belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Középpontban a korszerű múzeumi szemlélet

Regionális múzeumi műhelygyakorlatok kulturális szakemberek számára

a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ szervezésében

 

 

 

Február 5-én vette kezdetét a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum fél éven át tartó országjáró eseménysorozata Örökség – Tudás – Közösség címmel, amely során 79 helyszínen különböző szakmai és közösségi találkozókon vehetnek részt az érdeklődők. Az intézmény igazgatóságaként működő Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ a rendezvénysorozat keretében 2024 tavaszán négy alkalommal regionális múzeumi műhelygyakorlatokat szervez kulturális szakemberek számára. A kétnapos szakmai eseményeken az érdeklődők külföldi szakemberek bevonásával megvalósuló workshopokon, szakmai fórumokon, interaktív múzeumi programokon és előadásokon keresztül ismerhetik meg a múzeumi terület nemzetközi jó gyakorlatait és legújabb kezdeményezéseit.

A négy különböző régióban (Nagykanizsa, Tata, Gödöllő és Szentendre térsége) megvalósuló rendezvények minden alkalommal egy-egy aktuális, a mai múzeumi világot meghatározó témát állítanak a figyelem középpontjába, ezek a közösségi alapú működés, a szolgáltató szemlélet, a fenntarthatóság és az inklúzió. Az egyes eseményeken kiemelten fontosnak tartjuk a résztvevők bevonását és a gyakorlati tapasztalatszerzés támogatását, ennek jegyében a helyszínt biztosító múzeumok is bemutatják legérdekesebb kiállításaikat, új szemléletű városi sétájukat vagy akár kosztümös élő történelem programjukat a közönségnek. Az események a külföldi szakértők bevonása révén segítik az adott régió kulturális szakemberei számára a nemzetközi trendek megismerését, valamint lehetőséget nyújtanak jövőbeli szakmai együttműködések megvalósítására és a kapcsolatépítésre is.

Február 26-27-én a nagykanizsai Thúry György Múzeumban, illetve a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága – Göcseji Múzeumban és a Mindszentyneumban a közösségi múzeumi működés gyakorlati megvalósítása, a civil szervezetek bevonása, a múzeumbaráti körök, illetve az önkéntesek részvételével zajló közösségi régészeti projektek állnak a középpontban. Külföldi partnerként a zágrábi Muze kulturális szervezet (https://muze.hr/en/about-muses/)  képviselői bemutatják, majd egy workshop keretében megvitatják a tárgyi és szellemi örökség újszerű és látogatóbarát kezdeményezéseiket, a kulturális útvonalakhoz kapcsolódó programjaikat és a nemzetközi együttműködéseiket. A horvát kollégák részvétele az eseményen a Szabadtéri Néprajzi Múzeum által elnyert ERASMUS+ (KA120-ADU) európai uniós mobilitási program keretében valósul meg.

 

A programsorozat további rendezvényei:

Március 25-26-án a tatai Kuny Domokos Múzeumban zajló rendezvény központi témája a környezeti fenntarthatóság lesz, hiszen a muzeális intézmények a kiállításaik és ismeretátadási programjaik, valamint a mindennapos üzemeltetésük révén is sokat tehetnek a látogatók szemléletének formálásáéért és a fenntartható jövőért.

Április 15-16-án a Gödöllői Királyi Kastélyban a szolgáltató múzeumot, azaz a látogatóbarát fejlesztéseket, az élményszerű múzeumi programokat, valamint a múzeumi bolt termékpalettájának összeállítását ismerhetik meg a résztvevők.

Május 7-8-án pedig a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban valósul meg a programsorozat záró rendezvénye a múzeumi inklúzió témájában. Ezen az eseményen a speciális célcsoportoknak szóló múzeumpedagógiai és művészetterápiás foglalkozásokról, valamint a helyi szociális és oktatási intézményekkel való együttműködés lehetőségeiről tudhatnak meg többet az érdeklődők.

A programsorozat a Nemzeti Művelődési Intézet Petőfi Kulturális Programja keretében, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósul meg.

További információ:

Sziray Zsófia
kutatási és módszertani munkatárs
Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ
sziray.zsofia@skanzen.hu
+3630-2499753

 

Örökség – Tudás – Közösség  Indul a Skanzen országos programsorozata

 

 

Kapcsolódó cikkek
2024.03.25-26., Tata: Fenntarthatóság és múzeumok a gyakorlatban
2024.02.27-28: Nemzetközi szakmai műhely Nagykanizsán és Zalaegerszegen
2024.04.15-16: Szolgáltató múzeum - nemzetközi szakmai műhely Gödöllőn
[Új URL]