belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Múzeumok éves munkatervéhez szükséges szakmai mutatók


51/2014. (XII. 10.) EMMI rendelet



A Magyar Közlöny 2014. évi 171. számában megjelent a múzeum, valamint az országos szakkönyvtár és a megyei könyvtár éves munkatervéhez szükséges szakmai mutatókról szóló 51/2014. (XII. 10.) EMMI rendelet (23977-23983. oldal)

A rendeletben foglaltakat77 a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításaként, 2014. január 1-jétől hatályos 100. § (3) bekezdésének b pontja alapján szükséges végrehajtani.

A rendelet a kihirdetését követő 30. napon belül (azaz 2015. január 9-én) lép hatályba, a benne meghatározott szakmai mutatókat (a múzeumokra vonatkozóan ezeket az 1. számú melléklet tartalmazza) a 2015. évi munkatervben kell először alkalmazni.

A rendelet az alábbi linkről közvetlenül elérhető:
http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK14171.pdf


I. Szolgáltatási feladatok

1. Közönségkapcsolatok:
a) Közművelődési rendezvények és a rendezvények résztvevőinek száma
b) A hátrányos helyzetűeket (kiemelten a romákat), valamint a fogyatékkal élőket célzó, a társadalmi
együttélést és a felzárkózást elősegítő programok és a programok résztvevőinek száma
c) Nemzetiségi közösségi identitást erősítő programok és a programok résztvevőinek száma
d) Ismeretterjesztő előadások és a résztvevők száma
e) Ismeretterjesztő kiadványok száma, példányszáma és a hasznosított példányok száma
f ) Önkéntesek és az általuk ledolgozott munkaórák száma

2. Köznevelési hasznosítás:
a) A gyűjteményre és a kiállításokra alapozott múzeumpedagógiai foglalkozások és a foglalkozások
résztvevőinek száma, a honlapon elérhető múzeumpedagógiai foglalkozások száma (kiemelten
a kerettantervhez illeszkedő foglalkozásokra)
b) Múzeumpedagógiai kiadványok száma, példányszáma és a hasznosított példányok száma
c) Iskolai tehetséggondozást segítő programok és a programok résztvevőinek száma
d) A korai iskolaelhagyás csökkentését segítő programok és a programok résztvevőinek száma
e) Iskolai közösségi szolgálat kapcsán köznevelési intézményekkel kötött megállapodások száma,
az iskolai közösségi szolgálaton résztvevő diákok és az általuk a múzeumban eltöltött órák száma

3. Oktatási tevékenység:
a) Felsőoktatási tevékenységben oktatóként résztvevő munkatársak száma
b) Felnőttoktatásban oktatóként résztvevő munkatársak száma
c) A múzeum által akkreditált képzések és a képzések résztvevőinek száma

4. Hozzáférés:
a) Kutatószolgálatot igénybe vevő kutatók és a kutatási alkalmak száma
b) Múzeumi könyvtár könyvtárhasználóinak száma és a múzeumi könyvtárlátogatások száma
c) Honlap-látogatások száma

5. Módszertani szolgáltatások:
a) Szaktanácsadások száma (műtárgyvédelmi és állományvédelmi, gyűjteménykezelési, digitalizálási,
valamint múzeumpedagógiai és közönségkapcsolati tevékenység körében)
b) Módszertani műhelygyakorlatok száma (műtárgyvédelmi és állományvédelmi, gyűjteménykezelési,
digitalizálási, valamint múzeumpedagógiai és közönségkapcsolati tevékenység körében)


