településen 170 múzeum összesen 601 féle programmal várta az érdeklődőket. A programok száma összesen 1515 volt.

A Múzeumok Őszi Fesztiváljához kapcsolódott települések száma:

Közép-Magyarország és Budapest

9

Észak-Magyarország

14

Észak-Alföld

22

Dél-Alföld

11

Dél-Dunántúl

15

Közép-Dunántúl

10

Nyugat-Dunántúl

13

Összesen

94 település

Programok

2013-ban a Múzeumok Őszi Fesztiválja programjai nyolc témakör köré szerveződtek, melyek közül 7 szólt a nagyközönségnek és egy volt szakmai. Sok múzeum szervezett konferenciát, információs napot, műhelygyakorlatot annak érdekében, hogy szakmai tevékenységét, tudományos munkásságát megismertesse, vagy összehozza a kulturális és oktatási szakembereket.

Közönségprogramok
A múzeumi szakma valamennyi területét érintő témák a múzeumi programpaletta sokszínűségét jelzik, és ezáltal egy szélesebb látogatói kör megszólítására, bevonására, érdekeltté tételére nyílt lehetőség a programsorozat időszakában.

Kiemelt program:

"A lámpás én vagyok" Tanárok éjszakája Újdonság

A pedagógusok számára külön (kiemelt) programmal készültek a múzeumok: a Tanárok Éjszakája rendezvénnyel. Soha ilyen nagyszabású kezdeményezés nem volt még Magyarországon, mint amelyre október 11-én készültek a múzeumok: az ország számos településén egy időben tárták ki kapuikat a tanárok, tanítók, óvodapedagógusok előtt, hogy bemutassák, hogyan lehet szórakoztatva tanítani egy iskolán kívüli helyszínen, a múzeumban a diákokat.

Alkossunk együtt! A Nagy Rajzolás

A magyar múzeumok először 2009-ben csatlakoztak a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében a nemzetközi kampányhoz, majd egy év kihagyás után 2013-ban ezt ismét megtehették. A Kampány a Rajzolásért (The Campaign for Drawing) londoni szervezet évente más-más témát ajánl a résztvevőknek, 2013-ban "Draw tomorrow!" azaz "Rajzold meg a holnapot!" volt az akció jelmondata.

16+ Múzeumi találkozások Diákok buli előtt Újdonság

A középiskolás korosztály megnyerése a múzeumok számára talán a legnehezebb feladat. Nem véletlen, hogy a 11. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó központi témája is a fiatalokhoz kapcsolódott (16+ Célkeresztben a múzeumok). A 16+ Múzeumi találkozások programmal a múzeumok kiállításaikat rendhagyó bemutatókkal, sporttal, zenével, interaktív programokkal tették vonzóvá a fiatalok számára.

Tárgydoktor rendel! Újdonság

A program célja, hogy a kiállítási tárgyakat más oldalról is megismerjék a látogatók: bepillanthassanak a „lelkükbe”, megismerjék történetüket, ezáltal a korábban személytelen tárgyakból „személyes ismerősök” váljanak.

Csak itt, cak most! Pincétől a padlásig

Ez a rendezvény alkalmat adott arra, hogy betekinthessünk a múzeumok, tájházak és más kulturális intézmények kulisszatitkaiba, megismerjük, sőt bekapcsolódhassunk a múzeumokban zajló munkákba.

Múzeumok délidőben – Kultúrmorzsa, kultúrkorty, kulturális terefere

A program elsődleges célja a kapcsolatfelvétel volt: a múzeumok a közelükben található különféle intézmények, cégek dolgozóinak, környékbeli nyugdíjasoknak, kismamáknak, egyetemi hallgatóknak ebédidőben rövid, 20-30 perces mini programot szerveztek.

Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk és fedezd fel! – Kulturális tereink másként Újdonság

A Múzeumok Őszi Fesztiválja történetében eddig két alkalommal, 2006-ban és 2007-ben kapcsolódott a programsorozat az Építészet Hónapjához. Ez akkoriban azt jelentette, hogy a két rendezvény kölcsönösen szerepelt hirdetéssel egymás kiadványaiban. Arra azonban eddig még nem volt példa, hogy egy egész tematika kapcsolódjon az Építészet Hónapjához, és ehhez a múzeumok külön programmal csatlakozzanak. A program kilépett a múzeum zárt falai közül, segítségével egy-egy település, vagy városrész kulturális, épített és természeti értékeire hívták fel múzeumi szakemberek a résztvevők figyelmét.

