belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

A közösségfejlesztés hazai trendjei – innovációs lehetőségek a múzeumokban

A közösségfejlesztés hazai trendjei – innovációs lehetőségek a múzeumokban

Felnőtt létállapotunk alapja, hogy tudatos állampolgárként éljünk, vegyünk részt azokban a döntési folyamatokban, amelyek különböző színtereken meghatározzák az életünket. Individualizálódott társadalmunkban egyre többen érezzük, hogy egyedül nem bírunk megküzdeni a feladatokkal és a felmerülő problémákkal, szükségünk van összefogásra, mások együttérzésére, segítségére és szeretetére. Közösségekben meg tudjuk osztani örömünket és bánatunkat, segíteni tudunk egymásnak, mégis a hazai felmérések azt mutatják, nem bízunk egymásban, kevéssé vagyunk szolidárisak. Közös értékrend, érdeklődés visz bennünket egy társaságba, ahol akkor tudunk megmaradni, ha a normákkal egyet tudunk érteni. A kulturális érdeklődés, a hagyományőrzés, az örökségvédelem iránti elkötelezettség, vagy egyszerűen a szépség szeretete egy-egy múzeum, tájház köré is közösséget formálhat, különösen tudatos közművelődési-közösségfejlesztői munkával. A hazai állampolgári aktivitás igen alacsony szinten áll, ezért mindannyiunk érdeke a társadalmi kohézió erősítése. A közösségi tevékenység nemcsak a társadalmi jóllétünket erősíti, hanem szerethetőbbé teheti a múzeumokat is.

1.      A közösség és a társadalmi tőke fogalma

1.1. A közösség, mint lokális fogalom

A közösségre többféle fogalom született, elfogadottá vált Roland L. Warren amerikai szociológus meghatározása, aki a közösséget lokális fogalomként írta le[1], olyan meghatározást adva, ami a tanyabokortól a nagyvárosig érvényes. Warren szerint a közösség szocializál, a közösség bizonyos értékeket ad, gazdasági boldogulást, megélhetési lehetőséget biztosít tagjainak; társadalmi részvételt generál, társasági és társadalmi élet iránti általános igényt; ugyanakkor társadalmi kontrollt jelent – megköveteli a közösség értékeinek betartását. A közösség kölcsönös támogatást ad, azaz tagjai megvalósítják azokat a feladatokat, amelyek túl nagyok, vagy túl sürgősek ahhoz, hogy egy egyedülálló személy kezelni tudja.

1.2. A közösség a társadalmi tőke alapja

Neves szociológusok – Granovetter, Coleman, Putnam, Bourdieu – vizsgálták a társadalmi kapcsolatok mibenlétét, hívták fel a figyelmet a társadalmi tőke jelentőségére. A társadalmi tőke erőforrás, mely a kölcsönös ismertség elvén működik, kapocs, mely megkönnyíti a csoporton belüli cselekvést. Ereje a cselekvők közötti hálóban rejlik. A társadalmi kohéziót, a változást a gyenge kapcsolatok sűrűsége erősíti, a mobilitást ez segíti elő. Az erős kötések viszont a mindennapokban jelentenek támogatást. Az állampolgári részvétel normáiban és hálózataiban megtestesülő társadalmi tőke a gazdasági fejlődés előfeltétele, csakúgy, mint a hatékony kormányzásé. Mindannyian érezzük, hogy a társadalmi tőke alapköve a bizalom.

A Világbank háromféle társadalmi megközelítést alkalmaz, szűk definíciója szerint a társadalmi tőke az emberek adott közösségen belüli kapcsolatait és a közösség által elismert normáit jelenti, melyek csoportkohéziót és identitást eredményeznek. Tágabb értelmezésben a társadalmi tőke a csoportokon belüli és a csoportok közötti kapcsolatokat is jelenti. Harmadrészt pedig a társadalmi környezetet is magában foglalja, azaz a kapcsolatokon kívül a normákat, tradíciókat, szokásokat is.

