belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Még ezt is letettük az asztalra

Hogyan valósultak meg továbbképzéseink 2020-ban

a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek projekt támogatásával?

Még ezt is letettük az asztalra

 

A 2020. október 31-ig meghosszabbított Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című kiemelt projekt keretében idén, ebben a sok szempontból rendkívülinek számító és nem kevés kihívást tartogató évben is több ingyenes továbbképzést valósított meg sikeresen a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) Oktatási csoportja. A vírushelyzethez alkalmazkodva részben vagy egészben online formában kerülhetett sor a továbbképzésekre.

A továbbképzések előkészítés már 2020. februárban megkezdődött, hiszen a képzéseket eredetileg koratavasztól kezdve valósítottuk volna meg, azonban a vírushelyzetre való tekintettel és a kihelyezett képzéseknek helyet adó muzeális intézményekkel egyeztetve a továbbképzések módosított időpontban tudtak megvalósulni.

Kétféle továbbképzésből összesen hét képzési turnus zajlott le az elmúlt hónapokban, 85 múzeumi munkatárs szerzett a továbbképzések elvégzését igazoló tanúsítványt.

 

Az Esélyt a múzeummal - Iskolai felzárkóztatás, tehetséggondozás, kompetenciafejlesztés múzeumi támogatása a korai iskolaelhagyók csökkentése érdekében című továbbképzés blended módon 30 óra e-learning majd 30 óra online tantermi képzés formájában valósult meg két turnusban, augusztusban és szeptemberben. A továbbképzés e-learning részét egyéni ütemben  négy hét alatt lehetett elvégezni, az egy héten át tartó online tantermi órákon élő webkonferencia keretében voltak jelen a résztvevők, az oktatók és az oktatásszervező.

A két képzési turnuson 20 fő részvételével és a múzeumi inklúzió olyan neves szakértőinek oktatói közreműködésével, valósult meg, mint Molnár József, György Gabriella, Joó Emese, Dabi-Farkas Rita. A résztvevők Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Tolna, Baranya, Somogy, Zala, Vas, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér megyékből vehettek részt ezen a továbbképzésen.

Még ezt is letettük az asztalra

A kimondottan gyakorlat orientált online tantermi rész során többek között művészetterápiás eszközök felhasználásával múzeumpedagógiai programot dolgoztak ki a résztvevők, de szabadon választott műtárgyhoz kapcsolódó program/foglalkozás kidolgozására és különféle jó gyakorlatok megbeszélésére is sor került. Az elméleti tananyag áttekintése is feladatokkal és kérdésekkel serkentve, az „együtt gondolkodás” jegyében történt, a kiscsoportos feladatkidolgozás majd közös megbeszélés aktivizálta a résztvevőket. Az elsajátított ismeretek felhasználásával és előre meghatározott szempontok alapján a résztvevőknek vizsgafeladatként egyéni, saját intézményükben megvalósítható esélyteremtő programot is ki kellett dolgozniuk és ezt prezentációban bemutatni.

A MOKK képzési munkatársai a képzések minőségbiztosítás céljából ennek a továbbképzésnek a résztvevőivel is kitöltetették és kiértékelték az elégedettségi kérdőíveket, melyek tanúsága szerint egy valóban jó hangulatú, gyakorlatban jól hasznosítható és informatív, egyben szemléletformáló képzést sikerült abszolválni az újszerű tantermi körülmények között is. A továbbképzés résztvevőitől idézzünk alább:

„Tetszett, hogy nem csak beszélgettünk ezekről a módszerekről, hanem mind a készítői, mind a felhasználói oldalt kipróbálhattuk magunkon.” „Kifejezetten hálás vagyok érte, hogy online valósulhatott meg minden része.” „Az elmélet érthető, könnyen feldolgozható, az ellenőrző kérdések jól előkészítették a zárótesztet. A gyakorlati vizsgaprezentáció pedig könnyen összeállítható volt, a korábbi személyes tapasztalatok, a bemutatott gyakorlati megoldások, és a többi résztvevő segítségével.” „Az oktatókon nagyon látszott, hogy a szakterületükről beszélnek, saját élményeik, tapasztalataik életszerűvé és nem könyvszerűvé tette a prezentálásukat.” „„Az oktatásszervező nagyon segítőkész volt, bármikor fordulhattunk hozzá és rendkívül gyorsan válaszolt az üzeneteinkre is.”

Bővebb információ a továbbképzésről itt olvasható.

