Csodát nem teszünk, de fontos, hogy lehetőséget adjunk
Kinek, miért és mire jó a közösségi videózás a múzeumban?
Létezik olyan filmezéssel kombinált interpretáció módszer, melynek révén a múzeumi gyűjtemények pedagógiai hasznosítása eddig nem is gondolt irányokba válik kiterjeszthetővé? Például személyiségfejlesztésre használható speciális nevelési igényű diákok körében?
Igen! A közösségi videózás erre is lehetőséget kínál?
A nemzetközi porondon „participatory video”-nak is nevezett módszer lényege, hogy egy csoport a saját filmjét elkészítve valódi közösséggé kovácsolódik, hangot, pontosabban képet ad az őt foglalkoztató problémának, ügynek, miközben filmes eszközökkel történetet mesél el. Ennél a módszernél maga a folyamat a lényeges, az elkészült mű csak járulékos elem, nem is feltétlenül kerül nyilvánosságra. Egy dokumentumfilm elkészítésétől eltérően itt nem az esztétikai szempontok vagy az alkotói szándék az elsődleges, hanem a kreatív folyamat, melynek jóvoltából a filmet készítő közösség tagjai képesek lesznek kilépni saját pozíciójukból, és jobban rálátni problémáikra, megfogalmazni szükségleteiket, a több lépcsőből álló módszer révén erőt meríthetnek egy lehetséges megoldás kidolgozásához, saját érdekeik sikeres érvényesítéséhez.
fotó: Laczkó Dezső Múzeum
Társadalmilag marginalizált csoportok (például menekülttáborban vagy nyugdíjas otthonban élők) aktivizálásához vagy a közösségi tervezéshez már eddig is előszeretettel használták világszerte ezt az angolszász közegből indult módszert. Hazai múzeumi keretek között első ízben a Soproni Múzeum munkatársai, Szabadhegyi Zita és Martos Virág próbálták ki a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek projekt keretében megvalósított My Story – közösségi videózás a múzeumban című mintaprojekt során.
fotók: Soproni Múzeum
A DiverCity Konferencián és workshopon megismert módszert Szabadhegyi Zita és Martos Virág soproni hátrányos helyzetű, speciális nevelési igényű diákokra alkalmazták öt alkalomból álló foglalkozássorozatokon. A néhány fős diákcsoportok a két múzeumi szakember irányításával, pontosabban facilitátori háttértámogatásával a Macskakő Gyermekmúzeumban vagy a Storno-házban egy műtárgyat, és hozzá kapcsolódó történetet dolgoztak fel újszerű módon, filmes eszközökkel, csoportmunkában.
A személyiségfejlesztést célzó mintaprojekt foglalkozásai múzeum környezetben zajlottak, így sikerült a hagyományos iskolai keretek közül kilépni, a tanulók kreativitását és aktív szerepvállalását interaktív, élményközpontú tevékenységek által ösztönözni. Ezen felül a módszer segítette az önértékelési problémák kezelését, az önismeret, önelfogadás, önkritika fejlesztését, a saját korlátok jobb megismerését. A diákok együttműködésével megvalósuló videófilmek hozzájárultak a nyitottság, a mások iránti figyelem és empátia kialakításához is, előmozdították a diákok önkifejezését, véleményük kreatív dramatikus megjelenítését.
fotók: Soproni Múzeum
Volt például olyan dadogós diák, aki a filmen probléma nélkül mesélte el, miért pont azt a műtárgyat választotta ki a film központi elemének. Egy pszichológus által kezelt évismétlő fiú pedig végig nagyon aktívan dolgozott operatőrként és vágóként, a többi csoportnak is besegített. A gyermekek elfogadóak és támogatóak voltak egymás iránt, nem akadtak fenn például egy diszgráfiás kislány által a forgatókönyvben ejtett helyesírási hibákon sem.
A módszer sikeres kipróbálásához kulcsfontosságú volt, hogy a soproni közoktatási és szociális intézményeket, az Eötvös József Evangélikus Gimnáziumot és a pedagógiai szakszolgálatot megnyerjék együttműködőpartnernek. A bevont szakemberekkel kialakított konszenzus szerint ez a módszer nem nevezhető terápiás csoportfoglalkozásnak, de megfelelő szakmai támogatás mellett terápiás célókat is szolgálhat.
Érzékenyítés a Pedagógiai Szakszolgálat részére. fotó: Soproni Múzeum
A diákokkal folyó munka ismerkedéssel és a videofelvevő használatának játékos elsajátításával indult, élő interpretációs tárlatvezetés során történt meg a múzeumi helyszín és műtárgyak felfedezése és a történet fókuszának együttes kiválasztása, majd a közös filmalkotás megtervezésével (feladatok delegálása, szereposztás, forgatókönyv-készítés, helyszínválasztás) folytatták, a forgatást a vágás és az utómunka követte, végül a közös alkotás bemutatása, a munka értékelése zárta a sort. Különösen szerencsés volt, hogy az egyik csoport nem hetente találkozott, hanem egy nyári tábor keretében próbálhatta ki a közösségi filmezést, így lehetőségük volt egy héten át naponta dolgozni a filmen, nem zökkentek ki a kreatív alkotási folyamatból.