1..3.A társadalmi tőke mutatói

Robert D. Putnam amerikai szociológus a demokrácia és a társadalmi tőke összefüggéseire mutatott rá. Kidolgozta a társadalmi tőke mérőszámait, ami a civil társadalom aktivitását is mutatja egy országban.[2]

  1. Politikai részvétel, politikai érdeklődés (pl. részvétel a választáson, tisztség betöltése szervezetekben, közérdekű témájú levélírás, aláírásgyűjtés, párttagság)

  2. Civil aktivitás (pl. nonprofit szervezetek száma, szervezeti taglétszám, tisztségek betöltése civil szervezetben, összejövetelek gyakorisága.)

  3. Vallási alapú szerepvállalás (egyházközösségi tagság, istentiszteletre járás)

  4. Munkahelyi kapcsolatok (szakszervezeti tagság, munkakapcsolathoz kötődő barátság, kölcsönös segítségnyújtás valószínűsége)

  5. Informális társadalmi kapcsolatok (családi vacsora, baráti kártyaparti, szomszédolás, közös kávézás/sörözés, sport, kultúra)

  6. Altruizmus, önkéntesség, filantrópia (önkéntes munka, adakozás, véradás, stb.)

  7. Reciprocitás és bizalom (becsületesség, részvételi hajlandóság kérdőíves vizsgálaton, közlekedési szabályok betartása).

1.4.Bizalom

Francis Fukuyama munkáiban többször is megfogalmazza a társadalmi tőke jelentőségét, különösen nagy figyelmet szentelve a bizalom kérdéskörére. Szerinte a társadalmi tőke – a normák és hálózatok összességéből eredő kollektív cselekedet – akkor jön létre, ha bizalom van az emberek között. A bizalom egyrészt az általános bizalom, hogy mennyire bízhatunk általában az emberekben, a másik típusa pedig a helyhez kötött, lokális bizalomnak, mely összetettebb, nehezebben mérhető, a közösségbe, szervezetekbe, közintézményekbe vetett bizalom.[3]

2. A közbizalom és a társadalmi aktivitás hazánkban

2.1.Értékrendek Európában

Európai kutatók értékvizsgálatot végeztek 25 európai országban: a lakosságot reprezentáló mintákban vizsgálták, hogy mit tartanak kívánatosnak a társadalomban, ahol élnek, s mit a saját maguk személyes életükben.[4]

A kutatók hét értékosztályt hoztak létre, ezek: az etatizmus, a munkahelyi autonómia, a szociális bizalom, a tolerancia, az altruizmus, az individualizmus és a konformitás. Az értékválasztások 3 jellegzetes csoportot alkottak: 1. „cselekvők”, akik önmagukért túli célokért cselekszenek, 2. a „lázadók”, akik minden felsorolt értéket elutasítják és 3. a „szenvedők” csoportja, akik a rendszerrel megalkuvó, vagy annak ösztönösen megfelelő, az eltűrő konformisták. A kutatók ezek megoszlását vizsgálták az egyes európai országokban és hazánkra nézve döbbenetes eredményre jutottak. Az 1. sz. ábra mutatja, hogy Magyarország az utolsó előtti helyen áll, ahol a lakosság túlnyomó többsége (65,9%) „szenvedő”, közel negyede (23,5%) „lázadó” és csupán 10,6% „cselekvő”. Míg szinte fordított az arány az első helyen álló Svédországban, ahol 74,9% a „cselekvők”, 18,2% „lázadók” és csak 6,9% a passzív „szenvedők” aránya.

1. sz. ábra. A „cselekvők”, a „lázadók” és a „szenvedők” megoszlása az egyes európai országokban.

  A közösségfejlesztés hazai trendjei – innovációs lehetőségek a múzeumokban


Forrás: Csepeli-Prazsák 2011.

Az adatok cselekvésre szólítanak bennünket, hiszen az állampolgári aktivitás igen alacsony szinten áll. A gondolkodók felelőssége a lépések megtétele – mindenkinek a saját köreiben.

