belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

A Bajor-villa újrafelfedezése

"A" szekció

12:00 – 12:08 Az ismerőset másként – A Bajor-villa újrafelfedezése

T. Maksai Ágnes múzeumpedagógus, PIM - OSZMI - Bajor Gizi Színészmúzeum

A Bajor Gizi Színészmúzeum 2017-ben a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében hirdette meg először Bajor Gizi villájának rendhagyó, zseblámpás bejárását, Pincétől a padlásig – Bajor Gizi villájának titkokkal teli világa címmel.

A Bajor-villa újrafelfedezése

A Bajor-villa éjjel, Fotó: BGM

Tekinthető ennek a programnak az ötlete saját múzeumunk újrafelfedezésének, hiszen az épület, amelyben helyet kapnak a kiállításaink, rendkívül sok történettel, érdekességgel tud még mindig szolgálni, időnként mégis kissé háttérbe szorulni kényszerül ez a téma az éppen aktuális kiállítások eseményei között. Ebből az alkalomból új nézőpontból tekintettünk erre az örökségünkre.

A program ötlete a látogatók visszajelzéseiből alakult ki, hiszen sokszor érdeklődtek egy-egy tárlatvezetés, program alkalmával arról, hogy annak idején, amikor itt élt a színésznő, hogyan használták a tereket, milyen élet folyt a villában. Ezzel a kíváncsisággal találkozott az a lehetőség, hogy a villa hatalmas tetőterasza és az arról nyíló manzárdszoba, melynek a ház történetében is fontos szerepe van, szabaddá vált programok számára is. Szerettünk volna tehát egy olyan rendhagyó épületbejárást létrehozni, amely a kerten keresztül, az alagsoron és a kiállítási tereken át egészen a tetőteraszig és a manzárdszobáig tart és betekintést enged Bajor Gizi életébe és abba a korszakba, amikor a villában élt, ennek megfelelően a második világháború viharos éveibe és az azt követő időszakba is, egészen 1951-ig.

A villabejárás megszerkesztése több kolléga együttes munkája volt. Előkészítésül mindenki kutatásba kezdett Bajor Gizi és a villa történetével kapcsolatban. Kerestük azokat a forrásokat, amelyek korabeli, hiteles személyektől származnak, feltárnak bizonyos részleteket a színésznőről és környezetéről és beilleszthetőek az épület és a kiállítások által is meghatározott környezetbe. A számos összegyűjtött szövegrészlet közül végül válogattunk és igyekeztünk megtalálni a térben is a nekik megfelelő helyet, kidolgoztunk egy követhető dramaturgiát a séta számára. Végül ezeket a szövegeket összefűztük Bajor Gizi élettörténetén keresztül és bizonyos pontokon további képanyagot, zenét, filmet, leveleket és természetesen a vendéglátást adtuk hozzá az élményhez.

A Bajor-villa újrafelfedezése

Fotó: Simon Zsuzsanna

A sétákat sötétedés utáni időpontokban, zárás után indítjuk, maximum 25 fő részvételével. Magában a házban is sötétség van a program alatt, a barangoláshoz mindenkinek zseblámpát adunk érkezéskor. A program során a résztvevők útját különböző állomások szakítják meg, ahol egy-egy részletet, érdekességet hallgathatnak meg a házhoz és Bajor Gizihez kapcsolódó forrásokból. Ezeket a részleteket múzeumi kollégák olvassák fel. A résztvevők nem tudják előre, hogy hol lesz a következő megálló, így a meglepetés erejére is építhetünk. A csoportot egy sétavezető kalauzolja végig az épületen és egyben ő fűzi össze tartalmilag a különböző állomásokat. A felolvasók 4-en vagy 5-en vannak, akik a 14 állomás között változtatják a helyüket, elkerülve a csoportot, hogy már az aktuális állomásnál felkészülve tudják fogadni őket a következő felolvasással. A séta során a látogatók elől eddig elzárt tereken kívül a kiállítótérben is kutathatnak a résztvevők, illetve behelyeztünk a kiállításba új elemeket is, fotókat, leveleket, szövegeket, amiket ez idő alatt fel tudnak fedezni, kiegészítve a hallottakat. Egy ponton pedig átvehetik a felolvasók szerepét is, korabeli, Bajor Gizinek írt levelek segítségével. Két alkalommal a villa egy-egy teraszára is kijutunk, ahonnan a budapesti panorámában tudnak gyönyörködni a vendégeink. Az egyik terasz természetesen az a hatalmas tetőterasz, amelyre feljutni már sok látogatónk szeretett volna, amikor a múzeum kiállításait jött megnézni. Ezt az alkalmat mindenképpen meg szerettük volna teremteni ezen a programon.

A Bajor-villa újrafelfedezése

Fotó: Simon Zsuzsanna

A séta zárásaként a manzárdszobába érkezünk meg, amelyet ezekre az alkalmakra vendéglátásra rendezünk be. Egyszerű italokkal és ételekkel várjuk a másfél órás barangolás végén a résztvevőket. Miközben fogyasztanak, sort kerítünk arra, hogy a múzeum alapítójáról, Gobbi Hildáról is megemlékezzünk, már kötetlenebb, beszélgetős formában. A látogatóinknak is lehetőségük van ilyenkor a saját történeteiket megosztani, amellyel több ízben éltek is már. Végül egy-egy zsákbamacska-színészanekdotát húzhat a közönség, melyet hazavihet emlékként a látogatásról.

Azt tapasztaltuk a séta elindítása óta eltelt egy évben, hogy nagyon népszerű programunkká vált, ráadásul abban a látogatói körben, akiket eddig igen nehezen tudtunk megnyerni más rendezvényeinkre, azaz az aktív felnőtt korosztályt be tudtuk hívni a múzeumba. Sikerült havonta legalább két alkalommal elindítanunk a programot és ezen felül több csoportos kirándulásokat szervező együttműködő partnerünk is lett, akik azóta rendszeresen kérik tőlünk a villabejárást. Összességében erre az évre több mint harminc lebonyolított sétát tudhatunk magunk mögött.

A jövőben szeretnénk fejleszteni a már meglévő séta tartalmát és tervezünk új tematikák mentén, de ugyancsak éjszakai, zseblámpás változatban még egy, de akár kettő villabejárást is kidolgozni. A témaötleteket már elkezdtük finomítani, a kutatás elindult. Remélhetőleg 2019 tavaszán már ezekkel az új témákkal is kiegészíthetjük a látogatók számára a múzeum kínálatát.

A Bajor-villa újrafelfedezése

Fotó: Simon Zsuzsanna

Nyitólap

 

 

HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930

SZEPTEMBER

25

HÉTFŐ

eseménynaptár


  SZEP 25
  hétfő
 
21. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó
  SZEP 28
  csütörtök
 
KULTÚRPALETTA Múzeumi Börze Sopronban
  SZEP 29
  péntek
 
Konferencia Marosvásárhelyen: MÚZEUMI ÖRÖKSÉG ÉS MÚZEUMI KOMMUNIKÁCIÓ
  OKT 12
  csütörtök
 
Megyei szakmai nap Dunaújvároson
legfrissebb híreink


2023. 09. 08.
Arany Süni Vándordíj
2023. 09. 05.
Kurta Mihály: Múzeumandragógia reziliencia – Szakandragógia-történeti visszatekintés
2023. 08. 17.
Most mutasd meg!
Skanzen hírek


2023. 09. 11.
Hagyományaink vendégségben
2023. 08. 23.
Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje a Skanzenben