Ismerkedés a kamerával. fotó: Soproni Múzeum
A Laczkó Dezső Múzeum mentorált intézményként vett részt a Soproni Múzeum My Story – közösségi videózás a múzeumban című mintaprojektjében, a módszert a helyi viszonyokra adaptálták, fejlesztették tovább. A veszprémiek a soproniak által megtapasztalt módszertani buktatókat elkerülve valósították meg idén ősszel a Jendrassik-Venesz Szakgimnázium és Szakközépiskola 10. osztályos diákjainak bevonásával a saját közösségi videós mintaprojektjüket. A filmet a diákok a Laczkó Dezső Múzeum Vajkai Aurél emlékkiállításában forgatták. Mivel itt nem SNI-s diákok filmeztek, a módszer a terápiás célok felől inkább a közösségépítés, az egymás közötti kommunikáció, az értékteremtés és a befektetett munka által elérhető büszkeség megtapasztalásának irányába tolódott el.
fotó: Laczkó Dezső Múzeum
A szakmai tapasztalatokat, a módszer adaptálhatóságát egy december 11-én Veszprémben tartott helyi szakmai napon vitatták meg a projekt megvalósítói. A találkozón jelen voltak Szabadhegyi Zita és Martos Virág Sopronból, valamint L. Karsai Henriett, Hajdu Franciska, Király András és Schnitzer Miklós Veszprémből. A kerekasztal-beszélgetésen, amelyen részt vett Albert Orsolya, a Jendrassik-Venesz Szakgimnázium és Szakközépiskola tanárnője is, szó volt arról, hogy mikor merjen belevágni egy ilyen projektbe egy múzeum, milyen partnerekre, szakemberekre és eszközökre van szükség, hogyan történjen a bevont gyermekek kiválasztása, mi lehet a pedagógus szerepe a projektben, hogyan érhető el, hogy a gyerekek elkötelezettekké váljanak, milyen időkereteket szabjunk, hogyan lehet mérni a résztvevő gyerekek fejlődését.
Martos Virág, Szabadhegyi Zita és Hajdu Franciska - fotók: Kajári Gabi
A beszélgetés konklúziója szerint ehhez a módszerhez kell némi bátorság, önkritikára és kísérletezésre is szükség van a múzeumi szakemberek részéről, de érdemes alkalmazni. Egy szakközépiskolában, ahol az utóbbi években lecsökkent a művészeti órák száma, a múzeumi foglalkozások sokat segíthetnek a kultúrához való jobb hozzáférésen és abban, hogy a diákok megszokják ezt a közeget, magabiztosan mozogjanak benne. Fontos szempont az is, hogy a pedagógiai szakszolgálat által standard módon lefolytatott foglalkozáshoz, vizsgálatokhoz képest itt tágabbak a keretek. Ez a játékos, kevésbé eredménycentrikus módszer lehetőséget ad a gyerekeknek arra, hogy döntsenek róla, mi az, amit meg akarnak tenni. Az így szerzett pozitív élmény akár arra is hatással lehet, hogy egy következő alkalommal jobban teljesítsen a gyermek a pedagógiai szakszolgálatnál.
Albert Orsolya, Martos Virág, Szabadhegyi Zita - Schnitzer Miklós, L. Karsai Henriett, Hajdu Franciska és a kerekasztal további résztvevői- fotók: Kajári Gabi
Egy werkfilm a veszprémi projektről:
https://www.youtube.com/watch?v=J31GVcjBHyM&t=2s
fotók: Laczkó Dezső Múzeum
A soproni mintaprojekt kapcsán készült videók:
HorrorStorno
https://www.youtube.com/watch?v=baFKml3YndQ&feature=youtu.be
Harc a kiralylányért
https://www.youtube.com/watch?v=g7PKeumCRiU&feature=youtu.be
A só:
https://www.youtube.com/watch?v=G_bCPjGrpYU&feature=youtu.be
Bővebben a soproni mintaprojektről itt olvashat:
http://mokk.skanzen.hu/soproni-muzeum-my-story-kozossegi-videozas-a-muzeumban.html
http://www.origo.hu/kultura/20180522-soproni-muzeum-my-story-mintaprojekt.html
Az írás címében szereplő idézet Albert Orsolyától, a veszprémi Jendrassik-Venesz Szakgimnázium és Szakközépiskola tanárnőjétől származik, és a december 11-én Veszprémben megtartott helyi szakmai napon hangzott el.
Fotók: Soproni Múzeum, Laczkó Dezső Múzeum, illetve Kajári Gabi (szakmai nap december 11-én)
Szerző: Kajári Gabi