2.2. Tragikusan alacsony a közbizalom és társadalmi aktivitás hazánkban

A hazai társadalomkutatások alapján elmondható, hogy a magyarok közepesen bíznak meg egymásban. A vizsgálatok szerint az iskolai végzettség befolyásolja leginkább a másokba vetett bizalmat: minél tanultabb valaki, annál inkább bízik a többi emberben. [5] A tendencia másban is kimutatható: a Civil Kollégium által szervezett Állampolgári Részvétel Hete (ÁRH)[6] alkalmával az elmúlt tíz évben több ezer fő szúrópróbaszerű megkérdezésével (azaz nem reprezentatív, de nagymitás vizsgálat alapján) – Péterfi Ferenc közösségfejlesztő összefoglalásának köszönhetően – minden évben megismerhetjük a magyarországi intézményekbe vetett bizalmat és a társadalmi aktivitást.  Az elmúlt éveket tekintve a bizalom szintje lényegében változatlanul alacsony szinten áll, négyfokozatú skálán mérve az önkormányzatokban és a civil szervezetekben a közepesnél kissé jobban bízunk, míg a parlamentbe és a politikusokba vetett bizalmunk évek óta mélyponton áll. Az általánosított bizalom szintje még a közepes értéket sem éri el.

 

2. sz. ábra. Közbizalom Magyarországon (2013)

A közösségfejlesztés hazai trendjei – innovációs lehetőségek a múzeumokban

Forrás: Péterfi, 2014 adatok alapján

2.3. Képesek vagyunk-e cselekedni helyi szinten és a múzeumban?

A közbizalom hazai vizsgálata arra is kitér, hogy mit gondolunk cselekvőképességünkről. 2014 őszén múzeumi szakemberek körében is elvégeztük a felmérést, mert a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum egyik képzésén épp az Állampolgári Részvétel Hete időszakára esett. Felmerült a kérdés, hogy a múzeumi szakemberek mennyire aktív résztvevői a folyamatoknak. Ez azért fontos, mert mások motiválásához, aktivizálásához cselekvő attitűddel kell rendelkezni. Ezen a felmérésen 32 muzeológus, múzeumpedagógus vett részt. A feltételezésem az volt, hogy az országos mintában szereplő adatoknál kedvezőbb képet kapunk, hiszen a válaszadó felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, és aktívnak tekintettem azokat, akik szakmai továbbképzésen vesznek részt, szakmai hálózatok tagjaként. A vizsgálat szűk körben készült, az adatokat azért adom közre, hogy inspiráljam a kollégákat és egy későbbi szélesebb vizsgálatot kezdeményezzek.

A közbizalomról alkotott képe a múzeumi szakembereknek nem tér el az országos mintától, a lakóhelyt érintő döntésekre ható befolyás viszont pozitívabb képet mutat.

3. ábra. Mit gondol, tud valamilyen befolyással lenni a lakóhelyét érintő döntésekre?

A közösségfejlesztés hazai trendjei – innovációs lehetőségek a múzeumokban

A közösségfejlesztés hazai trendjei – innovációs lehetőségek a múzeumokban 

Forrás: Péterfi, 2014 és saját adatok alapján

Az elmúlt tíz év felmérései azt mutatják, hogy a lakosság egyre inkább elbizonytalanodik. Míg 2005-6. években nem érte el a 4%-ot se a „nem tudom” válaszok aránya, addig 2013-ban már 12%-ra nőtt a bizonytalanok aránya. A múzeumi szakemberek körében mért vizsgálat biztosabb véleménynyilvánítást mutat: a diplomás végzettséggel rendelkező kulturális szakemberek tudják, hogy képesek befolyással lenni a helyi szintű döntésekre.

2.3. Állampolgári aktivitás Magyarországon

A társadalmi tőke mérésének mutatói és brit vizsgálatok alapján az ÁRH kérdőíve az is felmérte, milyen lépéseket tett a kitöltő az elmúlt 12 hónapban. A kérdések az alábbiakra irányultak:

1. Felkeresett egy helyi önkormányzati képviselőt? 2. Felkeresett egy országgyűlési képviselőt? 3. Rendszeresen figyelemmel kíséri a helyi önkormányzat valamelyik tájékoztató csatornáját 4. Részt vett nyilvános gyűlésen vagy találkozón? 5. Részt vett valamilyen tüntetésen vagy tiltakozó megmozduláson? 6. Petíciót írt alá? 7. Részt vett egy vagy több internetes akcióban? 8. E-mailt írt hivatalnak/képviselőnek 9. Internetes petíciót írt alá 10. Megosztott akcióra felhívó cikkeket, videót, anyagot 11. Közérdekű adatot igényelt az interneten keresztül?

