|
|||||
Biológia, földrajz szakos tanárként 25 évet töltöttem a szakmában, azóta foglalkozom környezeti neveléssel. Tanár koromban is fontosnak tartottam a természet megismerését megszerettetését a diákjaimmal. Ösztönösen éreztem, hogy ez csak személyes élményeken keresztül lehetséges, ezért túra szakkört vezettem, természetismereti táborokat szerveztem, érdekes témák kijelölésével kutató munkára ösztönöztem érdeklődő diákjaimat.
2006 óta dolgozom múzeumpedagógusként a Duna Múzeumban, felső tagozatos, középiskolás diákok, egyetemi hallgatók és felnőttek számára tervezek és tartok múzeumi órákat, foglalkozásokat, szakmai és közönségprogramokat. Részt veszek az időszaki kiállítások megvalósításában, a kapcsolódó múzeumpedagógiai kiadványok készítésében is, a múzeumi rendezvények, pályázatok, vetélkedők szervezésében és tartásában, valamint a Víz Világnapjához kapcsolódó országos és helyi pályázatok, rendezvények megvalósításában. Jó a kapcsolatom a városi iskolák pedagógusaival, a vízügyes összekötői hálózattal. A múzeumban én vagyok a diák közösségi munka referense, de a felnőtt önkénteseink munkáját is koordinálom. Nagyobb rendezvények lebonyolításához összefogásra van szükség, ehhez kölcsönös segítői kapcsolatban állok a környékbeli civil szervezetekkel, nemzeti parkkal, vízművekkel és múzeumi kollégákkal.
A múzeumi tevékenységem más szemléletet igényelt, mint az iskolai, ezért műhelymunkákon, konferenciákon, MOKK rendezvényeken, országos és megyei múzeumpedagógiai évnyitókon a kollégáktól tanulva bővítettem a pedagógiai eszköztáramat és a szakmai kapcsolataimat. Szívesen kísérletezek új pedagógiai módszerekkel, és tapasztalataimat szakmai rendezvényeken, továbbképzéseken megosztom másokkal is. Tagja vagyok a Megyei Múzeumpedagógiai Műhely állandó csapatának.
|
|
| NOVEMBER 03 KEDD | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
NOV 02 hétfő |
18. Országos Múzeumpedagógiai Konferencia | |
|
NOV 05 csütörtök |
4. ITT Helytörténeti Konferencia | |
|
NOV 10 kedd |
Óraátállítás - Művészetpedagógiai fórum a vizuális nevelésről és a kortárs képzőművészetről | |
|
NOV 26 csütörtök |
12. MuseumDigit konferencia |
![]() |
2026. 11. 02. 6000 pályaműből a legjobbak – Élő Népművészet a Néprajzi Múzeumban | |
![]() |
2026. 11. 02. Eredeti Picasso-levéllel bővült a Móra-múzeum kiállítása |

![]() |
2026. 11. 03. November 3-án történt | |
![]() |
2026. 11. 02. Hírmozaik – november 2. |
![]() |
2026. 09. 26. Friss kiállítás: tervezőgrafikus hallgatók fedezték fel a Skanzen régi konyháit | |
![]() |
2026. 08. 11. Alkalmazott muzeológia továbbképzés indul a Skanzenben |