|
|
||||
2015-ben végeztem a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Kölcsey Ferenc Tanítóképzési Intézetének tanító szakán, magyar nyelv és irodalom műveltségterülettel. Ezt követően az egyetem gyakorlóiskolájában (Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola) helyezkedtem el, ahol több tanéven keresztül alsó tagozatos tanítóként dolgoztam, emellett részt vettem a tanító szakos hallgatók gyakorlati képzésében is.
Szakdolgozatomban a drámapedagógiai módszerek anyanyelvi nevelésben való alkalmazását vizsgáltam, és ezt a szemléletet a tanítás során is igyekeztem következetesen alkalmazni és továbbfejleszteni.
2022-ben döntöttem úgy, hogy a pedagógiai munkát más területen folytatom, és múzeumpedagógusként csatlakoztam a Déri Múzeum kollektívájához.
Végzettség:
tanító – Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2011-2015.
Eddigi múzeumi vonatkozású munkahelyek, beosztások, feladatkörök:
2022 – jelenleg múzeumpedagógus, Déri Múzeum, Debrecen
Amire büszke vagyok az általam végzett szakmai tevékenységgel kapcsolatban:
Az arany útja – 700 éves a magyar aranyforint c. időszaki kiállítás (2025) – kurátor
Álmok háza, kincsek tára – Déri Figyes gyűjteménye és múzeuma c. kiadvány – szerkesztő
DE-BTK Művészeti Központ Tudás, élmény, játék, múzeum szeminárium – oktató
Szenvedély-Gyűjtés-Múzeum – konferencia és kiállítás Déri Frigyes halálának 100. évfordulója alkalmából – szervező, előadó
Numizmatikai gyűjteményhez kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozások kidolgozása
Szövegalkotási készséget és kritikai gondolkodást fejlesztő képzőművészeti foglalkozások kidolgozása (RWCT-módszer felhasználásával)
Több online múzeumpedagógiai tartalom fejlesztése, létrehozása
IKT eszközök múzeumpedagógiai felhasználása
A Déri Múzeum múzeumpedagógiai programjának kidolgozása és folyamatos fejlesztése
MÚZEUMI KOORDINÁTORI HÁLÓZAT
Koordinátori hálózathoz csatlakozás időpontja: 2025
Koordinátori hálózathoz csatlakozás motivációja:
Múzeumpedagógusként fontos számomra, hogy a múzeum ne csak kiállítótérként, hanem tanulási és közösségi térként is működjön. Az elmúlt években lehetőségem volt olyan programok kidolgozásában részt venni, amelyek a látogatók aktív bevonására, a történeti tárgyakhoz kapcsolódó élményszerű tanulásra épültek.
Fontosnak tartom a szakmai együttműködést, a tapasztalatok megosztását és a közös gondolkodást olyan kérdésekről, mint a múzeumok társadalmi szerepe, az oktatási kapcsolódások lehetőségei, vagy éppen a módszertani megújulás. A hálózatban való részvétel számomra nemcsak tanulási lehetőség, hanem egy olyan közösséghez való tartozás is, amelyben közösen kereshetjük a válaszokat a múzeumi szféra kihívásaira.
Számomra inspiráló, amikor a múzeumok közösen keresik azokat a megoldásokat, amelyekkel a látogatók számára nyitottabb, befogadóbb és élményszerűbb környezetet teremthetnek. A koordinátori hálózatban folyó munka, lehetőséget ad arra, hogy ezek a tapasztalatok megoszthatók legyenek, és a múzeumok működése még inkább reflektívvé váljon.
Részvétel szakmai tanulmányutakon, konferenciákon, MOKK képzéseken:
14. Országos Múzeumpedagógiai Konferencia (2022) – Élőszereplős pénztörténeti társasjáték, előadás
15. Országos Múzeumpedagógiai Konferencia (2023) – Drámai kezdet (műtárgytípusokhoz kapcsolódó dramatikus játékok), workshop
Digitális tartalmak előállítása a múzeumi ismeretátadáshoz, képzés (2024)
Egyéb:
Nyelvtudás: angol középfok
|
|
| NOVEMBER 13 CSÜTÖRÖTÖK | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
NOV 17 hétfő |
A kulturális örökség védelme krízishelyzetekben: CPP 2025 konferencia | |
|
NOV 19 szerda |
Szakmai nap Keszthelyen: Felnőttek a múzeumok? | |
|
NOV 24 hétfő |
Gyermekmúzeumi koordinátori szakmai nap Óbudán | |
|
DEC 08 hétfő |
Múzeumpedagógiai módszertani szakmai nap Debrecenben |
![]() |
2025. 11. 13. A Székátiratok című tárlat a dunaújvárosi Intercisa Múzeumba érkezik | |
![]() |
2025. 11. 12. Bronzba öntött kortárs művészet a Damjanich János Múzeumban |

![]() |
2025. 11. 13. Néhány nap múlva tetőzik a Leonidák meteorraj | |
![]() |
2025. 11. 13. Mit érdemes tennünk annak érdekében, hogy értsük és ne félreértsük egymást? |
![]() |
2025. 10. 17. Szabadtéri Múzeumok Országos Találkozója: Zöld múzeum – fenntarthatóság a közgyűjteményekben konferencia | |
![]() |
2025. 10. 14. Október 23-án a Skanzenben: Történelem és Mindennapok |