belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Múzeumok a völgyből a jövőbe - avagy fognak-e szoftvert gyűjteni a múzeumok?

Múzeumok a völgyből a jövőbe - avagy fognak-e szoftvert gyűjteni a múzeumok?

Rögtön az első napon a jövő múzeumáról szóló kerekasztal beszélgetéssel nyitott az idén 25. jubileumát ülő Művészetek Völgye egyik innovatív helyszínén, a Design Terminalban üzemelő DT Café, mely a 10 napos fesztivál ideje alatt délutánonként designerek, tervezők, kreatívipari vállalkozók illetve intézményvezetők és politikai döntéshozók „mindennapokban valószínűtlen” találkozásainak és eszmecseréjének adott otthon.

A múzeumi vonalat az eredeti program szerint Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója képviselte, ám a tervhez képest bővült a kör, hiszen a Ponton Galéria kurátorát, Halasi Ritát a Néprajzi Múzeum etnográfus kurátora, Frazon Zsófia váltotta. A másfél órás beszélgetést, melyen Cosovan Attila, a Co&Co Communication ügyvezető igazgatója, egyben a MOME tanára is aktívan részt vett, Szemerey Samu, a Design Terminál tanácsadója moderálta.

Múzeumok a völgyből a jövőbe - avagy fognak-e szoftvert gyűjteni a múzeumok?
Cosovan Attila, Cselovszki Zoltán, Frazon Zsófia és Szemerey Samu

A jövő múzeumának szempontjait körüljárni igyekvő brainstormingot indító kérdések – mi indította el a megújulást, honnantól datálhatók a múzeumi szcénát érintő változások; hol lehet elhelyezni a mai múzeumi palettán az Iparművészeti Múzeumot; mit jelentett a design „akkor és most” – az eltérő területekről érkező megszólalók helyzetbe hozására és egyben a laikusabb érdeklődök témára hangolására is alkalmasak voltak. Frazon Zsófia felvázolta, hogy az önreflexivitás, a kritika, az irónia és a társadalmi illetve politikai kérdések felé nyitni képes múzeum Európában már a 60-as években a színre lépett, Magyarországon mindez ’89 után kezdődött el. Cselovszki Zoltán a „minden vehető, ehető, átélhető” elvének - a kortárs gasztro és design felé elmozduló iparművészeti gyűjtemények - térnyerését emelte ki, a rekonstrukció és a misszió újra fogalmazása előtt álló Iparművészeti Múzeum esetében pedig azt hangsúlyozta, hogy a világon másodikként alapított és ezért világszerte elismert intézmény itthon a kívánatosnál alulpozícionáltabb.

Múzeumok a völgyből a jövőbe - avagy fognak-e szoftvert gyűjteni a múzeumok?


Cosovan Attila arra hívta fel a figyelmet, hogy a folytonosság a jellemző, minden kornak a kreatívok a saját koruk problémáira adtak választ a designtermékeik révén, továbbá, hogy a valóban nyitott múzeumnak már nem az a tétje, hogy egy-egy kiállított műtárgy/alkotás előtt szabadon lehessen vitatkozni a múzeumi térben, hanem, hogy a diskurzus virtuálisan is kiterjeszthető legyen.

Múzeumok a völgyből a jövőbe - avagy fognak-e szoftvert gyűjteni a múzeumok?

A progresszió jegyében terítékre kerültek olyan érzékenyebb témák is, mint az egyre inkább specializálódó múzeumi szakma ellenében zajló intézményi összevonások, az évtizedekre úgy felejtett és anakronisztikussá kövült állandó kiállítások indokolatlansága, illetve az általuk okozott kényelmetlen/lehetetlen helyzetekből való kilábalás lehetséges módozatai, továbbá a látogatóval kialakítandó direktebb kapcsolat igénye és formája (szelektált és lényeglátóbb információátadás interaktívabb módon). Elhangzott a látogatószám növekedés kényszerével szemben az interakciók számának, mint indikátornak a fontossága és a presztízs kiállítások helyett az analitikus kiállítások szükségessége. Frazon Zsófia egy műanyag gyermekmotor esete kapcsán felhívta a figyelmet a hétköznapi emberek tapasztalataiból építkező tudás és az életszerűtlenné merevedett hagyományos gyűjteményi struktúra szembenállásából adódó konfliktushelyzetekre.

Természetesen nem hagyták figyelmen kívül a megszólalók, hogy az elmúlt években a múzeum a tudomány templomából egyfajta rekreációs térré változott, s ez a látogatói fordulat a múzeumi gyűjteményeken is érezteti hatását, "jelentéktelennek tűnő" tárgyak kerülnek előtérbe, a tárgynál lényegesebbé válik maga a kontextus, a látogatónak a tárgyhoz kapcsolódó személyes története.

Múzeumok a völgyből a jövőbe - avagy fognak-e szoftvert gyűjteni a múzeumok?

A flexibilitás volt a másik jellemző vonás, amit a meghívottak kiemeltek: a jövő múzeuma fluid intézmény és aktív tér, állandóan alakul, rugalmas tereivel reagál környezete igényeire. Cselovszki Zoltán hangsúlyozta, hogy a tervezett átalakulást az Iparművészeti Múzeum esetében is egy belső, szervezeti átalakulásnak kell megelőznie, megalapoznia. Frazon Zsófia ehhez kapcsolódóan kiemelte, hogy a továbblépéshez a gyűjtemények kritikai feldolgozása és az ehhez szükséges „leülepedési idő” is elengedhetetlenül szükséges. A kisgyűjtemények esetében – legyen szó gyufacímkétől a szofvergyűjteményig - nagy szüksége van a múzeumoknak az olyan specialistákra, akik megalapozott tudásuk révén képesek a korszerű, jövőre fókuszáló gyűjteménykezelésre, nélkülük további fejlesztésre alkalmatlan zárványok jöhetnek létre. A moderátor itt jegyezte meg, hogy mindez a múzeumi online kommunikációjára is igaz, egy múzeumi honlap „kulturális táj”, amiben otthonosan kell(ene) mozogjanak a múzeumi emberek, különben könnyen belesétál a múzeum a külsős beszállítók által pályázati forrásokból határidőre fejlesztett, de gyorsan avuló, nehezen fenntartható termékek csapdájába.

Múzeumok a völgyből a jövőbe - avagy fognak-e szoftvert gyűjteni a múzeumok?


Az egyik kérdést intéző néző felvetésére szó esett arról is, hogy a felsőoktatás milyen módon kapcsolódhat a jövő múzeumának kimunkálásához. Cosovan Attila velős reagálása szerint olyan lesz a jövő múzeuma, amilyen a jövő oktatása, azaz nem a múzeum adja meg a „briefinget” a felsőoktatás felé, hogy milyen képzésekre és szakemberekre lenne szüksége. Frazon Zsófia a kérdéshez kapcsolódva egy magyarországi museum studies tanszék hiányát emelte ki és a Magyar Képzőművészeti Egyetemen indított, hiánypótlónak számító kortárs művészetelméleti és kurátori ismeretek mesterképzési szakot említette meg.

Egy másik nézői kérdésre – a kis vidéki magángyűjteményekkel mit lehet kezdeni a jövőben – válaszolva a hozzászólók egyet értettek abban, hogy szükség van az ilyen formákra is, ugyanis ezek olyan szociális terek, közösségépítő helyek lehetnek, melyek a helyi társadalom saját igényeire reagálnak, segíthetik a múzeumba járást fellendíteni, nem is beszélve arról, hogy egyes magángyűjtők olykor a múzeumi szakalkalmazottakat is kenterbe verő speciális tudással rendelkeznek.