belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Utazó múzeum - sikeres programok

A 2014-es fesztivál újdonsága volt az Utazó múzeum tematika, melyen belül 45 féle programot szerveztek. Ez a visszafogott szám annak tudható be, hogy egy teljesen új kezdeményezésről van szó, amivel egyelőre óvatosan bántak az intézmények. Ennek ellenére a látogatószám azt mutatja, hogy sikeresek voltak a témakörön belül megrendezett programok: átlag 262 fő vett részt a programokon.

A program sikerében nagy szerepe volt:

  • a program újszerűsége – házhoz mentek a múzeumok
  • a program jellege miatt olyanok is részt tudtak venni, akik egyébként nem jutnának el a múzeumba
  • tananyagba illeszthető foglalkozások

Bemutatunk néhány sikeres programot:

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest: 1603

Program címe: Terítéken a múzeum

Három foglalkozással sikerült az iskolákat megcélozni, amiből tudtak választani az egészséges étkezés hívei, de az édesszájúak is. A programok felépítése nagyjából hasonló volt: a múzeumok feladatainak, illetve az MKVM-nek az átbeszélése; a konkrét foglalkozás, illetve téma bemutatása tárgyak, illetve fotók (szakiskolákban vetítettképes előadás) segítségével; valamint egy kis gyakorlati foglalkozás (írókázás csokimázzal, répavirág faragás illetve barokk fűszerekkel ízesített alma kóstolás). A programokat általában 45 perces órákon tartották, jól illeszkedtek a fogadó iskolák tanmenetéhez, történelem, környezet vagy akár háztartástan órákhoz kapcsolhatóak voltak. A fogadó iskolák elsősorban Budapesten illetve Budapest körül, kb. 50km-es körzetben helyezkedtek el. Több ízben (pl. Burattino Iskola Csepelről, illetve a XIII. ker. Szlovák Iskola Kollégiuma) látszott, hogy igazán hátrányos helyzetű iskola hívta meg a múzeum kollégáit, ahol az ilyen ingyenes lehetőségek az egyetlen módjai az iskolai tanulmányok, programok kiegészítésének. A program sikerét mutatja, hogy több résztvevő iskolából regisztráltak már a csoportok újabb (immár fizetős) foglalkozásra, illetve a múzeum kapott megkeresést további Utazó múzeumi foglalkozások megtartására, így ez magával hozta ennek az új szolgáltatás típusnak a továbbgondolását. A múzeumpedagógiai csapatot is jobban összehozták ezek az utazási lehetőségek – csapatépítésnek is kiváló alkalom volt.

ÖTLET: tananyagba beilleszthető kihelyezett foglalkozások, hátrányos helyzetűen megszólítása

Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota Kiállítóhelye – Kecskemét: 1220 fő

Program címe: Játék, szórakozás – tanulás, ahogy mi csináljuk a Cifrapalotában

Az Utazó múzeum Játék, szórakozás – tanulás, ahogy mi csináljuk a Cifrapalotában című programja keretében ezúttal a múzeum ment házhoz, avagy az óvodákba és az általános iskolákba. A kihelyezett foglalkozásokon keresztül próbálták népszerűsíteni a Cifrapalota idei kiállításait, foglalkozásait, rendezvényeit, s ez a rendezvény számos iskolában nagy sikert aratott. Sokan jelezték, hogy a közeljövőben ellátogatnak a Cifrapalota foglalkozásaira. A kedvcsináló alkalmak során néhány, a témával kapcsolatos múzeumi tárgyat is bemutattak a gyerekeknek, amit kézbe vehettek és meg is érinthettek.

ÖTLET: kihelyezett foglalkozás

Bocskai István Múzeum – Hajdúszoboszló: 1000 fő

Program címe: Múzeum a fürdőben

A hajdúszoboszlói gyógyfürdőben október 27-én került megrendezésre a Magyar Fürdőkultúra Napja, melyhez a Bocskai István Múzeum is csatlakozott. Az intézmény célja az volt, hogy egy kiállítással és interaktív programokkal települjön ki a gyógyfürdőbe, ahol a fürdő- és szállóvendégek széles körével ismertetheti meg a múzeumot. A retró gyűjtemény anyagából rendezték meg a „Régi idők fürdője” című időszaki kiállítást, amely számos letűnt fürdőkelléket mutatott be. A látogatók felpróbálhatták a fecskét, megkóstolhatták a bambit, és megtekinthették a múzeum páraeregető fúrótoronymodelljét, mellyel 1930-ban rátaláltak „Szoboszló aranyára”.

