belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

A múzeum akár randihelyszín is lehet

boon.hu

2017.12.12 15:09

Miskolc – Cél volt, hogy a diákok másképp gondoljanak a kulturális intézményekre.

Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek címmel az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezésére indult el egy projekt, amelyben országosan 19 múzeum vett részt. Köztük a Herman Ottó Múzeum is, ahol szeptemberben kezdődött a program, és hétfőn rendezték meg a projekt zárórendezvényét. A program célja az volt, hogy a diákok, elsősorban középiskolások, minél szélesebb körben hozzájussanak a múzeumi, könyvtári szolgáltatásokhoz, illetve a közoktatásba is minél inkább használják a kulturális intézmények nyújtotta lehetőségeket, például múzeumi órák megtartásával. De cél volt az is, a fiatalok akár közösségi térként is gondoljanak a múzeumokra, könyvtárakra, és családdal vagy barátokkal is ellátogassanak ezekbe az intézményekbe. Mindezt Mlakár Zsófia, a projekt vezetője mondta el lapunknak.

A programon belül randi-, esetleg tanulási helyszínként is lehetett a múzeumra gondolni, és ehhez megfelelően bútorokat, belső, közösségi tereket tervezhettek a diákok. Az elkészült terveket, maketteket hétfőn mutatták be a múzeumban. A miskolci projektben a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium tanulói vettek részt, ők terveztek padokat, virágtartókat, asztalokat, közösségi konyhát. A projektvezetőtől megtudtuk, az elkészült tervekből igyekeznek minél többet megvalósítani a későbbiekben. De a tanulók a tárlatokat bemutató kisfilmeket is készítettek, hétfőn ezeket is láthatták a vendégek.

A Herman Ottó Múzeum – a projekt keretén belül – együtt dolgozott a rudabányai Bányászattörténeti Múzeummal, ahol a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanulóit vonták be a közös munkába.