A Múzeumok Őszi Fesztiválja programfajtáinak 50 %-át ingyenesen hirdették meg a múzeumok.

1. ábra

MÖF 2013 értékelése

Célcsoportok és programok értékelése

A Múzeumok Őszi Fesztiválja 2013 kiemelt célcsoportjai:

1. Pedagógusok, tanárok
2. Középiskolások, fiatal felnőttek
3. 60+ generáció

A programjaik szervezésénél a múzeumok maximálisan figyelembe vették ajánlásainkat: a kiemelt célcsoportok számára szervezték a lögtöbb programot.

2. ábra

MÖF 2013 értékelése

Az ábra azt mutatja, hogy a múzeumok az egyes programjaiknál mely célcsoportokat jelöltek meg. Egy programhoz több célcsoportot is megjelölhettek.

A következő ábra azt mutatja, hogy a kiemelt témakörökön belül hány programtípust szerveztek a múzeumok. A kiemelt programok mellett jelöltük, hogy elsődlegesen mely célcsoportnak szóltak.

3. ábra

MÖF 2013 értékelése

A pedagógusokat szólította meg a legtöbb programtípus, összesen 147 (Tanárok Éjszakája – 93 programtípus és Szakmai programok – 54 programtípus). Kifejezetten középiskolásokat megcélozva (16+ múzeumi találkozások – diákok buli előtt) 53 programtípus szerepelt a Múzeumok Őszi Fesztiválja kínálatában. A látogatószámot vizsgálva egyértelmű a siker: a 6565 látogatóval a nyolc programtípusból a 4. leglátogatottabb lett! A nyugdíjasok megszólítására több program témakör is vállalkozott, de a Múzeumok délidőben volt az, amely a hétköznap napközbeni időpont miatt elsődleges célcsoportjának tekintette őket. A múzeumok 70 Múzeumok délidőben programtípussal várták az időseket.

A következő két ábra a látogatószámot mutatja az egyes témakörökhöz rendelve.

4. ábra

MÖF 2013 értékelése

Ez a diagram ezért csalóka, mert a témakörhöz szervezett programok száma valamennyire befolyásolja a látogatószámot is. A 3. ábrán például kiolvasható, hogy a Pincétől a padlásig témakörre szerveztek a legtöbb programot - 107 - a múzeumok, ezért a magas látogatószám nem meglepő. Pontosabb képet kapunk a programok sikerességéről, ha megnézzük az átlag látogatószám adatokat a következő ábrán.

5. ábra

MÖF 2013 értékelése

Az ábra jól mutatja, hogy a legmagasabb látogatószámot hozó közönségprogramok a "Pincétól a padlásig", a "Nagy Rajzolás", és a "16+ Diákok buli előtt". Ha az adatokat összevetjük a 3. ábrával, látható, hogy a múzeumok a legtöbb programot, 107-t, a "Pincétől a padlásig" programtípus köré szervezték, és a "Nagy Rajzolás" témakört is 70-en választották. Mindkét témakör beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A "16+ Diákok buli előtt" témakörrel ellenben óvatosak voltak a múzeumok: mindössze 53 féle programot kínáltak a középiskolásoknak. A magas részvételi arány azonban - átlag 123 fő/program - egyértelműen azt jelzi, hogy érdemes több programot szervezni ennek a korosztálynak.

MÖF 2013 értékeléseA Tanárok Éjszakája kiemelt program tanulságai

A Tanárok Éjszakája program 3193 pedagógust vonzott aznap este a múzeumokba, így elérte célját, hogy a tanárok minél szélesebb körével megismertesse a múzeumok múzeumpedagógiai kínálatát. A program a sajtó érdeklődését is felkeltette: csak az interneten 103 cikk foglalkozott a témával.
Ha a témakör egy múzeumra jutó átlag látogatószámát vizsgáljuk, az átlag 34 fő pedagógus nagyon jó eredmény. A múzeumok beszámolóiból kitűnik, hogy voltak, akik 5-10 látogatót fogadtak aznap este, míg mások akár 100 pedagógust is tudtak mozgósítani. (Egy kisebb település múzeumánál, vagy egy kis múzeum esetében 10 pedagógus elérése is szép eredmény). A programok sikerességéhez több tényező is hozzájárult. A KLIK tankerületi igazgatóinak felkérése a rendezvényen való szereplésre, pedagógusok, tantestületek személyes megkeresése és meghívása, pedagógusok bevonása a szervezésbe, egymás közelében elhelyezkedő múzeumok összefogása és közös program ajánlata, a múzeum több tantárgyhoz kapcsolhatóságának bemutatása, rendhagyó kommunikáció. A legsikeresebb programok rövid összefoglalója itt olvasható.

