belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Sokszínű koordinátori képzéssel indult az év

Szerzők: Knob Alexandra, Morva Gábor

Az elmúlt héten a múzeumi intézmények változó szerepét bemutató előadásokkal és a témához kapcsolódó jó gyakorlatok bemutatásával folytatódott a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú projekt koordinátori fejlesztő képzése. A négy napos országos szakmai kurzusnak a pomázi Teleki-Wattay Kastélyszálló adott otthont.

Az idei képzések sorát megnyitó fejlesztő képzés, ahogyan azt a neve is mutatja, az alapképzést elvégző, illetve már több mint egy éves gyakorlati tapasztalattal rendelkező múzeumi koordinátorok számára jött létre. Célja, hogy a résztvevőket felkészítse a magasabb szintű, mentorjellegű és helyi és szakterületi hálózatosodást támogató koordinátori munkára. A képzés első turnusa tavaly októberben volt, a másodikra pedig 2018. január 22-25. között került sor.

Érkezés a Teleki-Wattay Kastélyszállóba – a múzeumok szerepéről és a kommunikációról

Sokszínű koordinátori képzéssel indult az év

A képzést Nagy Magdolna, a MOKK mb. igazgatója nyitotta meg. A köszöntő után, a délelőtti órákban dr. Cseri Miklós, a Skanzen főigazgatója a múzeumi alapismeretekről tartott előadást.

Őt dr.Arapovics Mária követte, aki a Skanzenben jelenleg is zajló, Cselekvő Közösségek – Aktív közösségi szerepvállalás projekt szakmai vezetője. A múzeumok változó szerepvállalása című előadásában elsősorban a két projekt lehetséges kapcsolódási pontjaira hívta fel a figyelmet, valamint arra, hogy a múzeumok miként profitálhatnak a civilszervezetekkel együtt végzett munkából.

A délutáni programot Berényi Marianna, a Magyar Nemzeti Múzeum kommunikációs osztályvezetőjének előadása indította. Az első részben a résztvevők elméleti előadás keretében kaptak ízelítőt a múzeumi kommunikációs és marketing terület lehetőségeiről. A második órán a gyakorlaté lett a főszerep: a koordinátorok csoportokban készítettek kommunikációs akciótervet arra, hogy hogyan lehetne a MOKK képzéseit minél több szakmabelihez eljuttatni.

Színház a múzeum – a személyiségfejlesztésé és az önkifejezésé lett a főszerep

A második nap eseményei egymással párhuzamosan, két helyszínen zajlottak. Az egyik teremben a koordinátorok saját megyéjük múzeumi helyzetéről és múzeumuk működéséről tartottak vizsgaelőadásokat, melyeket felszabadult szakmai beszélgetések során értékeltek.

Eközben a szomszéd teremben Vollner Judit drámapedagógus tartott koordinátori kompetencia fejlesztő személyiségtréninget. A résztvevők egy rövid kommunikációs és metakommunikációs elemeket bemutató előadás után gyakorlati feladatokon tehették próbára magukat. A tréning célja a kommunikációt elősegítő kifejezések tudatossá tétele, a metakommunikációs gesztusok fontosságának megismertetése, majd a határozott, céltudatos fellépés elősegítése volt.

Sokszínű koordinátori képzéssel indult az év

A HR-től a pedagógusi szemléletmódig

Szerdán a koordinátori fejlesztő képzés második felvonását Németh Barbara oktatásszervezőnk előadása nyitotta, aki a humán erőforrás tevékenységek rejtelmeibe avatta be a jelenlévőket.

Ezt követően Káldy Mária előadása következett, amely a múzeumi szolgáltatások témáját járta körbe. Az előadás élénk beszélgetéssel folytatódott, melynek során a résztvevők saját tapasztalataikat osztották meg egymással. Érdekes tényre sikerült rávilágítani: a múzeumok nem rendelkeznek egységes elképzeléssel és terminológiával a szolgáltatások mibenlétét illetően.

Sokszínű koordinátori képzéssel indult az év

A következő szakmai blokkban Szabó Lujza koordinátorhálózati csoportvezetővel a Cselekvő közösségek mentorhálózata és a Skanzen Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága keretében működő referensi hákózat (SZKÖI) kapcsolódási pontjait, együttműködési lehetőségeit vizsgáltuk. A beszélgetés során javaslatok születtek a könyvtári szaktanácsadókkal 2018 decemberében közösen tartandó szakmai nap témájára, amit idén a múzeumi csapat szervez majd.

A délutáni blokkot Tóthné Tímár-Geng Csilla előadása nyitotta, aki pedagógus szemmel mutatta be, hogy az iskolás gyermekek kompetenciáit milyen múzeumi és múzeumpedagógiai eszközökkel lehet hatékonyan segíteni.