II. Kiállítási tevékenység

1. Állandó kiállítások száma és látogatószáma (a hazai és a külföldön megrendezett kiállítások szerinti
bontásban)
2. Időszaki kiállítások száma és látogatószáma (a hazai és a külföldön megrendezett kiállítások szerinti
bontásban)
3. Vándorkiállítások száma és látogatószáma (a hazai és a külföldön megrendezett kiállítások szerinti
bontásban)
4. Befogadott kiállítások száma és látogatószáma (a hazai és a külföldön megrendezett kiállítások szerinti
bontásban)
5. Virtuális kiállítások száma és látogatószáma (a hazai és a külföldön megrendezett kiállítások szerinti
bontásban)
6. A nemzetiségek anyaországában megrendezett kiállítások száma és látogatószáma
7. Összes látogatószám (a hazai és a külföldön megrendezett kiállítások szerinti bontásban)
8. Kiállításban, látványtárban, tanulmányi raktárban és az interneten bemutatott tárgyak aránya a teljes
műtárgyállományhoz képest (%)
9. Tárgykatalógusok és kiállítási vezetők száma (magyar és idegen nyelven), példányszáma és a hasznosított
példányok száma
10. Múzeumpedagógiai foglalkozással kiegészített kiállítások száma


III. Gyűjtemények gyarapítása és nyilvántartása

1. Gyarapítás:
a) Tárgyévi régészeti és őslénytani feltárások alapterületének várható nagysága (m2)
b) Az éves gyűjteményfejlesztési tervben meghatározott, egyéb gyűjteménygyarapítási alkalmak
száma
c) A régészeti és őslénytani feltárás nyomán feldolgozandó állomány nagysága (összesen és
a tárgyévben, darabszám szerint)
d) A tárgyévben feldolgozandó egyéb műtárgyállomány nagysága (összesen és a tárgyévben,
darabszám szerint)
e) Régészeti és őslénytani feltárás nyomán múzeumba került tárgyak száma
f ) Ajándékozással bekerült tárgyak száma
g) Adásvétellel bekerült tárgyak száma
h) Egyéb, az a)–g) pontokon kívül gyűjteménygyarapodással bekerült tárgyak száma
i) A gyűjteményfejlesztési tervben meghatározott gyarapodás teljesülésének aránya (%)

2. Nyilvántartás:
a) Tárgyévi gyarapodási naplóba vétel száma
b) Tárgyévi szakleltárkönyvbe vétel száma
c) Tárgyévben revízió alá vont tárgyak száma
d) Feldolgozott állomány száma (db) és aránya a teljes műtárgyállományhoz képest (%)

3. Hozzáférés:
a) Digitalizált tárgyak száma (db) és aránya a teljes műtárgyállományhoz képest (%)
b) Adatbázisban kereshető tárgyak száma (db) és aránya a teljes műtárgyállományhoz képest (%)
c) Az adatbázis használóinak száma, a használatok száma
d) Honlapon hozzáférhető tárgyak száma (db) és aránya a teljes műtárgyállományhoz képest (%)
e) Nemzetközi adatbázisban kereshető tárgyak száma (db) és aránya a teljes műtárgyállományhoz
képest (%)


IV. Tudományos kutatás
1. Kutatási témák száma
2. Hazai és nemzetközi kutatási programokban történő részvételek és a résztvevők száma
3. A múzeum által megrendezett tudományos konferenciák száma
4. Konferencián tartott előadások száma
5. A múzeum dolgozói által jegyzett, magyar és idegen nyelvű (külön feltüntetve a nemzetiségi nyelveket)
tudományos kiadványok száma (múzeumi kiadványban és külső kiadványban egyaránt)
6. A múzeum dolgozói által jegyzett, magyar és idegen nyelvű (külön feltüntetve a nemzetiségi nyelveket)
publikációk száma (múzeumi kiadványban és külső kiadványban egyaránt)
7. Kiállítási forgatókönyvek száma
8. Nyomtatásban megjelent tudományos kiadványok példányszáma (összesen) és a remittenda aránya (%)


V. Műtárgyvédelem
1. Megelőző állományvédelemre szoruló összes műtárgy száma
2. Aktív állományvédelmi kezelésre szoruló összes műtárgy száma
3. Tárgyévben megelőző állományvédelembe vont összes műtárgy száma
4. Tárgyévben aktív állományvédelmi kezelésbe vont összes műtárgy száma
5. Állományvédelmi beavatkozás alá vont és az állományvédelmi kezelést igénylő teljes állomány aránya (%)
6. Állományvédelmi felelős helyszíni bejárása (muzeális intézmények