A Tanárok Éjszakája programnak gyenge pontja az óvodapedagógusok megszólítása volt. Bár a központi kommunikációban hangsúlyoztuk, hogy a Tanárok Éjszakája az óvodapedagógusoknak is szól, a program címe miatt sok óvodapedagógus nem érezte magát megszólítottnak, ezért nem ment el a rendezvényre. Azok a múzeumok tudtak erre a programra óvodapedagógusokat bevonzani, amelyek közvetlenül felvették a kapcsolatot az óvodákkal, és személyesen ismertették a program lényegét.

MÖF 2013 értékelése

A 16+ Múzeumi találkozások kiemelt program tanulságai

A programokon a célközönség a középiskolás és a fiatal felnőtt korosztály volt, de több múzeum jelezte, hogy a fiatalabb diákok (általános iskola felső tagozat) is szép számmal megjelentek rajta. Azok a múzeumok értek el erre a programra magas látogatószámot, amelyek felvették a középiskolákkal a kapcsolatot, és csoportos látogatást szerveztek, vagy valamilyen pályázatot hirdettek a középiskolások körében. A diákok előzetes bevonása a program lebonyolításába szintén meghozta az eredményt. A program bebizonyította, hogy a középiskolás korosztályt is el lehet múzeumba csábítani, csak meg kell találni az őket érdeklő témát.

MÖF 2013 értékelése A Múzeumok Délidőben programok tanulságai

A Múzeumok Délidőben programnak kétféle kiemelt célcsoportja volt: a közelben lakó, elsősorban nyugdíjasok és a múzeumok környékén dolgozók. Bár sok múzeum csatlakozott ehhez a témakörhöz - 70 féle programot kínáltak - a látogatószám sokaknál elmaradt a várakozásoktól. A múzeumok beszámolói alapján a nyugdíjasokat sokkal inkább bevonzotta ez a program, mint a cégek dolgozóit. Azok a múzeumok számoltak be „céges” látogatókról, amelyek a programot előre egyeztetve szervezték meg az adott céggel, önkormányzati hivatallal, stb. Sok múzeum tudta kapcsolatépítésre felhasználni ezt a tematikát: többen hosszabb távú együttműködés alapjait fektették le a program után a megcélzott céggel, számos esetben pedig a fenntartóval való kommunikáció vált zökkenő mentesebbé az önkormányzati dolgozók programon való részvétel után.

MÖF 2013 értékeléseAlkossunk együtt – A Nagy Rajzolás programok tanulságai

Egyértelmű sikerprogram, bár néhányan arról számoltak be, hogy családi programként hírdetve a vártnál kevesebb látogatót értek el. Azok a múzeumok érték el a legmagasabb látogatószámot, amelyek kiajánlották iskoláknak, óvodáknak, és számukra pályázatok kiírásával tették még vonzóbbá. Sokan próbálkoztak rajztanárok bevonásával a szervezésbe, de a környékbeli települések, a helyi civil szervezetek, intézmények bekapcsolása is eredményes volt. A sikerhez az is hozzájárult, ha a programot nem csak a múzeum zárt falai között bonyolították le, hanem kivitték az utcára. Ez a kitelepülés jelenthette a múzeumi előtti utcarészen való alkotást, de végződhetett a program szabadtéri kiállítással is. A program fő támogatója, az ICO Zrt. írószercsomagjainak köszönhetően a múzeumok számára a MOKK biztosítani tudta mind a nyereményeket, mind a helyszínen használatos rajzeszközöket.

MÖF 2013 értékeléseSétálj, gyalogolj, bringázz és fedezd fel! – Kulturális tereink másként tanulságai

A múzeumok visszajelzését tekintve ez volt az év pozitív meglepetése a látogatói fogadtatást illetően. A program speciális jellege miatt sok múzeum korlátozta a programra jelentkezők számát és előzetes regisztrációhoz kötötte a részvételt, ezért ennél a programnál a látogatószámból nem lehet kiolvasni a valós igényt. Sikeres volt az is, amikor a kulturális városfelfedezést jeles naphoz kötötték (Aradi vértanúk napja), lelkes és helyi szinten ismert / elismert lokálpatriotákat hívtak idegenvezetőnek, vagy rendhagyó közlekedési eszközt vetettek be (szekér, italbringa).Több múzeumban a túljelentkezés miatt plusz programidőpontokat kellett beiktatni, és azok létszáma is mind betelt. Több iskola is volt, amely a programot az Őszi Fesztivál keretein túllépve beépítette a helyi tanrendbe, ezzel rendszeresítve a kulturális városfelfedezést. A program sikere annak köszönhető, hogy újszerű formában, a múzeum falai közül kilépve szólította meg közönségét.

