belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Mesterségek nyomában - sikeres programok

Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark – Ópusztaszer: 1147 fő

Program címe: Mihály-napi sokadalom az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban

A program vonzotta a látogatókat, ugyanis a régi mesterségek, a Skanzen hangulata magával ragadta az érdeklődőket. A siker egyik legfőbb tényezője mindenképp a kedvező időjárás volt, ugyanis a programok a szabad ég alatt zajlottak, így ez a tényező alapvető fontosságú. Az idei rendezvény egybefolyt egy új emlékmű felavatásával, ami szintén növelte a látogatószámot és a két esemény jól erősítette egymást. A malom melletti gyermekeknek felállított saját eszközökből összerakott népi játszótér, valamint az Oskola mögötti lovagoltatás is jelentős sikertényezőként jelölhetők meg.

ÖTLET: új tematika, több esemény összekapcsolása

Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Széchenyi István Emlékmúzeum – Nagycenk: 1012 fő

Program címe: „Mester és művész” fa a mester és a művész kezéből

Az időszaki kiállítás két falubéli alkotót mutatott be, akik a fával foglalkoznak. Az egyik asztalos, a másik faszobrász, mindketten más-más megközelítéssel dolgozzák fel a faanyagot. Gráf Gyula asztalos műhelyének berendezéseivel, gyűjteményének jelentősebb darabjaival, Nagy László fából készült trófea alátéteivel, tükreivel, dísztárgyaival találkozhatott a látogató. A kiállítás így két egységből állt, melyek egymásra épültek, emellett a gyermekek számára famintákat helyeztek el a szervezők, melyek segítségével megismerkedhettek a különböző fafajtákkal.

ÖTLET: tematika újdonsága, alkotók személye

Néprajzi Múzeum – Budapest: 590 fő

Program címe: Hagyományos mesterségek, digitális motívumok, természetes mozdulatok

A székelykaputól a törülközőig. Szinte Gábor gyűjtései című kiállításhoz kapcsolódóan hagyományőrző kézműves mesterségekkel, erdélyi táncokkal, a népzenei és világzenei koncerttel, szabadkézi és digitális mintakincs rajzolási és tervezési lehetőséggel várta a Néprajzi Múzeum a közönséget. A programokon a tárgyalkotó népművészeti hagyomány ápolását és kortárs továbbéltetési lehetőségeit egyaránt a gyakorlatban, korhatár nélkül lehetett kipróbálni. A délelőtti programokban felléptek a Hubay Jenő Zeneiskola növendékei a Lakodalom a székelykapu árnyékában című zenés mesejátékkal, a Liget Táncakadémia táncosai és a Góbé Zenekar. A programot gyerekeknek szóló múzeumi óra, felnőtteknek szóló tárlatvezetés és kézműves foglalkozások színesítették. A látogató közönségnek a legnagyobb élményt a Hubay növendékek kifejezetten az erre a programra készített interaktív zenés mesejátéka jelentette. Emellett nagy sikere volt a kézműves mesterek személyes jelenlétének, akikkel együtt a közönség újraértelmezte és újraalkotta a hagyományos székelykapu motívumokat.

ÖTLET: színes programkínálat, együttműködés másokkal

Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ, Helytörténeti Gyűjtemény – Mindszent: 480 fő

Program címe: „Mestere volt egykor” Régi mesterségeink tárgyi emlékei

A „Mestere volt egykor...” című kiállítás fő célja az volt, hogy a raktárban található, a hajdani mesterségekhez kötődő tárgyi emlékanyagból a múzeum ízelítőt nyújtson közönségének. Ezek a kézműves tevékenységek sok esetben a mai - különösen a fiatal - nemzedékek számára már szinte alig vagy csupán hírből ismert érdekességek. A szabómester, a cipész, a mézeskalácsos, patkolókovács stb. eszközeit, szerszámait, illetve egyes termékeit csoportosítva helyezték el a kiállítóteremben, így azt körbejárva a látogatók egyszerűen áttekinthették az egész tárlatot. A szervezők a kiállítással próbálták a puszta tárgyakon túl megidézni azt az egykoron létezett, mára már letűnt kapcsolatot és viszonyrendszert is, amely a mesterembereket és gonddal készített, egyedi termékeiket a településről az itt élők mindennapjainak fontos szereplőivé emelte.

ÖTLET: tematika újdonsága

Bajor Gizi Színészmúzeum – Budapest: 440 fő

Program címe: Kesztyűs bábtól a marionettig - Kézműves foglalkozások különféle bábtechnikákkal

A Múzeumok Őszi Fesztiválján nem csak a bábművészettel foglalkozó, szakmai közeget szólította meg az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet – a tudós és laikus érdeklődők mellett nagy figyelmet fordítottak a szervezők a programok összeállítása során a gyerekközönség megszólítására is. Kesztyűsbábtól a marionettig címen futott a fesztivál ideje alatt az a különböző életkorokhoz igazított múzeumpedagógiai program, amely során az iskolás osztályok a bábkészítésen keresztül ismerkedtek meg a bábművészettel és a bábjátékok alapjával: a bábbal. A foglalkozást osztályok és évfolyamok látogatták, a 20 fős osztályoktól a 60 fős évfolyamig a figurák megalkotása mindig több csoportban zajlott, azon elv szerint, hogy a különböző technikák által létrehozott bábok és maszkok alkalmasak legyenek egy, az évfolyamnak megfelelő kötelező irodalmi olvasmány feldolgozására. E sorozat érdeklődőinél volt a legfeltűnőbb megtapasztani, hogy egy-egy iskolából több osztály is eljött a kézműves programokra, vagyis szájról-szájra terjedt ennek a híre.

ÖTLET: bejáratott program, iskolák bevonása