hírlevél
?Ha tetszett a kiállítás, a csillagra kattintva értékelheti. A kiállítást a Facebookon is ajánlhatja a Facebook Tetszik gomb segítségével. Kérjük, az oldal alján írja meg véleményét vagy tekintse meg, mások hogyan vélekedtek a kiállításról
Kovács Zoltán - Kedves Böszörmény fotókiállítás

Kovács Zoltán az 1960-as években a hajdúböszörményi művelődési központ megbízásából lett Hajdúböszörmény városának fotósa. Képei megjelentek Hajdúböszörmény város hetilapjában és kiadványaiban. Főállású munkája mellett feladata a városi események, ünnepségek dokumentálása volt. Kovács Zoltán 1960-as és 1970-es években készített felvételeit 2008-ban ajándékozta a Hajdúsági Múzeumnak. A kollekció darabjait a múzeum digitalizálta és segítségével feldolgozta. A fotótári gyűjtemény egyik leggyakrabban „mozgatott” egysége lett. Időszakos kiállításainkon rendszeresen felhasználjuk a felvételeket, emellett a legkülönbözőbb céllal, így például kiadványok számára is igényelnek tőlünk másolatokat. Gyakori a magánszemélyek, illetve más intézmények képkérése is. Kovács Zoltán fotóriporteri munkája mellett Hajdúböszörmény városképének alakulását, építészeti változását belső indíttatására kezdte el fotózni. Ezen képeiből kiállítást a IV. Országos Főépítészi Konferencia és a Magyar Fotográfia Napja programsorozatok keretében „ELFELEDETT VÁROSKÉP” címmel láthatta a nagyközönség 2009-ben. A jelen kiállításhoz a fotográfus pályájának elején készített felvételeiből válogattunk az elmúlt évtizedek böszörményi pillanataiból, társadalmi eseményeiből, történéseiből, a kor jellegzetes emberi világának szituációiból felvételeket.


Helyszín: Hajdúböszörmény, Hajdúsági Múzeum, Kossuth Lajos u. 1

Célcsoport: általános iskolások, családok, felnőttek, középiskolások, múzeumpedagógusok, nyugdíjasok, pedagógusok, szülők


Megközelítés:

 

Térkép

Címkék:

pedagógus-igazolványra szóló kedvezmény

A Hajdúsági Múzeum

szeretettel meghívja Önt,

családját és barátait

2016. április 28-án, csütörtökön

 17.00 órai kezdettel

 

  KOVÁCS ZOLTÁN „KEDVES BÖSZÖRMÉNY”

című

fotókiállításának megnyitására. 

 

Köszöntőt mond:

Szekeres Gyula, múzeumigazgató

 

 A kiállítást megnyitja:

Gargya Imre,

a Szabadhajdú hetilap újságírója

 

A kiállítás megtekinthető a Hajdúsági Múzeumban hétfő és vasárnap kivételével 2016. június 1-ig, a Kossuth Lajos u. 1. sz. alatt.



További kereséshez válasszon régiót, dátumot, kiállítást vagy közönségprogramot:

ÉV

HÓNAP

NAP

KIÁLLÍTÁSOK
KÖZÖNSÉGPROGRAMOK
KERESÉS
Határon túli kiállítások Határon túli közönségprogramok

À la carte múzeumok listája

Határon túli múzeumok

Szakképzéshez kapcsolódó múzeumi foglalkozások

Iskolai közösségi szolgálat múzeumban

Képzések pedagógusoknak, óvodapedagógusoknak, pedagógusjelölteknek

Önkéntes munka múzeumban

Ünnepekhez, jeles napokhoz kapcsolódó közönségprogramok

 

Regisztráció és szerkesztőfelület múzeumoknak

KultúrBónusz