A válaszokból az derül ki, hogy a múzeumi szakemberek többsége figyelemmel kíséri a helyi önkormányzat döntéseit a nyilvánosság csatornáin, alkalmanként felkeres képviselőt miképpen az országos kutatásban részt vevők. Ugyanakkor a múzeumi munkatársak akciókban való részvétele nem erős, jóval kevesebben írnak alá peticiókat, vesznek részt nyilvános üléseken vagy csatlakoznak tüntetésekhez, tiltakozó megmozduláshoz, nem igazán kedvelik az internetes akciókat és kevésbé szívesen osztanak meg közéleti akciókra felhívásokat, mint az országos mintában szereplők.

4. sz. ábra. Állampolgári aktivitás hazánkban 2013-ban

A közösségfejlesztés hazai trendjei – innovációs lehetőségek a múzeumokban

Forrás: Péterfi, 2014 és saját adatok alapján

3. A közösségfejlesztés szakma

3. 1. Közösségfejlesztés fogalma

Hazánkban a tudatos közösségfejlesztés XX. századi mintáját adják a népfőiskolai mozgalmak, NÉKOSZ mozgalmak, de említhetjük a Műszaki Egyetemen a nyolcvanas években tett kezdeményezéseket. Szakmaként a népművelésből nőtt ki, az 1989-es politikai változást követően létrejött Közösségfejlesztők Egyesületéhez köthető. Az iskolateremtő Varga Tamás és Vercseg Ilona meghatározásában a közösségszervezés (community organisation) v. közösségfejlesztés (community development) elsősorban települések, térségek, szomszédságok közösségi kezdeményező– és cselekvőképességének fejlesztését jelenti, amelyben kulcsszerepe van a polgároknak, közösségeiknek és azok hálózatainak, valamint a helyi szükségletek mértékében a közösségszervezőknek és fejlesztőknek is, akiknek bátorító–ösztönző, informáló, kapcsolatszervező munkája életre segítheti vagy kiegészítheti, megerősítheti a meglévő közösségi erőforrásokat.[7]

A szerzőpáros és a szakma átmeneti, szervezett külső beavatkozásként értelmezi a közösségfejlesztő munkát, melyet hét szakaszra osztanak.

3.2. A közösségfejlesztés folyamata

a.        Új mozgások létrehozása. Ez a lakosság és szervezeteinek bevonását jelenti: az érintett körzet megszervezését, a kapcsolatfelvételt, majd a kommunikáció kereteinek kialakítását. 

b.        A helyzet feltárása. Ez a fázis társadalmi–gazdasági diagnózis létrehozása, melynek felállításában a közösség nem–szakember tagjai is aktív szerepet vállalnak. A legfontosabb a közösség önmagáról való tudásának feltárása és a problémák azonosítása, de fontosak a helytörténeti, településszociológiai, statisztika, valamint a szakterületi és fejlesztési anyagok feltárása, s e tudás közösségi használatba vétele is.

c.             A közösség véleményének, késztetéseinek és cselekvési potenciáljának feltárása és a problémák mellé rendelése. A folyamatot nem a szervező/fejlesztő, hanem – szükség esetén, az ő segítségével – a közösség maga végzi.

d.        A feltáruló feladatok közös rangsorolása, a problémamegoldó folyamatok tervezése, a cselekvési terv és az önsegítő projektek készítése.

e.        „Intézményépítés”, azaz új szokások és szervezetek életre segítése a helyi közösségben, új közösségi szervezetek megalakulása, képzések, a cselekvéshez szükséges attitűd kialakítása és a technikák elsajátítása, különböző helyi tevékeny­ségek (projektek) beindulása, információs rendszer kialakítása, a nyilvánosság fórumainak létrehozása. A nyilvánosság érdeklődésének felkeltése, PR tevékenység.  Az önszervező folyamatok életben tartása, segítése.

f.         A partnerek megkeresése és aktivizálása: kapcsolatszervezés, hálózatépítés a helyi, országos és nemzetközi szervezetek között, konfliktuskezelés, érdekérvényesítés.

g.        A munka koordinálása, az esetleg elakadó megvalósítások továbblendítése, a megvalósult folyamatok értékelésének és a továbblépés tervezésének segítése, szakmai segítségnyújtás a lokális társadalomfejlesztés szellemi infrastruktúrájának megteremtésében, a döntéshozók és a jogalkotás befolyásolása.