ÖTLET: sokak által látogatott rendhagyó helyszínen exkluzív program

Bányászati Kiállítóhely – Salgótarján: 565 fő

Program címe: Bemutatkozik a múzeumi utazó sátor Salgótarján közterein.

A múzeumi utazó bemutató sátor Salgótarján közterületeire való kitelepülésével felnőttek és gyermekek körében egyaránt népszerűsítette a Bányászati Kiállítóhelyet. A kitelepülésre civil szervezetek hívták fel előzetesen a figyelmet egy-egy településrészen. A kívül-belül dekorált utazó sátor bejáratát bányabejáratnak alakították ki, a sátorlapra pedig kívülről digitális nyomtatással még több bányaimitációt helyeztek el. Kívülre került egy tábla is, amely a bányamúzeum logo-ját ábrázolta. A Bányászati Kiállítóhely tárlatait, földfelszíni és földalatti kiállítótereit roll-upon mutatták be. A sátrat belülről domború térképekkel, valamint a Bányászati Kiállítóhelyen is bemutatott, a bányászathoz kapcsolódó tárgyakkal, eszközökkel, makettekkel rendezték be, melyeket megtekinthettek a sátorba benéző látogatók.

ÖTLET: a város forgalmas pontjaira kitelepülés, civil szervezetek bevonása

Bélyegmúzeum – Budapest: 424 fő

Program címe: Apróságok nagy titkai

A Bélyegmúzeum munkatársai négy alkalommal más-más tantárgyból (történelem, rajz- és vizuális kultúra, ének-zene, földrajz) tartottak kihelyezett, bélyeges múzeumi órákat a programra jelentkező budapesti általános és középiskolákban. Az órákat négy héten keresztül heti egy alkalommal tartották meg a jelentkező iskolákban. Minden héten minden iskolába másik muzeológus érkezett, előre egyeztetett időpontban, előre egyeztetett osztályhoz, hogy szintén egy előre megbeszélt óra keretében bemutassa saját tantárgyát a bélyegeken keresztül, pedagógusnak és diáknak egyaránt. A korosztálynak megfelelő órákat már a meglévő óravázlatokból kiválaszthatták a tanárok.

ÖTLET: kihelyezett foglalkozások, folyamatos egyeztetés a pedagógusokkal

Műcsarnok – Budapest: 400 fő

Program címe: Hangolás

Önkéntesekkel és az Iskolai Közösségi Szolgálatban résztvevő középiskolásokkal együttműködve készíttették elő a 2014. október 17-én nyíló, „Az érzékelhető határán - Más hangok" című hangművészeti kiállítás múzeumpedagógiai programjait zenei és képzőművészeti foglalkozásokkal, a Műcsarnokhoz közel eső óvodákban és iskolákban.

ÖTLET: iskolai közösségi szolgálatosok bevonása a kihelyezett programok szervezésébe

Jósa András Múzeum – Nyíregyháza: 340 fő

Program címe: MúzeumoZoo

Egy ígéretes együttműködés eredménye volt ez a program. A helyszín a Nyíregyházi Állatpark (Nyíregyháza-Sóstó) volt, ahová egy napra kiköltözött a Jósa András Múzeum, s szinte beolvadtak abba a közegbe. Kicsit szokatlan megvilágításból lehetett megismerni a Jósa András Múzeum gyűjteményének egy szeletét, s ezzel felkeltve az érdeklődést a múzeum kiállításaiban szereplő vagy raktárak mélyén megbúvó gyűjtemény többi részére vonatkozóan is. Kimondottan azokra az állatokra koncentráltak, amik valamilyen formában feltűnnek a múzeum épületében: szobor, festmény, állatábrázolás edényeken és viseleti tárgyakon, vadászati trófea, a különböző régészeti korszakokhoz köthető állatcsontok, a névadó Jósa András kedvenc állatai, stb. A cél az volt, hogy más látásmóddal ismerkedjenek meg az érdeklődők, azaz az „állatok” szemszögből tekintsenek a múzeumban rejlő értékekre. Eredeti tárgyakkal, régészeti leletekkel, felfedezésre invitáló feladatokkal, kicsiknek állati versekkel és színezővel tették színesebbé a programot, valamint ösztönöztek minden érdeklődőt, hogy az Állatparkban élőben is tekintsék meg ezeket az állatokat. Korosztályokra szabva ismertették meg és népszerűsítették az archaeozoológia tudományát is játékos feladatokkal. Erre a programra vak-és gyengénlátó gyermekek is ellátogattak gyógypedagógus vezetésével, s tapintás útján és irányított beszélgetéssel keresték meg a Múzeum – Állatpark közös találkozási pontjait.

