belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Történetek a bőröndből. Tudás – élmény – munka

Facebook: Debreceni Egyetem BTK Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszék

A Berettyó Kulturális Központ Bihari Múzeum mintaprojektjébe kapcsolódhatnak be a Debreceni Egyetem közösségszervezés és andragógia alapszakos hallgatói és oktatóik. A 2017 szeptemberétől 2018 februárjáig tartó program a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek kiemelt projekt keretében valósul meg.

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán tartott nyitórendezvényen Mézes József az „Élményszerű iskolai közösségi szolgálat” című előadása után a projekt vezetője, Korompainé Moncsik Mariann ismertette a célokat és a feladatokat. Dr. Juhász Erika tanszékvezető pedig közösségépítő gyakorlatokkal kezdeményezte a projekt résztvevőinek megismerkedését, és a kreatív munka elkezdését. Muzeológusok iskolai közösségi szolgálatos középiskolásokkal és egyetemistákkal együttműködve három helyszínen (Berettyóújfalu, Püspökladány, Hajdúnánás) időszaki kiállítást készítenek „Mit örökítenél át az életedből az utókornak?” kérdésre válaszolva. A résztvevő diákok a muzeológusok segítségével állítják össze a maguk bőröndjét saját életükhöz vagy egy választott személyhez kapcsolódóan, mintegy üzenve a jövő emberének. A központi kérdés az, hogy ki mit tart megőrzendő örökségnek.

A projekt célja az iskolai közösségi szolgálat élményszerűvé tétele, előtérbe helyezve az önálló gondolkodást, problémamegoldást, véleménynyilvánítást, alkotást és önkifejezést. A múzeumi közösség a középiskolások és az egyetemisták számára egyaránt hasznos partneri együttműködés létrehozására törekszik. A múzeumi szakmák megismerésével pályaorientáció és korszerű tudásépítés is megvalósul. A projekt egésze a fiatalok kompetenciáira építő múzeumfejlesztés, ahol a múzeum is tanul a fiataloktól. Tudás – munka – élmény együttes megvalósítása révén hoznak létre közösen értékeket és közösséget.

A közösségszervező és andragógus hallgatók figyelemmel kísérik a projekt menetét, és résztvevő megfigyelőként esettanulmányt készítenek az egyes helyszíneken, ezzel segítve a projekt módszertani leírását. Ezáltal támogatják egy, az iskolai közösségi szolgálatosok számára élmény nyújtó foglalkoztatási módszertan kidolgozását, ami mintaprojektként más megyékben is elterjeszthetővé válik.

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszékének részéről Dr. Juhász Erika és Dr. Márkus Edina a projekt szakmai mentora. A kezdeményezésben részt vesz a püspökladányi Karacs Ferenc Múzeum; a hajdúnánási Móricz Pál Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény; a Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium (Debrecen); a BSZC Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnázium és Szakközépiskolája (Püspökladány); a BSZC Arany János Gimnázium, Egészségügyi Szakképző és Közgazdasági Szakközépiskola (Berettyóújfalu); valamint a Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium (Hajdúnánás).