A hazai viszonylatban egyedülállónak és egyben sikerképzésnek számító, és korábban már 10 helyszínen, közel 150 résztvevővel megvalósult Frontszemélyzeti képzés – a kulturális intézmények látogatóbarát szolgáltatásainak fejlesztéséhez című továbbképzések is folytatódtak 2020-ban a MOKK szervezésében. A Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek projekt keretében kidolgozott és a projekt meghosszabbításának köszönhetően ingyenesen elvégezhető továbbképzések kihelyezett tantermi képzések formájában valósultak meg idén nyáron és ősszel az ország öt különböző pontján múzeumi környezetben, Esztergomban, Kecskeméten, Ópusztaszeren, Sátoraljaújhelyen és Tatán 65 múzeumi munkatárs részvételével.

A gyakorlatközpontú továbbképzést tréninget, konfliktuskezelési tanácsadást, egészségügyi alapismeretek, szituációs gyakorlatokat, idegennyelvű oktatást is magában foglalt, de a résztvevők az oktatók irányításával áttekintették a múzeumi viszonyok általános összefüggéseit és az adott intézmény a szervezeti felépítését, működés és az esetleg ebből adódó problémás területeket is.  A vírushelyzetre tekintettel néhány oktató online formában tartotta meg előadását, a személyesen is közreműködő oktatásszervező révén garantálható volt, hogy a résztvevők végig aktívan, közreműködő módon kapcsolódhassanak be az online színtéren zajló képzés során, mindez a szokásosnál nagyobb előkészületeket és technikai felkészülést igényelt.

Még ezt is letettük az asztalra

Az ismeretek átadása írásbeli vizsgával majd  szituációs vizsgával zárult a résztvevők elégedettségével. Az ópusztaszeri képzés egyik résztvevőjét idézzük alább:

„Az idegennyelvű képzés rész mindenképpen nagyon hasznos volt. Lelket öntött belém a hölgy, hogy használjam bátram meglévő angoltudásomat. De mindegyik szituációs helyzetgyakorlat is jó szolgálatot tett abban, hogy, ahogy említettem is, rájöjjünk, jó az, ahogy nap, mint nap viselkedünk a látogatókkal. Jó volt, hogy ezt egy külső szemlélő (a tréner) is megerősítette.  A legjobban mégis a múzeum létrehozása tetszett, ahol rá kellett jönnünk, tulajdonképpen tényleg értünk a mindennapi munkánkhoz, mert tudjuk, hogy mi szükséges, hogy legyen egy ilyen intézményben látogatói szempontból, és mi kell ahhoz, hogy sikeres lehessen.”

Még ezt is letettük az asztalra

A tatai Kuny Domokos Múzeumban indított továbbképzésről készült képes beszámolónk Ezt tegyük a múzeumi kirakatba! Továbbképzés azokért, akik a múzeumi frontvonalon dolgoznak címmel itt látható.

A frontszemélyzeti munkatársaknak szóló továbbképzést 2021-ben is képzési kínálatán tartja a MOKK, megrendelésre, egyeztetett időpontban és helyszínen kerülhet sor a továbbképzésekre immár költségtérítéses formában. A továbbképzésről részletes információ itt érhető el.

Tájékozódjon a MOKK 2021. évre tervezett továbbképzéseiről, tekintse meg teljes képzési naptárunkat:

https://mokk.skanzen.hu/20201007kepzeseink-2021

Az alábbi elérhetőségen érdeklődhet a múzeumi szakembereknek szóló továbbképzésekkel kapcsolatban a MOKK Oktatási csoportjánál:

kepzes.mokk@skanzen.hu

 

Az Oktatási Csoport munkatársainak (Stiegler Móniak, Vincze-Kertész Lilla, Zádor Viktória) beszámolói alapján összeállította:

Kajári Gabi, kommunikációs munkatárs

 

Nyitólap

 

 

HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930

SZEPTEMBER

27

SZERDA

eseménynaptár


  SZEP 28
  csütörtök
 
KULTÚRPALETTA Múzeumi Börze Sopronban
  SZEP 29
  péntek
 
Konferencia Marosvásárhelyen: MÚZEUMI ÖRÖKSÉG ÉS MÚZEUMI KOMMUNIKÁCIÓ
  OKT 02
  hétfő
 
ÚJ MÚZEUMI IRÁNYOK 7.0 Veszprémben
  OKT 12
  csütörtök
 
Megyei szakmai nap Dunaújvároson
legfrissebb híreink


2023. 09. 08.
Arany Süni Vándordíj
2023. 09. 05.
Kurta Mihály: Múzeumandragógia reziliencia – Szakandragógia-történeti visszatekintés
2023. 08. 17.
Most mutasd meg!
Skanzen hírek


2023. 09. 11.
Hagyományaink vendégségben
2023. 08. 23.
Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje a Skanzenben