|
|
||||
Nagyon szerencsésnek tartom magam, hiszen már az egyetemi évek alatt olyan remek múzeumpedagógusokkal dolgozhattam, akik megalapozták nézeteimet ezen a területen. Alap és mesterképzésemet (Pécsi Tudományegyetem , Szabad bölcsészet, esztétika szakirány, magyar minor) egy marketing központú képzéssel (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, múzeumi menedzsment szakirány) egészítettem ki, majd a múzeumpedagógia lett hivatásommá.
Több típusú múzeumi munkám során sokat láttam, hogyan és milyen eszközökkel lehet jól közvetíteni az ismereteket, megszerettetni a művészeteket. Ludwig Múzeumban töltött gyakornoki munkám során Dabi-Farkas Rita vezetésével, Mag Krisztinával, Farkas Ritával és Scholtz Krisztinával kidolgoztuk az Integrált Családi Délelőtt foglalkozásokat, mely Múzeumpedagógia Nívódíj kitüntetést nyert 2011 őszén. A veszprémi Művészetek Házában Környei Ágota múzeumpedagógus mellett dolgozva számos nagy volumenű múzeumpedagógiai projektet valósítottunk meg, részt vettünk az országos konferenciákon, szakmai fórumokon. Jelenlegi munkahelyemen a Laczkó Dezső Múzeumban alapvetően nem múzeumpedagógiai feladatokat látok el, ám Király András múzeumpedagógussal közösen több nagyobb múzeumpedagógiai, múzeumandragógiai projekt megvalósítását tervezzük.
Nagy vágyam volt létrehozni egy olyan helyet, ahol megalapozva a múzeumi látogatásokat, egészen kis kortól ismertetem meg a gyermekekkel a művészetek történetét. Egyéni vállalkozásként 2015 augusztusában indítottam el saját művészeti Tanodámat, mellyel 2015/2016 tanévben sikeresen valósítottunk meg egy Nemzeti Tehetség Program keretében kiírt pályázatot.
Folyamatosan bővítem ismereteimet. 2011-ben részt vettem a Múzeumok Mindenkinek Program keretében az Érted?! – Értem!” – Hogyan fogadjuk fogyatékos embertársainkat múzeumainkban? című továbbképzésen. 2016. szeptemberétől pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Művészetterápia a pedagógiában szakmai továbbképzését végzem.
A jó múzeumi gyakorlatok megismerésével, szakmai konferenciákon osztozom a tapasztalatokban, építem szakmai kapcsolataimat, mert úgy hiszem, mindenkitől rendkívül sokat tanulhatok, és fontos, hogy más szemszögéből is vizsgáljak egy témát, problémát. Ezen törekvéseimet a MOKK munkája, a képzések és a konferenciák rendkívüli, minőségi szinten támogatják és segítik. Éppen ezért érzem fontosnak és megtisztelőnek a lehetőséget, hogy ne csak hallgatóként, hanem tevékeny résztvevőként vegyek részt a MOKK munkájában. Még szorosabb és termékenyebb kapcsolatot létrehozni a régiónk szakemberei között, lehetőséget teremteni workshopoknak, kerekasztal beszélgetéseknek.
Oktatói tevékenység
2015 augusztusától Gombrich Mester Művészeti Tanodája, tanodavezető Művészettörténet – Vizuális nevelés –Alkotásmódszertan Gyermekek művészettörténeti oktatása, kreatív alkotómunka, rendhagyó iskolai tanórák, születésnapi zsúrok, tanulmányi kirándulások, múzeumlátogatások szervezése és lebonyolítása.
|
|
| OKTÓBER 16 PÉNTEK | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
OKT 26 hétfő |
A bábpedagógia csodája a múzeumokban | |
|
NOV 02 hétfő |
18. Országos Múzeumpedagógiai Konferencia | |
|
NOV 05 csütörtök |
4. ITT Helytörténeti Konferencia | |
|
NOV 10 kedd |
Óraátállítás - Művészetpedagógiai fórum a vizuális nevelésről és a kortárs képzőművészetről |
![]() |
2026. 09. 21. AZ ALZHEIMER-VILÁGNAPON IS BÜSZKÉN | |
![]() |
2026. 09. 17. ELISMERÉS: AZ ÉV FELNŐTTKÉPZŐJE DÍJ DOBOGÓSAI LETTÜNK! | |
![]() |
2026. 09. 09. ZÖLD, ZÖLDEBB, MÉG ZÖLDEBB - Zöld múzeum képzést indítunk | |
|
2026. 09. 07. Megjelent a XI. Országos és VII. Nemzetközi Múzeumandragógiai Konferencia kötete! |
![]() |
2026. 10. 16. Attila az emlékezet laboratóriumában - Dekonstrukció, történeti tudás és nemzeti identitás a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításában | |
![]() |
2026. 10. 16. Múzeumok Őszi Éjszakája 2026-ban Szegeden |

![]() |
2026. 10. 16. Hírmozaik – október 16. | |
![]() |
2026. 10. 16. Tíz kedvencünk az Art Market Budapestről |
![]() |
2026. 09. 26. Friss kiállítás: tervezőgrafikus hallgatók fedezték fel a Skanzen régi konyháit | |
![]() |
2026. 08. 11. Alkalmazott muzeológia továbbképzés indul a Skanzenben |