belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Esélyegyenlőségi kalendárium - jó gyakorlatok a világból

Szu Annamária (szerk.): Esélyegyenlőségi kalendárium. Kulturális intézmények esélyegyenlőségi jó gyakorlatai a világban

A kiadvány letölthető innen.

A kiadvány nemzetközi jó gyakorlatokat ismertet múzeumi, könyvtári és közművelődési szakterületről. A célcsoport-specifikus példák ötleteket adhatnak Magyarországon is adaptálható programok megvalósításához – mindezt kalendárium formába rendezve. A kötet szerkesztője, Szu Annamária így fogalmazta meg ennek célját: 

"Kötetünk kalendárium formátuma több elképzelést is takar. Egyrészt nem lehet fontossági rangsort felállítani a bemutatott jó gyakorlatok célközönségei között, mégis szükséges volt az egységeknek értelmes sorrendet adni. Másrészt minden egyes csoporthoz kapcsolódik egy országos vagy világnap, amelynek dátuma rendszerint egy eseményhez fűződik. Ezek rövid ismertetését adjuk minden fejezet elején – azzal az elképzeléssel is, hogy ignorálásuk, lenézésük, hátrányos megkülönböztetésük helyett inkább ünnepeljük meg ezeket a csoportokat, ünnepeljünk velük együtt. A formátum utal mind a népi kalendáriumra, mind pedig a közösségfejlesztés módszerei között használt települési kalendáriumra is." 

A kiadvány a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás EFOP-1.3.1-15-2016-00001projekt Esélyegyenlőségi módszertani fejlesztés részeként készült. 

Kiadó: Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ, NMI Művelődési Intézet, Országos Széchényi Könyvtár, Szentendre, 2019.

Nyitólap

 

 

HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930

SZEPTEMBER

25

HÉTFŐ

eseménynaptár


  SZEP 25
  hétfő
 
21. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó
  SZEP 28
  csütörtök
 
KULTÚRPALETTA Múzeumi Börze Sopronban
  SZEP 29
  péntek
 
Konferencia Marosvásárhelyen: MÚZEUMI ÖRÖKSÉG ÉS MÚZEUMI KOMMUNIKÁCIÓ
  OKT 12
  csütörtök
 
Megyei szakmai nap Dunaújvároson
legfrissebb híreink


2023. 09. 08.
Arany Süni Vándordíj
2023. 09. 05.
Kurta Mihály: Múzeumandragógia reziliencia – Szakandragógia-történeti visszatekintés
2023. 08. 17.
Most mutasd meg!
Skanzen hírek


2023. 09. 11.
Hagyományaink vendégségben
2023. 08. 23.
Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje a Skanzenben