belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Múzeumi Őszbúcsúztató - sikeres programok

A 2014-ben közkívánatra újra visszahozott témakörrel idén is lehetőséget kívántunk adni a múzeumoknak, hogy olyan programot is szervezhessenek a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében, amely nem kapcsolódik szorosan egyetlen kiemelt témakörhöz sem. Őszi ízek, múzeumi tálalásban műfaji korlátok nélkül.

  • Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet - Bajor Gizi Színészmúzeum - Budapest: 60 fő

 Építs hidat - HÍD, ami összeköt! KONCERT

Az eseményre 2016. november 12-én, szombat délután került sor. E kezdeményezéssel csatlakozva az idei Múzeumok Őszi Fesztiválja projekthez szerették volna erősíteni a tizenévesek és a nyugdíjas korosztály kapcsolatát, bizonyítani, hogy e két generációnak van köze egymáshoz. A generációk összekapcsolása lehetőséget teremtett arra is, hogy a Bajor Gizi Színészmúzeum látogatói korosztályából hiányzó fiatal felnőtteket is megszólítsák. A föllépő diákokat az Iskolai Közösségi Szolgálat keretében fogadták, azaz néhány órát igazolni tudott a múzeum a kötelezően elvégzendő 50 órából. Nagy érdeklődés kísérte mind a föllépők, mind a hallgatóság részéről a kezdeményezést. Énekszámok, hangszeres muzsika, klasszikus, népzenei és modern műsorszámok egyaránt helyet kaptak a koncerten. Reményeik szerint  ezzel útjára indulhaott egy új múzeumi programsorozat, ugyanis a Bajor Gizi Színészmúzeum színes kínálatából a koncertszerű zenei esemény még hiányzott. 

ÖTLET: koncert, generációk összekapcsolása, együttműködések sora,  IKSZ-esek bevonása, kapcsolódás a Múzeumok Őszi Fesztiválja 2016 mottójához 

 

  • Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum - Győr: 138 fő 

 Kulturális Kalandozás – Harctéri orvosként Afganisztánban…
 
Dr. Pellek Sándor PHD a hadtudomány fokozatosa, sebész orvos a rendezvény meghívott előadója, több mint két évig szolgált a NATO katonai missziójában, Afganisztánban. 
Vetített képes előadásának középpontjában a harctéri élet és katonai jelenlét bemutatása volt, de emellett fontos szerepet szánt az országban élő törzsi szövetségek, és különböző kulturális konfigurációkat követő közösségek életének, hétköznapjainak bemutatására. Ahogy hogy Ő vall élményeiről: 
„Az egyik fotóm, Gyermek papírrepülővel:
éppen 10 éve Kabulban, az afgán fővárosban, egy főleg tbc-vel és leprával foglalkozó kórházban készítettem ezt a felvételt. A gyermek-talán még él-olyan félénk volt, hogy felnézni sem mert. Hajtogattam neki egy papírrepülőt-erre futotta, ott- felnézett. Még mindig egy csoda, ami ott történt".
A program nagy hatást gyakorolt a közönségre. A szuggesztív és hiteles előadásmód, valamint a megélt élmények és szörnyűségek megidézése mély és felejthetetlen nyomokat hagyott a közönségben. Már a rendezvén meghirdetésekor érzékelhető volt a nagyfokú érdeklődés. A várakozás is azt igazolta, hogy ez a nem hétköznapi téma sok érdeklődőt vonz és különleges élményt jelent.
A program sikerességéhez hozzájárult az erős promóció, több csatornán keresztül (újság, rádió, plakát, szórólap). A korábbi Kulturális kalandozások programjainknak is sok látogatója volt.
 
ÖTLET: hatékony kommunikáció, előadó személye, téma
 
 
  • Aquincumi Múzeum - Budapest, III. kerület: 447 fő

 Barbár családi nap
 
A Barbár családi nap résztvevői azokkal a népekkel ismerkedhettek meg, akikkel a rómaiak baráti, kereskedelmi vagy éppen ellenséges kapcsolatban álltak. A rendezvény azon kevés program egyike, amelyen nem a római kultúrkör jelenik meg. A múzeum hangulatos romkertjét többek között kelta és germán harcosok, népesítették be, akik bepillantást engedtek a mindennapi életükbe (életmód, viselet, harci technikák, gasztronómia). Az egykori mesteremberek (például kovács) munkáját, eszközeit és technikáit szakértő kézművesek mutatták be. A gyermekközönséget emellett kézműves foglalkozások is várták, amely során apró hazavihető emlékekkel gazdagodtak (növényi festésű és termés alapú amulett, apró agyag tárgyak, drótékszer). A programot látványfőzés egészítette ki, amely során lepény készült ókori recept alapján.  Norde Gard – Északi Gárda Hagyományőrző Egyesület, Kemendi Ágnes és Szabó Éva kézművesek, Szarvastörzs Kelta Hagyományőrző Egyesület
 
ÖTLET: együttműködések sora, szabadtéri program
 

 

  • Iparművészeti Múzeum - Budapest, IX. kerület: 96 fő

 Film a múzeumban – Cycle me home
 
A program célja fiatalok számára is érdekes, különleges kikapcsolódási lehetőséget kínált. A rendezvény hosszított nyitva tartásban valósult meg, igazodva a fiatalok napi életviteléhez. Ezenkívül fontos cél volt, hogy a korosztály érdeklődési köréhez igazított program, végül a filmnézés mellett döntöttek.
A program keretében a CMH dokumentumfilmje, a Transsylvania került vetítésre. Ebben a filmben a Madrid-Budapest távon bicikliző csapata újabb gyönyörű, újszerű roadmovie-dokut forgatott Erdélyben. Különleges élményekkel, Andras Toth filmzenéjével és Szersén Gyula narrációjával a Transsylvania meghódította a világ filmfesztiváljait New Yorktól Limáig. A vetítést követően kötetlen beszélgetésre is sor került. A fiatalok körében népszerű film nézés ezen a szokatlan helyszínen is kedvelt volt. A filmnézését követő beszélgetésen is bátran kérdeztek, úgy tűnt, hogy ilyen jellegű programra nagy igény lenne a fiatalok körében, így hosszú távon érdemes lenne ilyen programsorozatot rendezni. A jövőben tervezzük, hogy hasonló programsorozatot elindítását.
 
ÖTLET: hosszabbított nyitvatartás, fiatalok napi életviteléhez igazított programkezdés, filmvetítés, kötetlen beszélgetés