|
|
||||
Több éve dolgozom muzeális környezetben a néprajzi muzeológia területén. Már egyetemi tanulmányaim alatt intenzív múzeumszervező munkához fogtam, hogy felhívjam a lokális közösségek figyelmét a muzeális bemutatás jelentőségére. Eddig négy településen (az észak-bihari Hosszúpályiban, Konyáron, Létavértesen és Bárándon) hoztam létre és fejlesztettem fel kisgyűjteményeket, melyeket bekapcsoltam a helyi közösségek társadalmi életébe, és a szaktudományi kutatások rendszerébe. Szakmai érdeklődésemet nagyban meghatározta a "debreceni iskola" (a Néprajzi Tanszék) gyakorlatias és tereporientált metódusa, a jellemzően közvetlen, társadalmilag reflexív tudományos-muzeológiai közelítés.
Egyetemi diplomámat 2009-ben szereztem meg. Első munkahelyem a Hatvany Lajos Múzeum volt, 2011-től pedig a létavértesi Rozsnyai István Muzeális Gyűjteményben dolgozom. 2014 tavaszán bíztak meg a hajdúszoboszlói Bocskai István Múzeum vezetői feladatainak ellátásával. A "fejlesztő muzeológia" híve vagyok, ezért is hoztam létre egy új típusú térségi fejlesztőintézményt, az Észak-Bihari Muzeológiai Szakszolgálatot, amely kisgyűjtemények kialakításával, szakmai hitelesítésével foglalkozik. Fontosnak tartom a muzeális intézményekben felhalmozott ismeretek átadását, a múzeumi közművelődés, a múzeumpedagógia színvonalának fejlesztését.
Koordinátori feladatom egyik súlypontját is a kisgyűjteményi ismeretátadásra helyezem, hiszen ezen intézményi körben egyelőre csak kevéssé terjedt el a közönségkapcsolati tevékenység modern szemlélete. Tapasztalataim azt mutatják, hogy a falusi iskolák vezetői, pedagógusai is kiváló partnerei lehetnek a múzeumügynek, ha kellően ismerik és értékelik a helyi muzeális intézmények pedagógiai kínálatát.
Végzettség
etnográfus, történész, muzeológus
Oktatói tevékenység
Publikációk
Társadalmi tevékenység
Tájházszövetség, elnökségi tag
|
NÉV AZ ÖN KÉRDÉSE Kérjük, jelölje a mellékelt lehetőséget. |
|
ELKÜLD |
|
|
| OKTÓBER 16 PÉNTEK | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
OKT 26 hétfő |
A bábpedagógia csodája a múzeumokban | |
|
NOV 02 hétfő |
18. Országos Múzeumpedagógiai Konferencia | |
|
NOV 05 csütörtök |
4. ITT Helytörténeti Konferencia | |
|
NOV 10 kedd |
Óraátállítás - Művészetpedagógiai fórum a vizuális nevelésről és a kortárs képzőművészetről |
![]() |
2026. 09. 21. AZ ALZHEIMER-VILÁGNAPON IS BÜSZKÉN | |
![]() |
2026. 09. 17. ELISMERÉS: AZ ÉV FELNŐTTKÉPZŐJE DÍJ DOBOGÓSAI LETTÜNK! | |
![]() |
2026. 09. 09. ZÖLD, ZÖLDEBB, MÉG ZÖLDEBB - Zöld múzeum képzést indítunk | |
|
2026. 09. 07. Megjelent a XI. Országos és VII. Nemzetközi Múzeumandragógiai Konferencia kötete! |
![]() |
2026. 10. 16. Attila az emlékezet laboratóriumában - Dekonstrukció, történeti tudás és nemzeti identitás a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításában | |
![]() |
2026. 10. 16. Múzeumok Őszi Éjszakája 2026-ban Szegeden |

![]() |
2026. 10. 16. Hírmozaik – október 16. | |
![]() |
2026. 10. 16. Tíz kedvencünk az Art Market Budapestről |
![]() |
2026. 09. 26. Friss kiállítás: tervezőgrafikus hallgatók fedezték fel a Skanzen régi konyháit | |
![]() |
2026. 08. 11. Alkalmazott muzeológia továbbképzés indul a Skanzenben |