ÖTLET: vak- és gyengénlátók bevonása, sikeres együttműködés más intézménnyel

Vasvári Pál Múzeum – Tiszavasvári: 265 fő

Program címe: Jövünk!

A cél a környékbeli települések iskoláinak megszólítása, múzeumpedagógiai foglalkozások népszerűsítése volt. Első ízben Tiszadadát látogatták meg, majd Tiszalök, Tiszadob sem maradhatott ki. Ez utóbbi helyre rendkívüli tantestületi ülésre is elhívtak a szervezőket, ahol bemutathatták programjaikat. Újtikos és Tiszagyulaháza egy véletlen megkeresés eredménye lett, melyre nem mondott nemet a múzeum, így az ottani iskolákat is meglátogatták, s felkeltették érdeklődésüket az intézmény iránt. A program mindenütt először a múzeum bemutatásával, a gyűjtemények egyediségének szemléltetésével kezdődött, majd a foglalkozásokból kaptak ízelítőt egy kis kézműveskedéssel.

ÖTLET: kapcsolat más intézménnyel (beharangozás)

Hajdúsági Múzeum – Hajdúböszörmény: 252 fő

Program címe: Időutazás

A magyar népmese napján, szeptember 30-án, a múzeum muzeológusai és önkéntesei huszár és gyalogsági egyenruhát öltve ellátogattak a város óvodáiba és iskoláiba, s egy - egy huszáros történettel hívták fel a figyelmet a népmesék szépségére, a hajdani katonaéletre és nem utolsó sorban a Múzeumok Őszi fesztiváljának programjaira. Az egyenruha- és fegyvermásolatok igen látványosak voltak, megmozgatták a gyermeki képzelőerőt, s élővé, viselhetővé tették számukra az uniformist, nemcsak mint kiállított tárgyra, a múlt emlékére tekintettek.

ÖTLET: gyermekek aktív bevonása a programba, önkéntesek bevonása a kihelyezett programok lebonyolításába

MUNKÁCSY MIHÁLY MÚZEUM – Békéscsaba: 242 fő

Program címe: Régi korok meséi

A múzeum azzal a szándékkal indította útjára a programot, hogy azok az iskolák is részesülhessenek a múzeumi élményben, akik az év folyamán biztosan nem tudnának eljutni az intézménybe. Az elsődleges szempont a rugalmasság volt, a lehetséges előadás típusok keretén belül az osztályok eldönthették, hogy miről szeretnének hallani a muzeológustól - az állatok világnapja adta az apropót. A Régi korok meséi címmel a következő előadások valósultak meg: Prof. Dr. Sümegi Pál tanszékvezető egyetemi tanár előadása jégkorszak témájában; Bácsmegi Gábor régész előadása az állatok domesztikációjáról; Gulyás Sándor egyetemi adjunktus előadása mitológia témájában.

ÖTLET: kihelyezett foglalkozás neves előadók bevonásával

Postamúzeum – Budapest: 196 fő

Program címe: Halló, itt a telefonközpont!

A madzagtelefontól a mobilig – kalandozás a távbeszélő-történetben. A programunk keretében a múzeumi munkatársak mentek el iskolákba és tartottak interaktív bemutató foglalkozást a telefonról, a telefonálás történetéről négy témakör köré csoportosítva: a hang természete és terjedése, a telefonálás kezdetei és a kézi kapcsolású telefonközpont, az automata telefonközpont, a mobiltelefon. A cél az volt, hogy felkeltsék az érdeklődést, és kedvet csináljanak a múzeumlátogatásra, illetve hogy eljussanak olyanokhoz is, akik különböző okok miatt nem juthatnak el a múzeumba.

ÖTLET: Iskolákba kihelyezett interaktív program

Nyitólap

 

 

HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930

SZEPTEMBER

25

HÉTFŐ

eseménynaptár


  SZEP 25
  hétfő
 
21. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó
  SZEP 28
  csütörtök
 
KULTÚRPALETTA Múzeumi Börze Sopronban
  SZEP 29
  péntek
 
Konferencia Marosvásárhelyen: MÚZEUMI ÖRÖKSÉG ÉS MÚZEUMI KOMMUNIKÁCIÓ
  OKT 12
  csütörtök
 
Megyei szakmai nap Dunaújvároson
legfrissebb híreink


2023. 09. 08.
Arany Süni Vándordíj
2023. 09. 05.
Kurta Mihály: Múzeumandragógia reziliencia – Szakandragógia-történeti visszatekintés
2023. 08. 17.
Most mutasd meg!
Skanzen hírek


2023. 09. 11.
Hagyományaink vendégségben
2023. 08. 23.
Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje a Skanzenben