belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástára referensével készült interjú itt olvasható.

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástára: „Lásd, halld, érezd!” Múzeumi kultúraközvetítés fogyatékkal élők számára

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástára: „Lásd, halld, érezd!” Múzeumi kultúraközvetítés fogyatékkal élők számára

A kezdeményezés célja, hogy a siket és nagyothalló illetve a vak és gyengénlátó emberek számára is elérhetővé váljon a Tudástár nagyszerű világa, testközelből tapasztalhassák meg a természet sokszínűségét.

A rendszertani szempontú ismertetés során miután elhangzottak az egyes tárgyakról az információk a résztvevők megtapinthatták azokat, ez a gyakorlat mindkét csoportnál megvalósult. Figyelembe véve a célcsoportok speciális igényeit, épp képességeikre építve dolgoztuk ki a játékos feladatokat. Az ismertető után a vak és gyengénlátó csoport számára állathangokat játszottunk le és ki kellett találniuk melyik állat szólalt meg. A foglalkozás zárásaként mindegyik résztvevő kapott egy-egy gyógynövényes tasakot és ki kellett találnia az adott gyógynövényt és annak jótékony hatásait.

A siket és nagyothalló csoportnál az ismertetés után kettébontottuk a csoportot. Az egyik csoportnak a varázsdobozban elrejtett tárgyakat kellett felismernie a másik csapat pedig a gyógynövényes tasakokat kapta feladatul, majd cseréltek.

Nyitólap

eseménynaptár


  FEB 18
  hétfő
 
Múzeumi menedzserképzés az esélyteremtő köznevelés szolgálatában 2. hét (MM120T)
  FEB 18
  hétfő
 
Múzeumvezetési és államháztartási ismeretek 2. hét (MA30T)
  FEB 20
  szerda
 
A hálózatépítés stratégiái – olvasókör a Kassák Múzeumban II.
  FEB 20
  szerda
 
A modern háztartás születése • könyvbemutató
  FEB 21
  csütörtök
 
Digitális játékok - játékos ismeretátadás
  FEB 21
  csütörtök
 
Értékeld a látogatót! – Szakmai fórum természeti és kulturális területeken dolgozóknak
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728

FEBRUÁR

20

SZERDA

legfrissebb híreink


2019. 02. 20.
Kérdőív a kiégésről és a múzeumi mentálhigiénéről
2019. 02. 05.
Megjelent a European Museum of the Year Award felhívása!
2019. 01. 16.
Versenyben a Ludwig Múzeum az év legjobb kortárs művészeti tárlata díjért!
2019. 01. 15.
Ajánljuk a 2018. évi VII. Országos és III. Nemzetközi Múzeumandragógiai Konferencia konferenciakötetét
Magyar Múzeumok


2019. 02. 20.
Imre megnyitotta Bélát, Béla megnyitotta Imrét
2019. 02. 20.
Új szolgáltatásokkal bővült a Pulszky Társaság honlapja
2019. 02. 20.
A látogatókutatás módszerei a BGE-n
2019. 02. 20.
Búcsú Dr. Gulyás Éva néprajzkutatótól
Skanzen hírek


2018. 12. 12.
Kis karácsonyfa történelem a SkanzenBlogról
2018. 12. 12.
Skanzen és New York - kiállítás nyílik régi korok karácsonyáról
2018. 11. 16.
Nyisztor Tinka a Szennai Skanzenben
2018. 10. 18.
A mi 56-unk a Skanzenben