|
1992-ben diplomáztam az Magyar Iparművészeti Főiskolán (most MOME) pedagógia és textiltervező szakon. Azóta elsősorban képzőművészként dolgozom, de emellett folyamatosan foglalkozom a vizuális neveléssel. Hosszú éveken keresztül vezettem csoportokat a GYIK- Műhelyben (Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhely), tizenöt évig tanítottam a MOME-Moholy-Nagy Művészeti Egyetem posztgraduális képzésén, hat éven keresztül pedig a Budapesti Tanítóképző Főiskolán vizuális nevelés módszertant. 2002 óta rendszeresen szervezek múzeumpedagógiai programokat budapesti és vidéki kiállítóhelyeken. Jelenleg a Műcsarnokban dolgozom, ahol hagyományos és rendhagyó múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartok családok, óvodai és iskolai csoportok számára, valamint előadásokat, szakmai konferenciákat, fórumokat és workshopokat szervezek.
Az utóbbi időben a kortárs kiállításokhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozások megszervezése mellett, olyan komplex vizuális programok megvalósításán dolgozom, melyek új utat nyithatnak mind a múzeumpedagógia, mind a vizuális nevelés, mind pedig a művészetkommunikáció területén
Végzettség
ipari formatervező, rajz és környezetkultúra szakos tanár
Oktatói tevékenység
Publikációk
Társadalmi tevékenység
NÉV AZ ÖN KÉRDÉSE Kérjük, jelölje a mellékelt lehetőséget. |
|
ELKÜLD |
|
| MÁJUS 10 PÉNTEK |
MÁJ 22 szerda |
Közösségi Múzeum díjátadó és konferencia a Közösségek Hete 2024 keretében | |
MÁJ 23 csütörtök |
Az online múzeumi tartalmak szerepe és jövője | |
MÁJ 24 péntek |
Fenntartható környezeti nevelés: Jó példák Magyarországon és Dániában | |
MÁJ 25 szombat |
Múzeumok Majálisa 2024 |
2024. 04. 19. Inkluzív múzeum - Nemzetközi szakmai műhely Szentendrén | ||
2024. 04. 05. Középpontban a múzeumi szolgáltatások fejlesztése | ||
2024. 04. 03. Visszanézhető a VII. Mesterségünk címere: múzeum a Youtube-on! |
2024. 04. 05. Május 1-je a századfordulón | ||
2024. 04. 05. Anyák napja a Skanzenben |