A mintaprojekt az SZNM MOKK által koordinált "A lakóhelyüket kényszerűen elhagyó ukrajnai menekültek szellemi kulturális örökségének védelme Magyarországon: befogadó közösségi gyakorlatok" című projekt keretében valósul meg. |
Otthon az imában - a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum mintaprojektje
A mintaprojekt célkitűzései:
- Az Ukrajnából menekültek közösségeinek segítése kulturális örökségük megőrzésében és újraértelmezésében.
- Az ukrán vallási ünnepek és imádságok hagyományainak bemutatása és ápolása.
- A közösségépítés és a különböző kulturális hagyományok közötti párbeszéd elősegítése.
- Egy innovatív módszertani modell létrehozása, amely múzeumi környezetben segíti a menekültek integrációját és kulturális örökségük megőrzését.
Kik lesznek a mintaprojekt célcsoportja?
Olyan, a lakóhelyüket kényszerűen elhagyó Ukrajnából érkezett, lehetőség szerint kétszülős családok, akik aktívan gyakorolják vallásukat. A kiválasztás folyamata azonban nem ilyen egyszerű, hiszen mindezek mellett olyan családokat kell találnunk, akik legálisan tartózkodnak Magyarországon, ezáltal biztonsággal tudják vállalni a programban való részvételüket. A Katolikus Karitász aktív, és már kialakult bizalmi kapcsolataira építve szeretnénk ezeket a családokat megtalálni. Ők főként budapesti családokat tartanak nyilván, ezért ebből a régióból fogjuk kiválasztani a programban résztvevőket.
Milyen jellegű tevékenységekből áll a mintaprojekt?
Projektindító esemény:
- játékos ismerkedés, beszélgetés, vallási hovatartozás, közös pontok és különbözőségek feltérképezése és szembeállítása a hitélethez, valamint a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódóan
- projekt céljának és menetének bemutatása a résztvevők felé
- múzeumi túra a Föld és Ég között című tárlat megtekintése, tolmács segítségével, párbeszéden alapuló közös múzeumi sétaként
- Szerb ortodox templom megtekintése
Húsvéti családi nap:
- A hangsúly ennél a napnál az élménypedagógián, gasztronómián, és kreatív alkotáson van. Cél a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó népszokások és hitélettel kapcsolatos pontok elmélyítése.
- A Fehérvári Kézművesek Egyesületének bevonásával húsvéti tojásfestés, a magyar és ukrán hagyományos technikákkal egyaránt. A nálunk elterjedt technikák (pl. viaszos írókázás és a berzselés) bemutatása, majd a saját pysanky tojásfestésük megismerése.
- „Neked mit jelent a húsvét?” témában rajzolás és vizuális történetmeséléssel a számukra fontos ünnepi hagyományok bemutatása. Ezeket a rajzokat szintén a kiállítás részévé szeretnénk majd tenni.
- Gasztronómia: a résztvevők szeretetvendégséggel készülnek egymásnak, mindenki elkészít egy-egy saját családi hagyományához köthető ételt.
- Az Otthon az imában c.kiállítás szervezéséhez kapcsolódóan beszélgetés a Te mit tettél a bőröndödbe?” kérdéshez kapcsolódóan a saját (hit)életük szempontjából számukra jelentős tárgyakról.
- Az kiállítás megvalósítása, melynek fontos részei lesznek azok a tárgyak, melyeket a lakóhelyüket kényszerűen elhagyók magukkal hoztak és az otthon érzését jelentik számukra
Kiállítási anyag közös megalkotása:
- Az eddig elkészült alkotások válogatása, valamint a bőröndben elhozott fontos tárgyak megbeszélése és rendszerbe illesztése
- a leírt személyes tárgytörténetek rendszerezése
- Gyerekek számára a Mennyei postaláda című múzeumpedagógiai foglalkozás, témája az imádság
- A Püspöki palota és a Székesegyház megtekintése
Záróalkalom:
- Ökomenikus imaalkalom a Szent Imre templomban, egy római katolikus és egy másik felekezetű klerikus vezetésével. Ezt az eseményt attól függően fogjuk szervezni, hogy milyen vallási összetételű lesz a célcsoportunk.
- Rupnyik Viktória ukrán gyermekkórusa és a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI Gyermekkarának közreműködése
- Kiállítás megnyitó, Varró János népzenész és Berki Lilla népdalénekes előadása egyházi népi énekek témában, szeretetendégség hagyományos ukrán ételekkel
- Míg az előző 3 alkalom kifejezetten a programban résztvevő családoknak szólt csak, a közös imádkozásra és kiállításra már a város érdeklődő polgárait is szeretettel hívjuk és várjuk.
Utánkövetés:
- „Te mit tennél a bőröndödbe?” új múzeumpedagógiai program kidolgozása felső tagozatos és középiskolás gyermekek, valamint felnőtt csoportok számára
- célja: érzékenyítő foglalkozás, vitakultúra építése, csapatépítés
- Tematika: történelem során számos példa akad arra, hogy az emberek kényszerűen hagyták el a lakhelyüket, mi;
Melyik ukrán kulturális örökségelemhez és hogyan kapcsolódik a mintaprojekt?
A projekt az ortodox és görögkatolikus keresztény vallási ünnepekhez kapcsolódik, például a húsvét szertartásaihoz, gasztronómiai hagyományaihoz (pl. pysanky tojásfestés, húsvéti kenyérsütés), párhuzamba állítva átmeneti otthonuk ünnepi hagyományaival. Az ünnepi hagyományokat személyes perspektívából dolgozza fel, és a múzeumi gyűjtemény releváns darabjaival (pl. a „Föld és ég között” kiállítás) kapcsolja össze.
Mely intézményekkel, szervezetekkel és milyen formában terveznek együttműködni a mintaprojekt megvalósítása során illetve a célcsoport elérése érdekében?
Milyen feladatok hárulnak az együttműködő partnerekre?
- Katolikus Karitász: résztvevők szervezése, kapcsolattartás a résztvevőkkel és tolmácsolás
- Fehérvári Kézművesek Egyesülete: hagyományos tojásfestési technikák bemutatása
- Ukrajnából menekültek lelki gondozásával foglalkozó egyházak és szervezetek: Szerb ortodox templomban idegenvezetés, a projektzáró alkalomkor ökumenikus liturgia megtartása
- Kodály Gyermekkar éd Rupnik Viktória ukrán énektanár: az ökumenikus imaalkalmon zenei közreműködés
- Varró János népzenész, Berki Lilla népdalénekes: az Otthon az imában c. kiállítás megnyitóján zenei közreműködés
- Pató Mária: a mintaprojekt szakmai mentora
- ifj. Straub Dezső: filmkészítés, forgatás, vágás, utómunkák
Milyen módon lesz adaptálható a megvalósult mintaprojekt más hazai vagy külföldi múzeumok számára?
A mintaprojekt az egyházi múzeumok számára nyújt segítséget az Ukrajnából menekültek vallási hagyományokon alapuló identitásának bemutatására saját élményeken és műtárgyakon keresztül, kapcsolódva az intézmények gyűjteményéhez.
- Módszertani dokumentáció: Részletes leírás a megvalósításról és a tapasztalatokról.
- Tapasztalatmegosztás: Workshopok vagy szakmai találkozók szervezése.
- Nemzetközi disszemináció: Az eredmények bemutatása nemzetközi konferenciákon.












