belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Furtai Értéktarisznya programsorozat foglalkoztató füzetekkel

A Juhász Erzsébet Hagyományőrző Egyesüle, és a Bihari Múzeum és Sinka István Városi Könyvtár együttműködése által létrejött programsozatot Kállai Irén mutatja be. A prezentáció letölthető innen

A furtai Juhász Erzsébet Hagyományőrző Egyesület pályázatának szakmai segítője és megvalósítója a Bihari Múzeum. A pályázat célja a helyi értékek népszerűsítése, a gyermekek lokálpatriotizmusának kialakítása, erősítése. Legyenek büszkék szülőfalujukra, elődeik dolgos munkájára. A projekt szakmai védnöke dr. Szathmári Ibolya etnográfust, a furtai hímzés szakavatott ismerője volt. A programban kidolgozásra és nyomtatásra került két foglalkoztató füzet, amelyek segítségével a gyerekek játékos formákban szerezhettek ismereteket Furta helytörténetéről, helyi értékeiről, népszokásairól, hagyományairól.

Ezen kiadványok a megismertetésére mindkét korcsoport számára „akadályversenyt” is szerveztünk, ahol a furtai értéktárban szereplő helyszíneket (pl. református és katolikus templom, helytörténeti gyűjtemény) keresték fel a gyerekek, s közben használták a foglalkoztató füzeteket. A kiadványban mindkét korcsoport számára voltak olyan feladatok, amelyek során saját családjukban is folytathatták a furtai értékek gyűjtését, és meghirdetésre került egy pályázat is, a szellemi és tárgyi emlékek gyűjtésére. A legjobbakból az egyesület tagjai a múzeumi munkatársak szakmai irányításával elkészítették a kiállítást, amelynek megnyitójára és az egész rendezvénysorozat közös záróeseményére szeptemberben került sor.

Ezen a programon kapták meg a pályázók a díjakat: fatálkát, kis citerát, és furtai tarisznyát. A furtai hímzéssel kapcsolatos előadás és a helyi művészeti csoportok műsorai is gazdagították a projekt záró nap programját. Az egyesület a résztvevőknek, gyerekeknek, szülőknek is helyi gasztronómiai meglepetéssel készült, a furtai gulyáslevest és a káposztás murgyét mindenki megkóstolhatta.

Nyitólap

 

 

HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930

SZEPTEMBER

25

HÉTFŐ

eseménynaptár


  SZEP 25
  hétfő
 
21. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó
  SZEP 28
  csütörtök
 
KULTÚRPALETTA Múzeumi Börze Sopronban
  SZEP 29
  péntek
 
Konferencia Marosvásárhelyen: MÚZEUMI ÖRÖKSÉG ÉS MÚZEUMI KOMMUNIKÁCIÓ
  OKT 12
  csütörtök
 
Megyei szakmai nap Dunaújvároson
legfrissebb híreink


2023. 09. 08.
Arany Süni Vándordíj
2023. 09. 05.
Kurta Mihály: Múzeumandragógia reziliencia – Szakandragógia-történeti visszatekintés
2023. 08. 17.
Most mutasd meg!
Skanzen hírek


2023. 09. 11.
Hagyományaink vendégségben
2023. 08. 23.
Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje a Skanzenben