belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Lezárult a Duna Múzeum mintaprojektje

helloesztergom.hu - 2017.11.11
“Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” elnevezésű mintaprojekt záróeseményén 2017. november 16-án 10.00 órakor szakemberek számolnak be a Duna Múzeumban sikeresen lezajlott, a vízügyi szakmák felé orientáló program részleteiről.
Az EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 “Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” elnevezésű mintaprojekt gyakorlati lebonyolítása befejeződött a Duna Múzeumban. A hat szakmai napból álló projektben a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy-Vízügyi Szakgimnázium, valamint a budapesti Than Károly Ökoiskola, Szakgimnázium és Szakközépiskola tanárai valamint diákjai vettek részt.
A nyár folyamán dolgozták ki a két oktatási intézmény tanárai a Duna Múzeum szakembereivel közösen azt a mintaprogramot, melynek célja, hogy a középiskolások körében kialakítsa, erősítse a vízügyi szakma felé való orientációt. A megvalósításhoz az Országos Vízügyi Főigazgatóság mellett a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei is nagyban hozzájárultak. A projekt több gyakorlati helyszínen zajlott, ennek keretében a szakiskolások jártak a Szolnok melletti sajfoki kiállítóhelyen, a budapesti Kvassay zsilipnél, a Tisza-tónál, a Kiskörei Hallépcsőnél, valamint az esztergomi gátőrháznál és a Duna Múzeumban. A gyakorlati és elméleti feladatokat egyaránt tartalmazó szakmai napokon a két szakiskola diákjai nagy érdeklődéssel vettek részt, az utolsó két alkalmon pedig megtörtént a diákok részéről is az értékelés, mely megerősítette a programot indító Duna Múzeum múzeumpedagógusait arról, hogy jó úton járnak. A programot különböző, a múzeum által kimondottan erre a célra fejlesztett, tudásalapú társasjátékok és a Duna Értéktár elnevezésű gyűjtemény is segítette. A mintaprojektet a Duna Múzeum múzeumpedagógusa, Fehér Györgyi koordinálta.
Duna Múzeum

forrás: http://www.helloesztergom.hu/blog/2017/11/11/lezarult-a-duna-muzeum-mintaprojektje/