MÖF 2013 értékelése Tárgydoktor rendel! program tanulságai

Ezt a tematikát ajánlották legkevesebb formában: mindössze 37 múzeum vállalta fel. Ha az átlag látogatószámot nézzük (70 fő/ program) a témakör az alsó középmezőnyben szerepelt. Sok helyen pozitív volt a látogatói fogadtatás, de akadtak olyan múzeumok is, amelyek programján nem jelent meg látogató. Ez a programtípus nem volt tipikus közönségprogram, egy szűkebb réteget érdekelt, illetve a személyes tanácsadás miatt a restaurátorok részéről időigényes, és szokatlan tevékenység volt. A magas látogatószámot elérő múzeumok visszajelzései alapján a program varázsa pont ez a személyes, kitüntetett figyelem volt. Ez a program hosszabb távon hozhat eredményeket: nem tömegkommunikációs eszközökkel, hanem a látogatóra irányuló kitüntetett figyelemmel próbál kötődést kialakítani, ezáltal a látogatókat a múzeumba vonzani.


MÖF 2013 értékelése Csak itt-csak most – Pincétől a padlásig

Évek óta klasszikus sikerprogram. A látogatókat érdeklik a kulisszatitkok, vonzó számukra a színfalak mögé betekinteni. Amelyik múzeum felvette a programkínálatába, biztos látogatókra számíthatott. Ez a programtípus vonzotta a legmagasabb látogatószámot mind abszolút értékben, (15094 fő) mind az egy programra eső átlag látogatószám (141) tekintetében. A beszámolókból úgy tűnik, hogy a sajtó ingerküszöbét is leginkább ezzel a programmal lehetett áttörni.

Szakmai programok tanulságai

A szakmai programok igen széles palettán mozogtak: a konferenciáktól kezdve az információs napon keresztül a tudományos tanácskozásokig sokféle rendezvényt tarottak a múzeumok. Ezek általában a megcélzott közönséget el is érték, a kívánt látogatószámot meghozták.

Témakörhöz nem kapcsolható programok

Több múzeum szervezett olyan programokat a Múzeumok Őszi Fsztiválja idején, amelyet nem kapcsoltak hozzá egyetlen megadott témakörhöz sem. Ezek legtöbbje kiállítás megnyitó, vagy családi program volt.

Múzeumi tevékenységek

Érdekes megvizsgálni, hogy a múzeumba látogató közönségnek milyen fajta tevékenységeket kínáltak a programokon belül.

6. ábra

MÖF 2013 értékelése

Örvendetes látni, hogy a múzeumok milyen sokrétű tevékenységi formával várták a látogatókat a Múzeumok Őszi Fesztiválja idején. Már nem csak tárlatvezetésben gondolkodtak, a különféle múzeumi foglalkozások (múzeumpedagógiai foglalkozások, rendhagyó műhelyfoglalkozások, kézműves foglalkozások, stb.) szinte az összes múzeum kínálatában szerepeltek. A közönséggel való párbeszéd igényét jelzi a kötetlen beszélgetések nagy száma: legtöbb múzeum a pedagógusoknak kínálta fel ezt a lehetőséget (Tanárok Éjszakája és szakmai programok keretében), de szép számmal akadtak, akik a közönséggel is keresték a párbeszédet (elsősorban a 16+ Múzeumi találkozások és a Múzeumok délidőben programoknál alkalmazták)

Múzeumok Őszi Fesztiválja – kommunikáció

Az országos rendezvénysorozat időszakában 12158 megjelenés volt a médiában és 25886 címre ment ki hírlevél.

