belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Tanárok Éjszakája - sikeres programok

Szolnoki Galéria – Szolnok: 147 fő

Program címe: Csodalámpás - Tehetségek találkoznak

2015-ben is megrendezésre került a Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola „Tehetségtábor Erdélyben” elnevezésű projektje. Ebben az évben a szervezők a tehetséggondozásra hegyezték ki a rendezvényt. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat képviseletében Császár István tehetséggondozó koordinátor ismertette a megyei tehetséggondozási programot. Előadói képességét dicséri, hogy a gyerekek is csöndben és érdeklődve hallgatták a vetítettképes előadást, amiben még rövid kis feladatokat is kapott a közönség. A tavalyi év sikerén felbuzdulva a Szolnoki Galéria idén is meghívta a Tehetségtábor résztvevőit, hogy bemutatkozhassanak munkáikkal, kiállítás, vetítés, báb előadás keretében.

ÖTLET: együttműködés iskolával, előadó személye

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet - Pedagógiai Könyvtár és Múzeum – Budapest: 101 fő

Program címe: A „gondolat testvérévé emelt mozdulat”. Dienes Valéria mozdulatművészete és a reformpedagógia

A konferencia résztvevői megismerkedhettek az orkesztika élő hagyományával és az iskolai oktatásban betöltött múltbeli és jelenkori szerepével. A pedagógusok, a pedagógia szakos hallgatók és a nagyközönség kamarakiállításokat, nyitott mozdulatművészeti órát, a MOHA – Magyar Mozdulatkórus bemutatóját is megtekinthették. A konferencia Dienes Valéria felismerése – a gondolat testvéréve emelt mozdulat – a pedagógia, esztétika, pszichológia, filozófia összekapcsolásával teremtette meg a magyar orkesztikát. A konferencia előadói – sok esetben eddig publikálatlan források alapján – a mozdulatművészet történeti és esztétikai vonatkozásain kívül annak pedagógiai szempontjait is bemutatták. A reformpedagógiai kitekintés azért is aktuális volt, mert idén ünnepli születésének 100. évfordulóját az Új Iskola. A konferencián a tánctörténet és -elmélet, a pedagógiatörténet és -elmélet, és az integrált tánc- és kifejezésterápia szakemberei adtak elő.

ÖTLET: együttműködés más intézményekkel, téma aktualitása

Komáromi Klapka György Múzeum – Komárom: 77 fő

Program címe: Mészöly Gábor (író, forgatókönyvíró, dramaturg): Ami Radnótiné Gyarmati Fanni naplójából kimaradt

Mészöly Gábor (író, forgatókönyvíró, dramaturg; eredeti név: Milch Gábor) nagybátyjának felesége Gyarmati Rózsi Radnóti Miklós költő hitvesének, Fanninak a nővére volt. Fanni gyorsírással írt naplójában örökítette meg magánéletének minden részletet 1936 és 1945 között. A napló tavaly, halála után jelent meg és tett igen nagy népszerűségre szert. A komáromi Milch családnak a városban volt fatelepe, így nagybátyjának felesége is ide költözött, s itt született gyermekük, Hermina is. Hermina szülei halála után is szívesen töltötte idejét a komáromi nagyszüleinél. A családi kötelékeknek köszönhetően Gyarmati Fanni is többször járt Komáromban, utazásairól a naplójában is említést tesz. A múzeum ezért felkérte Mészöly Gábort, hogy rokonként, a naplóra reflektálva tartson egy előadást az érdeklődők számára. A vetített képes előadás nyílt, őszinte és közvetlen hangulatban telt és sok érdekes részletre derült fény Fifi néniről, Radnótiról és a házasságukról is.

ÖTLET: rendhagyó téma, előadó személye

Göcseji Múzeum – Zalaegerszeg: 60 fő

„Játszani is engedd…”

A program célja a 2015-2016. év múzeumpedagógiai programok bemutatása; a 2016. évi időszaki kiállítás beharangozója, a hozzá kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozások bemutatása; Kedvcsináló a Göcseji Múzeum új múzeumpedagógiai programjaihoz.

ÖTLET: kapcsolatépítés lehetősége, téma aktualitása

Janus Pannonius Múzeum – Pécs: 52 fő

Program címe: Marcus Aureliustól a krisztogramig

A pécsi Janus Pannonius Múzeum Régészeti Osztálya országos jelentőségű, sőt világhírű leletegyüttessel rendelkezik, de mivel 2009 óta nincs Pécs és Baranya megye római kori leleteit bemutató állandó kiállítása, így sajnos a nagyközönség előtt eddig rejtve maradtak ezek az értékek. Pécs MJV és közvetett módon a Janus Pannonius Múzeum – a Pécsi Városfejlesztési Zrt. közreműködésével – pályázati támogatásban részesült a cél megvalósítása érdekében. A 2015 májusában megnyílt kiállítás látogatói a római kori város épületei közül háromban virtuális sétát tehetnek. A 3D rekonstrukcióknak köszönhetően az egykori utcákat, épületeket, s persze a sétáló embereket az ő munkájának eredményeként látjuk igen élmény- és életszerűnek. A Múzeumok Őszi Fesztiválja során Kovaliczky Gergely régész mutatta be a tárlat anyagát egyéni olvasatában; felhasználva a 3D-s számító gépes interaktív programot is. Az előadás egyértelműen elnyerte a jelenlévők tetszését, többen szakmai kérdéseket intéztek az előadóhoz.

ÖTLET: interaktív program