belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Önként és dalolva - önkéntes munka a közgyűjteményekben konferencia, és ami mögötte van

Az önkéntességre minden eddiginél nagyobb figyelem irányul az utóbbi időkben, különösen a középiskolásokat érintő 50 órás közösségi szolgálat bevezetése óta. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évek óta sikeresen működő önkéntes programjával nem csak élen járt az önkéntesek foglalkoztatásában, de az önkéntesek felkészítésében is úttörő szerepet vállalt.

Az egyik igazgatóságának, a Múzeumi Oktatási és Képzési Központnak az irányítása alatt álló, a „Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási és képzési szerepének erősítése – Központi módszertani fejlesztés (TÁMOP-3.2.8/A-08-2008-0002) projekt keretében működő országos múzeumi koordinátori hálózat az elsők között volt Magyarországon, amelyik szorgalmazta és közreműködött a múzeumi önkéntes munka elterjesztésében, valamint önkéntesek számára szervezett képzések megvalósításában. 

Képzések önkéntesek számára

A koordinátor hálózat első önkéntes képzési programja Szegeden indult 2011-ben. A program kidolgozója Csizmaziáné Lipták Mária megyei múzeumi koordinátor, aki a Móra Ferenc Múzeumban kezdte meg az önkéntesek szervezett képzését. A 2011-es első képzés célja az volt, hogy nyugdíjasokat készítsenek fel tárlatvezetésre a múzeum kiállításaiban. A program sikerén felbuzdulva 2012-ben középiskolásoknak hirdettek hasonló képzést Szegeden és Makón azzal a nem titkolt szándékkal, hogy diákok vezetésére azonos korosztályt készítsenek fel, hiszen a fiatalok könnyebben megtalálják a hangot egymással. A program továbbfejlesztéseként a már képzett önkéntesek nyelvtudására építve az önkéntesek az egyetemen tanuló idegen ajkú diákoknak – angol, német – tartottak tárlatvezetéseket, hogy megismertessék velük a magyar kultúra egy szeletét.

2012-ben a Veszprém megyei koordinátorok nem csak a saját intézményükben, (Laczkó Dezső Múzeum), de a megye több múzeumában is indítottak önkéntes tárlatvezető képzést felnőttek számára. A felkészítés során az önkéntes jelölt megismerheti az általa választott intézmény – az ajkai Városi Múzeum és Fotó Galéria, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum, a Művészetek Háza, a zirci Bakonyi Természettudományi Múzeum, valamint a Nemesvámos határában lévő Villa Romana Baláca római kori villagazdaság – történetét, állandó kiállításait, gyűjteményeit. A résztvevők a tárlatvezetések módszertani kérdéseit országos hírű szakemberek segítségével sajátíthatják el.

2013-ban több önkéntes program is indult országszerte. A győri Rómer Flóris Múzeumban dolgozó megyei múzeumi koordinátor, Schererné Csécs Teréz a kötelező közösségi szolgálatot ellátó diákoknak szervezett önkéntes munkára felkészítő képzést, megszólítva ezzel Győr középiskolásait. A képzés során megismertetik a diákokat a tárlatvezetés alapjaival.

A Vas megyei múzeumi koordinátor, Tóth Kálmán szervezésének köszönhetően a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum a Vasi Múzeumbarát Egylettel együttműködve szabadegyetemi képzést indít azoknak a jó kommunikációs készséggel rendelkező múzeumbarátoknak, akik mélyebben érdeklődnek a múzeumi ismeretátadás iránt, sőt e területen szívesen vállalnának önkéntes munkát is. A jelentkezők a szakmai felkészítő programokon szerzett tudásukról az elismert szakemberek előtt tartott bemutató tárlatvezetés során adnak számot.

Tapasztalatcsere, konferencia

Több olyan múzeumi koordinátor is van, aki tapasztalatcsere céljából szervez információs napokat az önkénteseket foglalkoztató múzeumok számára. Bár Edit Komárom-Esztergom megyei koordinátor a Duna Múzeumban a Komárom-Esztergom megyei Önkéntes Centrummal közösen szervezett olyan programot, ahova nemcsak múzeumi és egyéb közgyűjteményi munkatársak, hanem civil szervezetek képviselői és a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai is eljöttek.

A tapasztalatcserét és az önkénteseket fogadó közgyűjtemények szakmai felkészítését szolgálja a Szabadtéri Néprajzi Múzeum „Önként és dalolva – önkéntes munka a közgyűjteményekben” című konferenciája is, melyet 2013. október 28-29-én tartanak Szentendrén, a Skanzen Igazgatási épületében. a konferencia részletes programja ITT olvasható.

 

Káldy Mária

Szabadtéri Néprajzi Múzeum

Múzeumi Oktatási és Képzési Központ

T: 26-502-530

kaldy.maria@sznm.hu

www.mokk.skanzen.hu