A csütörtöki nap záróelőadását Mayer József, az Oktatás utató és Fejlesztő Intézet munkatársa tartotta, aki elsősorban a nemzetközi és hazai köznevelési stratégiákat, valamint a projektet megelőző kutatások eredményeit állította középpontba. Az általa ismertetett adatok szerint az utóbbi években megnőtt a korai iskolaelhagyók száma, melynek csökkentése a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú projekt egyik fő célkitűzése.

Kulisszatitkok és hátrányos helyzetű csoportok

Péntek reggel Bárd Edit előadása indította a programot. Érdekes kulisszatitkokkal és módszerekkel ismerkedhettünk meg, amelyekkel a múzeumpedagógiai foglalkozásokat még színesebbé tehetjük.

A négynapos programot Molnár József, a Skanzen múzeumpedagógusának előadása zárta, aki a hátrányos helyzetű csoportokról, a velük kapcsolatos múzeumpedagógiai lehetőségekről, valamint saját személyes tapasztalatairól beszélt. A hazai példák sorában szó esett a Skanzenben folyamatosan zajló, kifejezetten a hátrányos helyzetű csoportok számára szervezett programokról is, mint a Bőröndmúzeum, az ép és sérült fiatalokat közösen foglalkoztató integrált tábor, és az első hazai, kifejezetten demenciával élőknek készült múzeumi program.

Sokszínű koordinátori képzéssel indult az év

A januári képzés a projekt keretében megrendezett múzeumi koordinátori fejlesztő képzés utolsó állomása volt. A hálózat tagjai a jövőben a megszerzett tudást és tapasztalatot hasznosítva, munkájukat a pályázati célokat követve, saját területükön végzik tovább.

Nagy Magdolna a MOKK mb. igazgatója köszöntőt mond

Dr.Cseri Miklós a Skanzen főigazgatójának előadása
Dr.Arapovics Mária a Cslekvő Közösségek projekt szakmai vezetője
Berényi Marianna előadása a kommunikációs és marketing tevékenységekről
Koordinátorok vizsgahelyzetben
És koordinátorok személyiségfejlesztésen
Vollner Judit drámapedagógus mindenkit elbűvölt
Tréning alá vettük arcizmainkat
Helyzetgyakorlat
Extrovertált személyiségtípus bemutatása
Zádor Viktória oktatási csoportvezetője mutatja be a februártól induló képzéseket
Beszélgetés Káldy Máriával
Németh Barbara oktatásszszervező HR ismeretekkel gazdagította tudásunkat
Csoportmunkában születnek a legjobb ötletek
Szabó Lujza koordinátorhálózati csoportvezető vette át a szót
Mayer József az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetből hozott érdekességeket
Bárd Edit avatott be minket a kulisszatitkokba...
...amit rögtön ki is próbáltunk.
Molnár József  a Skanzen hátrányos helyzetű csoportok programjaiból hozta el nekünk
A tanulás és a kemény munka mellett jól érezte magát a társaság

Nyitólap

eseménynaptár


  SZEP 09
  hétfő
 
VIII. Országos és IV. Nemzetközi Múzeumandragógiai Konferencia
  SZEP 16
  hétfő
 
Alternatív múzeumi erőforrások (AME30T)
  SZEP 23
  hétfő
 
XVII. ORSZÁGOS MÚZEUMPEDAGÓGIAI ÉVNYITÓ
  OKT 02
  szerda
 
Jelen leszünk Dijonban az ENCATC konferenciáján
  OKT 22
  kedd
 
Hands On! konferencia Frankfurtban
  NOV 04
  hétfő
 
XI. ORSZÁGOS MÚZEUMPEDAGÓGIAI KONFERENCIA
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031

JÚLIUS

17

SZERDA

legfrissebb híreink


2019. 06. 25.
Kurátori tárlatvezetések az Art Capital 2019 szakmai napján
2019. 06. 07.
Tanúsítványátadó egy egyedülálló, személyre szabott múzeumvezetői képzés végén
2019. 06. 03.
Pont Itt - Ünnepélyes kurzuszáró kiállítás megnyitó a Skanzenben
2019. 05. 29.
Újraindul az ingyenes akkreditált e-learning képzés a pedagógusok tudatos múzeumhasználatáért
Magyar Múzeumok


2019. 07. 16.
Átadták a berlini Múzeumsziget új kapujának számító James Simon Galériát
2019. 07. 16.
Átadták a berlini Múzeumsziget új kapujának számító James Simon Galériát
2019. 07. 16.
Kresz Mária születésének 100. évfordulója alkalmából nyílt életmű kiállítás a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban
2019. 07. 15.
Fantasztikus kincseket találtak a Baradla-barlang mélyén
Skanzen hírek


2019. 04. 03.
Emlékülés a Skanzenben Sabján Tibor tiszteletére
2019. 03. 22.
Önkénteseknek tart képzést a Skanzen
2019. 03. 22.
Tavaszi napközi a Skanzenben zöldcsütörtökön és húsvét kedden
2019. 03. 22.
Tavaszváró kerti hétvége a Skanzenben