3.3. Képessé tétel folyamata

Vercseg Ilona megfogalmazza, hogy akkor beszélhetünk közösségfejlesztésről, ha maguk a közösség tagjai, az intézményei fejlesztik önmagukat, tehát a közösségfejlesztő fejleszti, hanem a közösség építi önmagát. A jó fejlesztési folyamat helyi mozgalom. A közösségfejlesztő munka katalizál, a képessé tétel folyamata. A mozgalom állandóan változik, új együttműködéseket alakít ki. A közösségfejlesztés alapelve a helyi közösséghez és a társadalomhoz tartozás elősegítése. A fejlesztő munka végső célja, hogy mindenki tartozzon valahová, valakihez, közösségi-társadalmi beágyazottságban éljen. Cél, hogy legyen esélye/lehetősége saját életfeltételeinek javítására és pozitív változásokra irányuló közös cselekvésben való részvételre.[8]

A közösségfejlesztés alapja a „képessé tétel”. Ez a folyamat olyan eszközöket és módszereket alkalmazását jelenti, melyek segítségével az egyének, a csoportok vagy közösségek maguk irányíthatják saját életüket, elérik saját céljaikat, így válnak képessé önmaguk és mások boldogulása, életminőségük, körülményeik javítása érdekében munkálkodni. A szakirodalomban a képessé tétel a „hatalommal való felruházás” (empowerment) fogalmaként is megjelenik.[9] A képessé tétel folyamata három szinten jelenik meg, az individuális, a csoport és a közösségi megmozdulás szintjén. Az egyén szintjén képesek legyünk kifejezni, kifejteni a „saját” nézőpontunkat, a csoport szintjén képesek legyünk megformálni a „mi” igazságunkat a közösségi megmozdulás szintjén képesek legyünk tárgyalni/megegyezni „másokkal”. A képessé tétel folyamatának van egy individuális, egy csoport és egy közösségi szintje. Individuális szinten képesek vagyunk kifejezni, kifejteni a „saját” nézőpontunkat. A csoport szintjén meg tudjuk formálni a „mi” igazságunkat. A közösségi megmozdulás szintjén tudunk tárgyalni, képesek vagyunk megegyezni másokkal.[10]

4. A múzeumi közösségek fejlesztése

4.1. Közösségi művelődés

A közösségfejlesztés szakma, különleges beavatkozást igényel. A múzeum a teljes fejlesztő folyamatot nem tudja egészében felvállalni, de nem is szükséges. A társadalmi kohézió elősegítése apró aktívizáló tevékenységeken, részvételre buzdító programok szervezésével, helyi kisközösségi kulturális fejlesztéssel elősegíthető. Elegendő az embereknek lehetőséget adni, hogy felfedezzék önmagukat, részt vegyenek helyi csoportok életében; elősegítve az élet minőségének állandó emelkedését. Segíteni kell a különböző élethelyzetű emberek egymás mellett élését, kapcsolatát és lehetőséget kell adni mindenkinek önmaga elhelyezésére, kitárulkozására. Ezek a célok közelebb állnak a múzeumok közművelődési, közösségi művelődési céljaihoz, hiszen a múzeumi tevékenység inkább kulturális animáció, mint szociális közösségi munka.

4.2. Jogszabályi háttér

A közösségi művelődés, a közösségfejlesztés régi-új feladata a múzeumoknak. A XIX. században létrejövő múzeumok fő feladata az ismeretterjesztés, a közművelődés volt. Az elmúlt században hol a közművelődés, hol az örökségvédelmi – kutatói funkció került előtérbe. Az ICOM (International Council of Museums, Múzeumok Nemzetközi Tanácsa) dokumentumaiban is megtaláljuk a közművelődési célokat. Az 1997. évi CXL. törvény a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről 37/A. § (1) szerint a kulturális javak védelmével összefüggő célok megvalósításának legfontosabb letéteményesei a muzeális intézmények. A (2) bekezdést idézve a muzeális intézmény a) a társadalom szolgálatában áll, b) a közösség számára nyilvános, c) a közösségekkel, településsel aktív kapcsolatot tart, d) alaptevékenysége körében nem gazdasági haszonszerzés céljából jön létre, e) a kulturális javakhoz széles körű és egyenlő hozzáférést biztosít. A közösségfejlesztő feladat tehát nem új, csak eddig nem került a fókuszba olyan mértékben, mint napjainkban.