Sajtómegjelenések

Online

11278

Írott sajtó

526

Rádió

237

TV

117

Összes média megjelenés

12158

Hírlevél

25886

A Múzeumok Őszi Fesztiválja támogatók

Magyar Turizmus Zrt, Magyarmuzeumok.hu, Az Építészet Hónapja 2013., Origo, Fidelio, Klassik Rádió, Jazzy Rádió, Metropol, Magyar Katolikus Rádió, Civil Rádió, Modern Iskola
Kiemelt partner: ICO Zrt (A Nagy Rajzolás program támogatója)

Partneri megállapodás keretében kapott hozzájárulás értéke: 8.095.076 Ft.
A médiapartnerek hirdetési lehetőséget ajánlottak fel, míg az ICO Zrt a Nagy Rajzolás programban résztvevő múzeumokat támogatta ICO írószercsomagokkal, valamint biztosította a központilag szervezett, iskoláknak és a nagyközönségnek szóló rajzversenyek díjait.

A megújított www.oszifesztival.hu honlap eredményei
• látogatottsága másfél hónap alatt: közel 20.00 egyedi látogató
• Felhasználóbarát honlap minősítés

MÖF 2013 értékelése

A Múzeumok Őszi Fesztiválja facebook oldalának rajongói táborát is jelentősen megnöveltük
2010: 290 új követő
2012: 434 új követő
2013: 669 új követő

Következtetések

A Múzeumok Őszi Fesztiválja 2013 újításai meghozták a kívánt eredményt mind a látogatószámok, mind az ismertség növelése tekintetében.

A látogatók és a résztvevő intézmények számának alakulása a 2006-2013 közötti időszakban

Megnevezés

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012*

2013**

Múzeumok száma

49

75

110

160

168

171

96

170

Programok száma

300

410

625

997

1019

1 496

450

1515

Látogatók száma

25 556

121 630

92 598

131 010

132 149

132 900

Nincs adat

121786

forrás: SZNM MOKK (* A 2012-es adatok forrása: internet, kultúra.hu oldalon megjelent cikk)
** 2006-2012-ben hat hétig tartó programsorozatot 2013-ban 4 hetesre csökkentettük.

A 2013-as látogatói adatokat a 2011-es adatokkal összehasonlítva jelentős növekedést értünk el: az egy napra eső látogatószám 2011-ben 3003 fő, míg a 2013-as egy napra eső látogatószám 4349 fő.

Bár a múzeumok üdvözölték, hogy 2013-ban két héttel rövidebb ideig tartott a fesztivál, ezáltal jobban tudták erőforrásaikat koncentrálni, azonban a Márton napi programok kikerülése a fesztivál időintervallumából megnehezítette a munkájukat (kommunikáció, látogatók elérése).

A múzeumok felől érkezett jelzések szerint évek óta gondot jelent számukra, hogy vannak olyan programjaik, amelyeket nehezen tudnak tematikákhoz sorolni, ezért ezek kommunikációja nagyon nehéz számukra (vagy beleerőltetik egy témakörbe, ami félrevezeti a potenciális látogatót, vagy nem kötik témakörhöz – és felvállalják, hogy nem tudják az Őszi Fesztivál részeként kommunikálni).

A Tanárok Éjszakája program felkeltette mind a sajtó, mind a pedagógusok érdeklődését, ezért tovább szélesítve a kört (óvodapedagógusok intenzívebb bevonásával) folytatni kell a kezdeményezést. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ bevonásával tudnánk azt elérni, hogy a pedagógusok teljes köréhez eljusson a fesztivál híre.

A 2013-ban bevezetett, múzeumoknak szóló újítások beváltották a hozzájuk fűzött reményeket.
Azzal, hogy a programokat a www.oszifesztival.hu honlapra a múzeumok maguk töltik fel és frissítik, biztosítani tudtuk a honlapon található információk folyamatos aktualitását. Ez a megoldás a múzeumoknak is tetszett. Az egységes arculat szerint kidolgozott, a honlapról letölthető plakát és szórólapsablonok jelentősen megkönnyítették a múzeumok munkáját, ezért örömmel fogadták. A múzeumok 2/3-a használta ezeket a sablonokat. Ezzel a fesztivál egységes kommunikációjához jelentősen hozzájárultak. A partneri megállapodások keretében kapott 8 millió Ft értékű kommunikációs felület jelentősen hozzájárult a fesztivál ismertségének növeléséhez. A kommunikációs eszközök közül a Google Adwords kampány hozta a legjobb eredményeket, ezért ennek kiterjesztése és a social média eszköztárának még szélesebb körű alkalmazása mindenképpen hasznos lehet.


Ezúton is köszönjük az NKA támogatását, amellyel lehetővé tette a Múzeumok Őszi Fesztiválja megrendezését.