|
|
||||
A képen látható személy a Szombathely közelében fekvő Bozzai nevű településen lakik feleségével és Julcsi nevű leányával, továbbá a Frici, Macsó és Szenes névre hallgató macskákkal (habár ez utóbbi négy élőlény csak időnként és többnyire az étkezésekre korlátozódó rövid időtartamra szokott hazalátogatni).
Családtagjait az elfogadó attitűd jellemzi. Ezt az odafordulást némi rosszmájúsággal szakmai érdeklődésnek is vélhetjük, lévén neje gyógypedagógus, leánya pedig szintén e szép hivatásra készül. Ilyetén szempontú vizsgálódás tárgyát képezheti az a tény is, hogy immár két évtizede dolgozik egy vidéki múzeumban (Savaria Múzeum, Szombathely).
Barátkozó, titoktartó, bogaras, okoskodó és nyughatatlan természetű. Ezért lett a Vasi Múzeumbarát Egylet titkára, ezért hozta létre a Vasi Múzeumbogár Klubot, ezért érdekli a múzeumpedagógia, ezért szervezi a nyári kerékpáros vándortáborokat.
Olykor úrrá lesz rajta egyfajta íráskényszer. Késztetését azonban a legutolsó kézirat-leadási határidőig képes kordában tartani. Grafomániáját meglehetősen érdektelen történeti, és esetenként pedagógiai jellegű írásművek közreadásával vezeti le.
Projektcentrikus (lásd: Gyermekvilágok, Gyűjtemények gyűjteménye), versengő (lásd pl.: Van egy hazám még a hazán túl - várostörténeti vetélkedősorozat), hagyománytisztelő (lásd: Szent György napi kézműipari vásár) és csapatjátékos (lásd: Bozzai Asztalitenisz Válogatott, Múzeumi Koordinátori Hálózat).
Végzettség
művelődési és felnőttképzési menedzser, népművelő-történelem szak
Oktatói tevékenység
Publikációk
Társadalmi tevékenység
|
|
| OKTÓBER 16 PÉNTEK | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
OKT 26 hétfő |
A bábpedagógia csodája a múzeumokban | |
|
NOV 02 hétfő |
18. Országos Múzeumpedagógiai Konferencia | |
|
NOV 05 csütörtök |
4. ITT Helytörténeti Konferencia | |
|
NOV 10 kedd |
Óraátállítás - Művészetpedagógiai fórum a vizuális nevelésről és a kortárs képzőművészetről |
![]() |
2026. 09. 21. AZ ALZHEIMER-VILÁGNAPON IS BÜSZKÉN | |
![]() |
2026. 09. 17. ELISMERÉS: AZ ÉV FELNŐTTKÉPZŐJE DÍJ DOBOGÓSAI LETTÜNK! | |
![]() |
2026. 09. 09. ZÖLD, ZÖLDEBB, MÉG ZÖLDEBB - Zöld múzeum képzést indítunk | |
|
2026. 09. 07. Megjelent a XI. Országos és VII. Nemzetközi Múzeumandragógiai Konferencia kötete! |
![]() |
2026. 10. 16. Attila az emlékezet laboratóriumában - Dekonstrukció, történeti tudás és nemzeti identitás a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításában | |
![]() |
2026. 10. 16. Múzeumok Őszi Éjszakája 2026-ban Szegeden |

![]() |
2026. 10. 16. Hírmozaik – október 16. | |
![]() |
2026. 10. 16. Tíz kedvencünk az Art Market Budapestről |
![]() |
2026. 09. 26. Friss kiállítás: tervezőgrafikus hallgatók fedezték fel a Skanzen régi konyháit | |
![]() |
2026. 08. 11. Alkalmazott muzeológia továbbképzés indul a Skanzenben |