4.3. Közösségi színtér

A múzeum, mint kulturális intézmény közösségi színtérré is válhat. Giczey Péter és Péterfi Ferenc közösségfejlesztők három feladatot emelnek ki a közösségi művelődés szinterei számára a társadalmi kohézió erősítése érdekében: 1. Helyi közösségek erősítése, a civil társadalom fejlesztése 2. A partnerség és a párbeszéd erősítése, érdekegyeztetések 3. A társadalmi és közösségfejlesztő beavatkozások hatásának mérése, kutatások. A múzeumi területen számos jó gyakorlat már kialakult, a célok tudatosításával, andragógiai munkával, információcserével kis befektetéssel nagy hatást lehet elérni.[11]

5.      Milyen feladatokat tud megvalósítani a múzeum a közösségfejlesztés területén?

5.1.                       Helyi közösségek erősítése, a civil társadalom fejlesztése

- Közösségi kezdeményezések támogatása. Könnyen fejleszthető, csupán tudatosabb vezetői feladatot igényel a múzeumi munkatársi közösségek, szakmai közösségek fejlesztése, melyekbe bevonhatók gyűjtők, művészek. Képzésekkel, közös projektek megvalósításával hatékony a munka.

Közösségi kezdeményezéseket támogató szakmai hálózatok, szervezetek fejlesztése. A hagyományokat érdemes erősíteni, vonzó programok megvalósításával új együttműködések jöhetnek létre a Tájak Korok Múzeumok, az ICOM, a Tájházak Szövetsége, a Pulszky Társaság tagjai vagy a múzeumpedagógusok szakmai hálózatain keresztül.

Közművelődést, részvételt erősítő programok és kampányok. Talán a legjobb példa a sikeressé vált, sok embert vonzó országos nagyrendezvények meghonosodása a Múzeumok Majálisa, a Múzeumok Éjszakája, a Múzeumok Őszi Fesztiválja, melyekhez helyi programok, új hagyományokat teremtő akciók kapcsolódhatnak.

- Önkéntesség, közösségi szolgálat fejlesztése. Külföldön már régóta működik, hazánkban az elmúlt években váltak népszerűvé a múzeumi Baráti Körök, múzeumi önkéntes programok. A Szépművészeti Múzeum, vagy a Ludwig Múzeum programjai mára magas presztízsű klubbá váltak. Ez lehetőséget teremthet adományszervezésre is. Pár év alatt hihetetlen népszerűségre tettek szert a kreativitást szabadjára engedő iskolai közösségi szolgálatos programok pl. a FIKSZ – Felemelő Iskolai Közösségi Szolgálat a Néprajzi Múzeumban (a Xantus János a kalandor, a FIKSZ termékbemutató, a diákok önálló kiállítás-tervezése a holokauszt emlékévben). De népszerű az IKSZ-Faktor a Magyar Nemzeti Múzeumban. Minden múzeumban nagy potenciált rejt magában ez a terület.

- Helyi közösségek erősítése, a civil társadalom fejlesztése. A térségi közösségek fejlesztése sok múzeumban az identitáserősítés, hagyományőrzés, honismeret programjai által valósul meg. Speciális közösségek, célcsoportok mozdíthatók meg, például a szolnoki Damjanich Múzeum kerékpárosaival vagy a Szabadtéri Néprajzi Múzeum a közösségi kert létrehozásával, a futóbérlet kialakításával olyan csoportokat mozdított meg, akiket korábban kevésbé vonzott az intézmény. Sok jó példa van a különböző az érdeklődési körnek megfelelő klubok működtetésére (pl. nyugdíjas, baba-mama, numizmatikusok, gyerektáborok, virtuális közösségek).

