Az országban Vasvár nevű központokkal két vaskohászati régió bontakozott ki az északi-, és a nyugat-magyarországi területen. A pavilon az avarok, a honfoglaló magyarok és az Árpád-kor jellemző bucakemencéit mutatja be egy műhelygödörben. A rendszerint külszíni gyűjtésből származó, vas-oxid tartalmú ún. gyepvasércet (lápércet, tóércet) bucakemencékben, a korai időkben esetleg olvasztógödrökben közvetlenül fémes vassá olvasztották (redukálták). A keletkezett fémes vas nem olvad meg, így olyan alacsony marad a karbontartalma, hogy később alakítható, kovácsolható lesz. Ez az ún. bucaeljárás .
A kiszárított kohókat először faszénnel töltötték, illetve fűtötték fel, majd több adagban előpörkölt vasérc és faszén keverékét adagolták felülről a süllyedő elegyoszlopra. Az égéshez szükséges levegőt kézi fújtatóval, a kohóba agyagfúvókán át bevezetve biztosították. A 8-10 órás folyamatos fújtatás alatt a medence 1100-1350C-os hőmérsékletén az olvadt salak nagyrészt elkülönül, kifolyathatták azt a kemencéből. A kialakult izzó fémes vasszemcsék ún. bucává hegedhettek össze. Amikor a korabeli kohász úgy ítélte, hogy elkészülhetett a buca, a megnyitott mellnyíláson keresztül fogóval kiemelte azt a kohóból.

Ózdi gyártörténeti kiállítás