Képzések, szabadegyetemek, konferenciák szervezése. A hagyományos andragógiai programok nemcsak az önfejlesztést, önművelést segítik, hanem a tanulócsoportok új csoportot, bevonható potenciális közösséget alkotnak

- Személyes történetek, adományok, tapintható tárgyak. A kiállításon megjelenő tárgyak egy-egy személyes történetet is hordoznak. A Skanzen például egy-egy tárgy történetének bemutatásával családokat hozott közel a múzeumhoz, vagy egy-egy tájegység faluközösségeket mozdított meg. Az adományozók, szponzorok új csoportokat nyerhetnek meg a múzeumok számára.

5.2.                       A partnerség és a párbeszéd erősítése

Az önkormányzatok, kormányzati szervek és múzeumok, a vállalkozók világa és a múzeumok partnetségét nem csupán támogatói szempontok érvényesítése. Az érdekegyeztetést az együttműködést, a nyertes-nyertes kapcsolatok kialakítását minden szintéren tanulnunk kell. Jó példák sora alakult ki a múzeumpedagógusok és az iskolák, tanárok között.

5.3.                        A társadalmi és közösségfejlesztő beavatkozások hatásának mérése

Az elmúlt években megvalósult több múzeumi kutatás is a Múzeumok Mindenkinek program keretében [12]. Érdemes lenne a kutatásokat kifejezetten a múzeumi közösségek, azok fejlesztésére is kiterjeszteni, mérni, hogy az új programokkal hogyan válnak a társadalmi tőke és a közösségépítés katalizátorává az aktív múzeumok.

 

Arapovics Mária

ELTE PPK

Neveléstudományi Intézet

Andragógia és Művelődéstudományi Tanszék


Bibliográfia

Adams, Robert (2003): Social Work and Empowerment. Palgrave Macmillan.

Arapovics Mária (2013): Egyetemista és főiskolás hallgatók képe a demokráciáról. In. Civil Szemle Folyóirat. 2013/1.

Csepeli György-Prazsák Gergő (2011): Az el nem múló feudalizmus. Társadalomkutatás 29 (2011) 1. 63-79.

Egyetemes értékek az egyetemen (2011): ELTE Az Élethosszig Tartó Művelődésért Alapítvány www.muvelodesert.hu

Fukuyama, Francis (1997): Bizalom. Európa.

Giczey Péter – Péterfi Ferenc (2013): Az útépítéstől a társadalomépítésig. Parola 2013/1. szám

Lakatos Kinga (2003): A képessé tétel folyamata. Közösségfejlesztők Egyesülete,Parola füzetek: Budapest.

Péterfi Ferenc (2014): Továbbra is mélyponton. Közbizalom 2013. www.reszvetelhete.hu

Pusztai Gabriella (2009): A társadalmi tőke és az iskolai pályafutás hazai vizsgálata. Új Mandátum

Putnam, Robert D (2000): Bowling Alone: The Collapse and Revival of American Community. New York: Simon & Schuster

Varga A. Tamás -Vercseg Ilona (1998): Közösségfejlesztés. Budapest, MMI.

Vercseg Ilona (2011):Közösség és részvétel. A közösségfejlesztés és a közösségi munka gyakorlatának elmélete. ELTE TáTK-Hilsher Rezső Szociálpolitikai Egyesület. Budapest

Warren, Roland L. (1963): The Community in America. Rand McNally, Chicago.

  


[1] Warren, 1963.

[2] Putnam, 2000.

[3] Fukuyama, 1997.

[4] European Social Survey 2008. In: Csepeli-Prazsák 2011.

[5] Tárki Társadalomkutatási Intézet adatai alapján

[6] Az Állampolgári Részvétel Hete 2001-2013 közötti felmérései alapján www.reszvetelhete.hu A grafikonokat Péterfi, 2014. Közbizalom 2013. kutatás adatai alapján készítettem. Az ÁRH felmérésein az ELTE PPK andragógia szakos hallgatóimmal minden évben részt veszünk, egyik évben 1750 egyetemistákra vonatkozó felmérést is végeztünk In: Egyetemes értékek az egyetemen 2011, illetve Arapovics, 2013.

[7] Varga – Vercseg 1998.

[8] Vercseg, 2011.

[9] Adams, 2003.

[10] Lakatos, 2003.

[11] Giczey –Péterfi, 2013.

[12] Múzeumpedagógusok figyelmébe ajánlom: Pusztai Gabriella (2009): A társadalmi tőke és az iskolai pályafutás vizsgálatát.